Nos először is el szeretném mondai, hogy régóta szemeztem ezzel a könyvvel a Fókusz Könyváruház egyik polcán. Érdekesnek hangzott a cím, és a hátulján is egészen érdekes volt az ismertető, főleg mivel a kiadó “manga-krimi” történetnek titulálja a könyvet. Persze már a vásárlás előtt tudtam, hogy az egésznek annyi köze lesz a mangához, hogy a borítón manga stílusban rajzolt illusztráció van a főhősökről. Mellesleg ugyan az az illusztráció van a könyv hátulján is, ami határozottan rossz így. Na mind1. A könyv 357 oldal, szép olvasható betűkkel nyomtatva. Őszintén megmondom, sokáig tartott kiolvasni, mert úgy voltam vele, mint az Egri csillagokkal: egészen jó kezdés, viszonylag érdekes befejezés, de a közepe unalmas.
De térjünk rá a történetre. A cselekmény fő helyszíne a Sayonara Bar nevet viselő hoszteszbár, aminek különlegessége, hogy alapvetően fiatal külföldi lányokat foglalkoztat. Ha valaki nem tudná, mivel is foglalkoznak a hoszteszbárok Japánban, elmondom. Az egész lényege, hogy az irodai dolgozó egy elcsigázott nap után betér a bárba, ahol fiatal lányok veszik körül, akik italt töltenek neki, és úgy tesznek, mintha törődnének a lelki bajaival, és csakis vele foglalkoznának. Egy ilyen bárban dolgozik egyik főhősünk, Mary a fiatal angol lány, aki egyetemen japánt tanult, és mellesleg a bár vezetőjének fiával, a fiatal és jóképű jakuza palántával, Judzsival jár. Szereti Japánt, imádja Judzsit, és a munkája se zavarja annyira, bár alapvetően arra gyűjti a pénzét, hogy körbeutazhassa Ázsiát (persze Judzsival). Csakhogy később kiderül, hogy Judzsi nem is szereti annyira, mint amennyire látszik, és magával rántja Mary-t a japán jakuza titkos ügyleteiben, amiben a lány élete is veszélybe kerül.
Másik főhősűnk Vatanabe, egy fiatal, csontsovány srác, aki a Sayonara Bar konyháján dolgozik. Nem csoda, hogy csontsovány, ugyanis mióta egyszer rohama volt csak C-vitaminon él, minden mást kivet magából. Vatanabe azonban több, mint aminek látszik: képes elméjét a hipertérbe exportálni, vagyis a negyedik dimenzióba. Ennek köszönhetően molekuláris szinten tudja elemezni a körülötte lévő világot, látja mit gondolnak, éreznek az emberek, és hogy kinek milyen az egészségi állapota. Ezzel a képességével nagyon sokmindent tehetne, de őt idejét általában azzal tölti, hogy stalker-ként követi Mary-t, akibe halálosan szerelmes. Persze ezt nem tudja tudatni a lánnyal, mert a harmadik dimenzióban a kommunikációs képessége egyenlő a nullával. Ezért csak várja a pillanatot, amikor Mary is felemelkedik mellé a negyedik dimenzióba, és akkor majd együtt lehetnek.
Harmadik főhősünk Szató úr, egy középkorú özvegy férfi, aki a munkájának él. És amikor azt mondom, hogy a munkájának él, akkor úgy értem, hogy az irodán kívül tényleg nem nagyon van élete. Felesége kétes halála óta (állítólag öngyilkos lett, de Szató tagadja ezt) kollégáin kívül csak a szomszédasszonnyal szokott csevegni. Őt főnöke kényszeríti arra, hogy elkísérje őt a Sayonara Bar-ba. Itt találkozik a fiatal Marikoval, aki az egyetlen japán hosztesz a bárban. Szató úr ugyan nagyban elkerüli később a bár Marikoval azonban mégis összefut még, ugyanis a lányt úgy tűnik, mintha “megszállta” volna halott felesége szelleme.
Nos az alapsztori nem rossz, de tényleg… Hiszen 3 főhős, 3 váltakozó nézőpont, mindenkinek egy fejezet. Az egésszel az a baj, hogy Szató úr története pl nem igazán fonódik bele Mary és Vatanbe sztorijába, míg az utóbbi kettő története kiegészíti egymást voltaképpen. Radásul Szató úr története egészen a könyv végéig egyszerűen nem izgalmas, mert nem történik benne semmi. Bepillantást nyerhetünk egy átlagos irodai dolgozó életébe, de ez kit érdekel? Senkit. Plussz még a történetnek a vége sincs lezárva. Nem derül ki, hogy Marikot valóban irányította a volt feleség szelleme vagy sem, és hogy a feleség tényleg öngyilkos lett-e.
Mary története egészen jó, bár zavar, hogy a lány annyira elvakultan odavan Judzsiért, aki alapvetően csak egy tuskó gengszter, aki csak szerencsés, amiért az anyja nem csak egy szimpla bártulajdonos, hanem kapcsoaltai is vannak az alvilágban. Vag talán éppen inkább balszerencsés, mert egészen jól ellátják a baját.
Vatanabe története indult a leg érdekesebben. Mindig is érdekeltek az ilyen sci-fi jellegű dolgok, mint negyedik dimenzió, és hogy milyen lehet azon keresztül vizsgálni a világot. Egy egészen hosszú, de jó hasonlaton keresztül szemlélteti is velünk az írónő, hogy milyennek képzeli ő ezt. Azonban a második és a harmadik szintén hosszú hasonlatra nem volt szükség. Vatanbe világképe eleinte érdekes, de a könyv közepe felé inkább unalmassá és túlságosan részletessé válik. Rövidebben jobb lett volna.
Mindhárom cselekményszál igazából csak a végén kezd érdekes lenni, ami nem is baj, csak hát van előtte az a “fölösleges” 200 oldal, amiben a mindennapok unalma van bemutatva. Ilyesmire az ember egyszerűen nem kíváncsi.
Szóval összevetve a cselekmény eléggé közepes, mivel rossz a felépítése. A karakterek egészen érdekesek, és egész jól eltaláltak.
Essen most szó a fordításról… Hát őszintén én ilyen béna fordítással még nem találkoztam. Ráadásul angolról magyarra fordítás! Első, amint teljesen kiakadtam: szarariman. Kétszer el kellett olvasnom, mire felfogtam, hogy mit akarnak. Nem tudom, hogyan van eredeti műben a szó, de könyörgöm, egy olyan angol kifejezést, amit a japánok is használnak ne írjunk le magyar fonetikával! Vagy hagyjuk meg salaryman-nek, vagy fordítsuk le. Emellett még feltűnően keveredtek a japán és angol honorfix-ek. Bár felteszem, hogy ez az eredeti műben is így volt, de akkor is irritáló, hogy van, akinél odateszik a -szant, másoknál meg az urat használják. De még ha ez nem lenne elég, a szöveg hemzseg a magyartalan mondatoktól. Most komolyan, egy 40 év körüli irodista mond olyat a főnökének dühében, hogy “nagy gonoszságot művelt”? Nem. Hogy miért? Mert ilyen szavakat nem használ egy felnőtt ember, mert gyerkes. Akkor pedig végképp nem, ha dühös, mivel meg akarja bántani a szavaival a másikat. *sigh* Televan ilyenekkel a könyv >_>
Mégegyszer összegezve az egészet: örülök, hogy végre végeztem vele. Ha valakit érdekel a sztori, szívesen kölcsönadom a köynvet, vagy akár oda is adom, mert nekem nem nagyon kell, de szerintem nem nagyon érdemes megvenni, nem éri meg az árát. Mert azért 2500 Ft-ért legalább elvárnék egy normális fordítást, de ez a Jaffa Kiadónak nem nagyon sikerült.
Hehe, pont tegnap láttam egy dokumentumfilmet a japán hostesbárok világáról, aminek kb. az volt a lényege, hogy japánban bármit megtehetsz, és bármit megúszhatsz ha van pénzed.
Elég durva, megtörtént eseteket vonultattak fel benne, ami alapján egy jóérzésű nyugati újra végigszórta volna Japánt atombombákkal.
Naja, alapvetően ebből a könyvből is kiderül, hogy mindent megtehetsz, amíg van pénzed. Mondjuk ez számomra már kiderült a Nyakig a miszóban c. könyvből is. Pont ilyesmik miatt mondom én azt, hogy nyaralni elmennék Japánba, de nem élnék ott. Kicsit nagyon más az életfelfogásuk. Bár itt nyugaton is tulképpen bármit megúszhatsz, ha van pénzed, de azért ilyen hoszteszbárok még nincsenek (vagy legalábbis nem annyi)… meg azért ezen kívül még eléggé sok bajom van a japánokkal annak ellenére, hogy vannak a japán kultúrában nagyszerű a dolgok is
Meggyőztél, hogy ezt sem akarom elolvasni. ^^”
Pedig ilyet aztán tényleg ritkán csinálok, mert olvasás párti vagyok, de hát szarariman könyörgök >_>
ez a könyv is azt mutatja,h jó és egzotikus téma bármi japánnal kapcsolatban, de attól még nem lesz jó egy könyv…
egyetértek veled abban,h nem élnék japánban, de azért az a nyaralás már jöhetne:) pont most néztem a japán utak specialistájának ajánlatait, elég étvágygerjesztő:)
” Első, amint teljesen kiakadtam: szarariman. Kétszer el kellett olvasnom, mire felfogtam, hogy mit akarnak. Nem tudom, hogyan van eredeti műben a szó, de könyörgöm, egy olyan angol kifejezést, amit a japánok is használnak ne írjunk le magyar fonetikával! Vagy hagyjuk meg salaryman-nek, vagy fordítsuk le.”
A trükk az, hogy nincs olyan szó angolul, hogy salaryman. Tipikus lolicon – rorikon probléma. Simán lehet, hogy éppen ezért direkt sarariman volt az angolban is. (Egy Murakami Haruki könyvben például vállalati alkalmazottnak fordították: ami azért volt jó, mert egy mondatban volt benne a vállalati alkalmazott és a szakmunkás (aki igazából szintén vállalati alkalmazott volt.):)
Az oks, de ettől függetlenül a szó etimológiáját tekintve idegen szónak számít a japánban már amnnyire tudom, de franc vágja ennyire a nyelvet, megkérdezem japános barinőmet, ha összefutunk… a lényeg, hogy nekem a lolicon-t se írja le seni rorikon-nak, mert kiakadok
Nem mintha csak ez az egy probléma lenne a könyvvel… De ha időmilliomos lennék, elolvasnám az eredetit, hogy megtudjam a könyv vacak, vagy a fordítás húzza le.
http://en.wikipedia.org/wiki/Wasei-eigo
(Nézd meg a lenti listát, és a “romaji” oszlopot
)
Viszont tény, hogy a fordítás tényleg elég fura. Szerintem a szararimannal nincs baj, de volt ott mindenféle.
Tisztában vagyok ezekkel a szavakkal, de most attól még, hogy ez angol hangzású japán szó, ne írja le nekem, hogy szarariman, ezt még mindig tartom. Attól még hogy az eredeti szövegben nem fordították le, nem azt jelenti, hogy úgy is kell hagyni. A műfordításnak – hangsúlyozom a MŰfordításnak- a lényege az lenne, hogy az anyanyelvi olvasó gördülékenyen végig tudja olvasni a szöveget úgy, hogy értse is azt. Mivel nekem a “szarariman”-t 3szor el kellett olvasni, hogy megértsem, nem tartom jónak. Radásul ha egy animékről, mangákról, Japánról nálam kevesebbet tudó illető veszi a kezébe a könyvet, ő végképp nem fogja tudni, hogy miről van szó. Mondjuk a fordítást én alapvetően igénytelennek tartom… valószínű, hogy nem szántak rá túl sok pénzt sajnos
Hmm ezek azoka dolgok amiért nem érdemes könyveket olvasni ami sajnos baj mert olvasni jó!!
Mikor elkezdtem olvasni arra gondoltam biztos jó könyv lehet, de mire elolvastam a leírásodat én is elkedvetlenedtem tőle!!!
:S
Sajnos sok ilyen és hasonló probléma van Magyarországon!!!
Ha csak a magyarra forditás ilyen “szegény” akkor tényleg érdemesebb lenne angolul elolvasni!
Van azért csomó jó könyv, ami magyarul is kapható, pl most kezdtem bele a Kafka a tengerparontba, és egyelőre egészen jónak ígérkezik
Egy másik japán könyv, amit megvettem a Japán szeretők, de arról egyelőre nem tudok nyilatkozni, mert barátnőm olvassa, de ő pornókönyvnek titulálta, mert csak “arról” van szó benne ^^’