Maria-sama ga Miteru OVA 3. rész

26 ápr

Őszintén megmondom, iszonyatosan vártam, hogy végre ehhez a részhez megcsinálják a fansubot! Igazi Marai-sama ga Miteru fan vagyok, ráadásul ez OVA Japánban pont a születésnapomon jelent meg. Plussz ebben az OVA-ban végre megjelenik Kanako, egy első éves diáklány, aki későbbiekben fontos szereplő lesz, és akiről rengeteg fanartot láttam már, de a személyiségét nem nagyon tudtam megállapítani. Ennek oka az, hogy a manga még nem tart ezekenél a részeknél, a regényeket meg nem nagyon fordítják már angolra a rajongók. Bár a Tokyopop német kirendeltsége megvásárolta a mangát és a regényt is. Vajon ezeket nálunk is be lehet már szerezni? Vagy tényleg kénytelen leszek beszerezni egy bankkártyát, amivel lehet az Amazon-on fizetni? Majd kiderül.

Ez az OVA egyből belepcsap a lecsóba, és indít Kanako-val, aki ugyebár eddig elvileg nem isrtünk ^^ Kanako segít Yumi-nak kitakarítani a Rose Mansion-t, vagyis inkább azt mondani, hogy helyette takarít. Persze takarítás közben nem felejt el arról beszélni, hogy Yumi milyen tiszta lelkű és aranyos…. Ja, és közben Kanako még pirul is.

Persze szerintem a legeslegpoénabb dolog, hogy Kanako iszonyat magas, mégis Yumi Kanako-channak hívja 😀

Kanako egyébként abszolút teljesen rá van kattanva Yumi-ra. Rei egy nőhöz hasonlítja, aki épp készül belekényszeríteni a kiszemelt férfit a házasságba. De igazából ez nem így van…. Ugyanis mint kiderül, Kanako-nak nem áll szándékában Yumi souer-jévé válni, sőt még el is utasítaná, ha Yumi felkérné rá.

Természetes, hogy Kanako nem akar ilyesmit, hiszen ő egy stalker. Ezt Tsutako is megállapítja, és Yumi ettől csak még idegesebb lesz.

Yumi és Yuuki tervet eszelnek ki Kanako ellen. Yumi egyik délután egyedül sétál haza felé, vagyis hát az iskola kapuja felé. Bár nincs teljesen egyedül, hiszen Kanako fák mögött bújkálva követi ^^’ Yumi egy sóhaj után haladna is tovább, amikor hirtelen megjelenik előtte Sei (yay! Sei-samaaaaa ^_^ ráadásul totál kakoiii ebben a ruhában *_*).

Sei-nek is feltűnik a “gonosz szellem”, ami követi Yumi-t, de Yumi közli, hogy semmi baj, mert a kapuban várja valami. Természetesen Sei csatlakozik hozzá. Hiszen érdekli, mi fog történni. A kapuban pedig nem más vár rájuk, mint Kashiwagi, aki ráadásul eléggé elkezd flörtölni Yumi-val. Yumi persze kicsit sokalja a dolgot, még akkor is, ha csak tettetik. (Persze, hogy tettetik, hiszen Yumi-nak ott van Sachiko, Kashiwagi meg meleg….. na mind1)

Természetesen Sei és Kashiwagi még mindig nem szeretik egymást, de nem is kell ^^

Ezután Kanako és Yumi egy érdekes beszélgetést folytatnak az üvegházban, amiből megtudjuk, hogy Kanako gyűlöli a férfiakat (még jobban, mint Sachiko), és hogy szerinte Yumi egy angyal, akinek tisztának kell maradnia most és mindörökké.

Yumi azonban közli, hogy ő nem angyal, cseppet sem, és hát nem tudja garantálni a tisztaságot örökre. Kanako ettől kiakad, mondva, hogy Yumi így becsapja az összes csodálóját, és épp elrohanna, amikor megjelenik Sachiko, és arrogánsnak meg felszínesnek titulálja. Good job, Sachiko ^^

Ezután intim pillanat következik a souer-ök között. Tuljadonképpen az egész egy szerelmi vallomás Sachiko részéről Yumi felé, aminek az a lényege, hogy: “Én a szívedért, nem a külsődért szeretlek, és a szívedet felismerném bármikor és bárhol, mivel szeretlek” ^^

Most egy fontos esemény következik: Hanadera Academy Festival. Amire persze elmegy a Yamayurikai is. Még mikor tartanak a suli felé, egy pandának öltözött egyén khhmmm Kashiwagi khhhhhhmmm, megállítja Yumi-t, és ad neki egy nyalókát… Cukros bátsi XD

A fesztivál ideje alatt az en bouton-ok átöltöznek a Haradera egyenruháiba, hogy a sok diák ne keverje össze őket a rózsákkal. Az öltözködés után megállapítják, hogy Yumi totál úgy néz ki, mint Yuki, ami igaz is ^^

Nos, elkezdődnek a játékok. A játék lényege, hogy a fiúknak fel kell mászni egy emelvényre, ahol a egy-egy Rózsa ül. Ha felérnek, kapnak egy kvíz kérdést, amire válaszolniuk kell. Ha jó a válasz, kapnak díjat, ha nem, akkor le kell mászniuk, és újra fel. A fiúk persze egymáson taposnak, hogy fejuthassanak az emelvényre. A lányok csak ámulnak, hogy a fiúk milyen nyersek… kivéve Noriko-t. Imádtam azt a kis kuncogást, ahogy a saját visszafogott módján tulképpen mindenkit kiröhögött XD

Yumi lemászik Sachiko emelvényéről, hogy egy nedves törölközőt vagy mit hozzon Sachiko-nak, ami Sachiko táskájában maradt, ami pedig a Diák Tanács termében van. Yumi ezt hamar meg is szerzi, de mielőtt még visszaindulhatna, elrabolják ^^’

Sachiko aggódni kezd, hogy nincs Yumi sehol, ezért Yuki-t utána küldi egészen parancsoló hangnemben. Igen, ez az a Sachiko, akit mindannyian szeretünk ^^

Időközben kiderül, hogy az elrablók a Detektív Regény klub tagjai, és nem Yumi-t akarták elrabolni, hanem Yuki-t ^^’ Ennek sok oka van, főleg az, hogy így akartak tagokat toborozni maguknak…. Yumi-val nincs semmi bajuk, el is engednék, csak hát nem szabad, hogy valaki meglássa őt, mert az a klub végét jelentené. Természetesen ekkor megszületik egy csodás ötlet…..

Yuki épp letámadja a Detektív Regény klubot azzal, hogy hol van Yumi, de a testvére helyett csak Kashiwagit találja ott rövidnaciban meg pólóban….

A következő jelenetben Sachiko felfigyel el pandára, leereszkedik az emelvényről (a játéknak már úgyis vége), és rohan a panda felé, a panda meg felé, és rohannak és rohannak… és igen, Yumi a panda, és meghatódás és könnyek, és vége ^^

Hát ezt a részt sokminden miatt érdemes volt megnézni. Először is Kanako miatt, aki abszolút stalker, de állítólag majd változni fog, és szerethető karakter lesz. A második ok, hogy tanúi lehettünk Sachiko szerelmi vallomásának (mert ez mindenképp az volt). A harmadik: Sei-samaaaaa ^_^ A negyedik ok pedig, hogy láthattuk Sachiko-t ölelkezni egy pandával. Mármint úgy értem, ki gondolta volna még a sorozat második szezonja környékén, hogy ő valaha is megtenne ilyesmi? 😀 Az egyetlen, ami negatív volt ebben a részben a krónikus Touko hiány. Csak egy jelenetben szereplet, de abban legalább Yumi belekerolt, és kérlelte, hogy látgossa meg őket a Rose Mansion-ben. Belekarolás hmmm… Yumi azért mégiscsak tanult valamit Sei-től ^^ Touko-chan még mindig tsundere, de épp ezért olyan ennivaló, remélem, látjuk majd a következő részben sokkal többet ^^

Reklámok

6 hozzászólás to “Maria-sama ga Miteru OVA 3. rész”

  1. zlay január 4, 2008 - 11:59 du. #

    Épp most néztem meg és így hirtelen az első reakcióm: Méééééég!!! Ez is lett olyan jó, mint az előző két OVA, bár nekem egyenlőre az első a kedvencem (az a jelenet, mikor Yoshino lelöki Rei-t a székről^^) Touko viszont még mindig nem szimpatikus. Nincs vele különösebben bajom, de nem lesz a kedvencem, az biztos. Ami még nagyon tetszett mindhárom résznél, az az ending, feldobja a hangulatot.

  2. andyme január 5, 2008 - 12:25 du. #

    Akkor lehet nem szívleled a tsunderéket, pedig valamilyen szinten Yoshino is az. 🙂 És mekkora a pandamacis-futós jelenet! 😀
    Maria-sama ga miteru meg áááááááá! (Próbáltam megfogalmazni… de nem ment) XD

  3. zlay január 5, 2008 - 3:07 du. #

    Yoshino-val semmi gond, de csak Rei miatt^^ Egyszerűen csak jobban szeretem a csendesebb karaktereket. Shimako például, ahogy Sei-hez viszonyult, vagy Noriko és Shimako kapcsolata. A hangoskodók nem mindig jönnek be ^^’
    Az a pandás rész tényleg nagy volt 😀 na meg az, amilyen fejet szegény Sachiko vágott, mikor fent ült azon az emelvényen és “megrohamozták” a fiúk.

  4. andyme január 5, 2008 - 5:19 du. #

    Jaja! Sachikónál szeressük amikor a kemény külső mögött megmutatkozik egy kis félénkség. 😀

  5. keshiki reiko augusztus 25, 2008 - 7:58 de. #

    ez a legjobb anime amit életemben láttam!! hol lehet megszerezni dvd-n??? i love sachiko-sama

  6. Sunyi Nyufi augusztus 25, 2008 - 11:35 de. #

    Egyesült Államokból lehet rendelni. Elvileg már kijött az első két szezon, és a harmadikat következő év kezdetére tervezik. Ha nem akarsz netről rendelni, akkor ajánlom a Trillian Képregény boltot, ahol általában nem szoktak dvd-k lenni (mert kissé drága az amcsi dvd), de ha kéred megrendelik neked.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s