Dramacon – hát igen, az animecon-ok alapjai ^^

9 máj

Svetlana Chmakova Dramacon nevet viselő mangája egyike azoknak a műveknek, amiket megvásároltam az animeconon, és amit igazából végig is olvastam, amíg bent ültünk a karaokén…. Megpróbáltam nem hangosan röhögni, hogy ne zavarjam az éneklőket XD Na, de térjünk is rá a történetre.

Christie részt vesz élete első animeconján, ahova a pasijával meg a haverjaival megy, akik már jártasak ilyen környezetben. De hát neki ez az első, ráadásul nem csak nézelődni mennek, hanem megpróbálják eladni a képregényüket, amit Christie írt, és a pasija, Derek rajzolt. Derek eléggé nagy hangsúlyt fektet az árusításra… vagy legalábbis ezzel próbálja magyarázni, hogy miért flörtöl minden egyes csajjal, aki odatéved, hiába ül mellette a barátnője…. Derek, te idióta -_-

Christie természetesen kiborul, és megpróbál elrohanni, ami persze tömegben eléggé nehéz ^^’ Ekkor találkozik egy menő, napszemcsis sráccal, akinek a mellkasára borul, és elkezd bőgni… és persze a srác nem löki el ^^

Christie és a srác, akiről később kiderül, hogy Matt-nek hívják, remekül eldumálgatnak, mintha ezer éve ismernék egymást, persze Matt szivatja is rendesen szegény csajt ^^ Persze azért Matt rendes meg iszonyat menő is, és visszakíséri főhősünket a pultjához, ahol a pasija várja. Kis veszekedés, kis békülés, majd a srác elhúz egy bizonyos Lida Zeff rajzolóknak tartott előadására, és egyedül hagyja Christie-t a pultnál. Ekkor kiderül, hogy a szomszédos pultnál Matt dolgozik ^_^ Később Derek visszajön az előadásról, ahol állítólag Lida nagyon lehúzta a képregényüket.

Este derekék kis csapata kajál, és megbeszélik, hogy elmennek az éjszakai hentai filmvetítésre. Christie, miután megtudja, mit jelent a hentai, úgy dönt, ebből inkább kimarad (tegyük hozzá, hogy Derek érdekesen definiálta e műfajt XD). Fejfájást színlelve visszamegy a szállodába, ahol perrsze kivel találkozik? Matt-tel. Beszállnak a liftbe, ahol tömeg van… és ők közel kerülnek egymáshoz, és… és… majdnem…. de végül mégse 😀

Matt azonban meghívja egy italra főhősünket a szálloda kávézójában. Röhögcsélnek, dumálnak, és főleg Christie és Derek kapcsolata a téma. Persze mikor már indulnának a szobájukba, Derek megjelenik, és iszonyatosan féltékeny lesz. Derek és Christie vitatkoznak, de aztán végül kibélkülnek, mert hát Derek azért ment vissza, hogy megnézze, jól van-e a barátnője… elvileg ^^’

Hamarosan azonban feltűnnek Derek haverjai, akik berotanak a szobába, mert az egyikük rosszul van. Ekko kiderül, hogy Derek nem igazán az aggódás miatt jött vissza, hanem azért, amit épp csináltak ^^’

Másnap Christie kicsit kiakad, amikor hallja, hogy egy lány igényt tart Matt-re egy bizonyos sátorban… Kikészül attól a lehetőségtől, hogy Matt-nek barátnője van. Ekkor érkezik számára egy levél, amibe Lida Zeff meghívja őt a vip sátrukba ^^ De még mielőtt talizna Lidával, elmegy vásárolni kicsit… és mit vesz? Pooooockyyyyy XD (De sajnálom, hogy ezt nem vettem con-on… ha valaki tudja, Bp-n hol lehet ilyet kapni, szóljon lécci ^^) Meg manga ^^ Ja, és véletlen belebotlik Matt-be, meg egy lányba, aki iszonyat szép, és átkarolja Matt-et… megint kétségbeesés, majd sietés a találkozóra.

A találkozónál akad egy kis nehézség a biztonságiőrrel, de végül megjelenik Lida, és minden ok. A sátorban ott van Lida szerkesztője is, és a legfontosabb, amit Christie-től tudni akarnak, hogy a képregényben a titkárnő szellem-e vagy paranormális erővel rendelekező ember XD Ezután kielemzik a képregényt, és Lida elmondja, hogy a történet egészen jó, bár még kell rajta csiszolni, és hogy igazából nem szólta le Derek-et, hanem azt mondta neki, hogy járjon rajztanfolyamra, hogy finomítson a stílusán.

Este j-pop buli van, és Chris már iszonyatosan jól érzi magát az animeconon. A táncikálás közben odacsapódik Matt haverjaihoz, akik végül elirányítják Matt-hez. Dumálnak, kiderül, hogy a csaj a huga, majd a tömeg lökdösődni kezd kicsit, és közel kereülnek…. és közelebb… és igen! csók! 😀

Csakhogy a csókot meglátja Derek is, és később a hotelszobában iszonyatosan elkezd veszekedni Christie-vel, ami addig fajul, hogy majdnem megerőszakolja a lányt ……….. Persze Chris leüti, és elszalad, egyenesen Matt-ékhez. Matt persze kiborul, és meg akarja verni a srácot, de a többiek visszafogják. Végül persze azért lesz egy kis verekedés, meg jól lecseszik Derek-et, és Christie Matt-ék szobájban marad, és tulképpen velük tölti a con utolsó napját is.

Eljön hát a búcsú ideje, főleg mivel az ország két felében laknak, és mivel Christie még csak gimnazista, eléggé lehetelen, hogy bármi is történjen….. Persze Matt huga ezt nem hagyja annyiban, és megadja Christie-nek Matt számát ^^

Nos igen, hát az első magyarnyelven kiadott mangám. Meglepődtem, hogy milyen olcsó volt. Bevallom, ezért többet is kiadtam volna, mert iszonyatosan megérte ^^ Azért persze az is rátett egy lapáttal, hogy a conon olvastam, ami hát ugye alaphangulatot is teremt, meg hát ezáltal mégjobban bele tudtam élni magam Christie helyzetébe, bár nekem nem ez volt az első conom ^^ A történet iszonyatosan poénos, mégis egyes részeken megható, drámai. A rajzolása is nagyon jó, Svetlana remekül eltalálta, hogy mikor kell használni az SD karaktereket, amik iszonyatosan aranyosak ^^ Ami talán a legfontosabb, hogy a magyar fordítás is egészen jó. De tényleg… én még mindig kényes vagyok az ilyesmire, főleg azért, mert ugyebár a fan-fordítások nem mindig a legjobbak… De ezen érezhető azért, hogy alapos és profi munka. Csak egy-két hely volt, ahol én másképp fogalmaztam volna, hogy gördülékenyebb legyen a szöveg, de ez azért már igazán semmiség. Ami feltűnt, hogy a japán kifejezésekre a magyar átírást alkalmazzák, nem pedig az angolt, amihez ugyebár egy manga-anime fan hozzá van szokva. De ki a fenét érdekel? Magyarok vagyunk, szóval egy magyar mangában szerintem igenis legyenek az ilyenek magyar átírással!

Mindenkinek ajánlom, hogy vegye meg ezt a mangát, mert érdemes 🙂 És az az 1500 Ft tényleg nem sok… Lehet kapni a Lant és Líra üzleteiben, Fókusz Könyváruházban meg ilyen helyeken… Úgyhogy akinek még nincs, irány a bolt! ^^

Jah, izé, képet nem scanneltem a mangából, mert a Mangattack oldalán bele lehet olvasni kicsit a mangába, szóval ott mindenki megnézheti, hogy milyen szép is ez a manga…. Lustaság fél egészség, tudjátok…. Én pedig teljesen egészséges akarok lenni XD

Advertisements

23 hozzászólás to “Dramacon – hát igen, az animecon-ok alapjai ^^”

  1. mojo-yoyo augusztus 2, 2007 - 6:38 du. #

    Szerintem is nagyon jó ez a manga xD amint beleolvastam az elejébe ….

  2. Mayu szeptember 9, 2007 - 8:59 du. #

    nekem is megvan és egyszerűen imádom!ha egyszer elkezdem olvasni nem tudom abbahagyni annyira jó!!!

  3. Solya szeptember 27, 2007 - 6:39 du. #

    Egy barátnőm a “szülinapom alkalmából” nyomta a kezembe a Dramacon mangáját, kölcsön. Fél óra alatt kivégeztem… Aztán még fél óra… És 3X elolvastam. Nagyon jó manga, tényleg zseniális. 🙂
    Ráadásul én is hasonlóan találkoztam a legjobb barátommal, aki nagyon hasonlít a főhős srácra…Hát ezért (is) tetszik. 🙂

  4. *Anna/Zoey* december 7, 2007 - 8:03 du. #

    NAGYON TETSZIK! HA MONDJUK 5X-RE OLVASOM AKKOR SE UNOM MEG!!! IGAZ, 6-ÁN REGGEL KAPTAM MEG, DE KÉSŐ DÉLUTÁN KEZDJHETTEM ÚJBÓL XD …DE AZOK AZ ARCOK AMIKET VÁGNAKXDXDXD HALÁLI!
    NA PÁ
    ………….

  5. black87 december 8, 2007 - 4:15 de. #

    őő lol
    CAPS LOCK IS CRUISE CONTROL FOR COOL

  6. Sunyi Nyufi december 8, 2007 - 2:10 du. #

    hehe, tudtam én, hogy nekem nem kell semmit írni, majd black87 elvégzi a piszkos munkát 😀

    black87 ❤

  7. black87 december 8, 2007 - 5:07 du. #

    ~black: doing the dirty work since 1987 😀

  8. *Anna/Zoey* december 30, 2007 - 9:36 du. #

    Jó de ki is a főhős srác??? Mert mindkettő az nem XD De nem tudja valaki h az 1. részben hogy hívják a Chriss egyik zobatársát azt a Macska-cosplayes lányt???

  9. Sunyi Nyufi december 30, 2007 - 11:13 du. #

    Nem tudom megmondani, ki a macska-cosplay-es csaj, de ha nem tudtad megállapítani, hogy ki a következő srác egy kötet alapján (nem hogy kettő), akkor szvsz olvasd el mégegyszer…

  10. Ai Gushiken január 11, 2008 - 4:36 du. #

    Sziasztok!

    Aki tud segíteni az mondja meg léccy,hogy megjelent -e a dramacon harmadik kötete?

  11. Sunyi Nyufi január 11, 2008 - 6:01 du. #

    Ha jól emléxem, január végén fog nyomdába kerülni… nem emléxem már azért pontosan, ajánlom, hogy keresd fel a MANGAttack oldalán a fórumot, ott valamelyik Dramacon témában benne lesz a megoldás 🙂

  12. SlyZero január 11, 2008 - 6:32 du. #

    Amerikában igen, nálunk hóvégén várható.

  13. Ai Gushiken január 13, 2008 - 12:59 de. #

    Köszike.Pussz

  14. Timcsa február 16, 2008 - 6:50 du. #

    Sziasztok!

    Én is imádom ezt a mangát egyszerűen oda vagyok érte!Az érdeklődőknek üzenem hogy a harmadik kötetet már meg lehet venni Pesten!Nekem már meg van és nagyon izgi!De van egy rossz hírem is!A harmadik kötet az utolsó kötet!:(

  15. Zakuro április 11, 2008 - 7:20 de. #

    IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIImádom ezt a könyvet!!!!!!!!!!!!! Minden nap legalább kétszer elolvasom…. Ez az a könyv amit egyszerűen nem tudok letenni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 🙂

  16. fanta május 22, 2008 - 11:46 de. #

    én is legalább elolvasom kétszer naponta!! és belöle tanultam meg mangát rajzolni!! nincs jobb ennél a könyvnél!!!(L)

  17. Czafattkahh július 16, 2008 - 9:27 de. #

    Hali-Gali!!!

    Én is IMÁDOM!!!!!!!!!!!naon naon naon
    Amikor kiolvastam mind 3-at nem tudtam belenyugodni , hogy nincs több kötet így hát neki álltam még 1x kiolvasni
    de ahogy ti SE én se tudom MEGUNNI!!!!!!!!!!
    egyszerüen IMÁÁÁDOM!!!!!!
    Dramacon 4EVER!!!!!!!!!

  18. Sunyi Nyufi július 16, 2008 - 3:36 du. #

    Alapvetően nem állt szándékomban reagálni az ennyire fanatista megnyilvánulásokra, de akkoe most szeretném leszögezni, hogy szvsz a Dramacon-t egyszer elolvasni bőven elég. Nem azért mert rossz, hanem mert annyira nem jó, hogy többször kelljen. Ennek ellenére örülök, hogy megvettem.

  19. black87 július 16, 2008 - 6:32 du. #

    *szomorú, elvették a munkáját* :C

  20. Sunyi Nyufi július 17, 2008 - 10:48 de. #

    Sajnálom blackie… legközelebb majd visszafogom magam, és megávorm, amíg te írsz elsőnek 😀

  21. Chiaki augusztus 5, 2008 - 8:17 du. #

    Yo!
    WÁÓÓÓÓÓÓÓW O_O Tök jól leírtad a történetet:) Én éppen ma vettem meg, és a buszon ki is olvastam… a barátnőim meg leszidtak, hogy mért vigyorgok, erre megmutattam nekik a csókos képet….jha…annyira jó manga… meg kell szereznem a következő részt! a neten nincs fent vhol letöltésben?

  22. Sunyi Nyufi augusztus 5, 2008 - 8:43 du. #

    … a második kötet ugyan olyan könnyen meg tudod venni, mint az elsőt…

    Továbbra is annak a híve vagyok, hogy ha valamit nálunk is meg lehet kapni, akkor érdemes megvenni, mert annyira azért nem drágák a mangák. Ha nem tudod megvenni, vagy nem akarod, akkor kérd kölcsön. De a letöltést ilyen esetekben szerintem hanyagolni kéne.

  23. shakugan12 augusztus 11, 2008 - 11:08 de. #

    Inkább ne tudd meg, hogy manga.hu-n ennél az oelnél vagy egy másiknál mit írtak a hozzászólásokba -___-”
    “én úgy szeretném, ha le lehetne szedni magyarul is, mert beszkennelnék.Ez célzás volt annak, akinek megvan magyarul!”
    Persze, tündérkém, sajnálj csak 1500 Ft-ot, és célozgass, majd mások, akik normálisan képesek voltak kifezetni, szenvednek neked órákat.
    Egyébként én 2-szer olvastam ki, és szerintem a confeeling az, ami nagyon viszi.Mondjuk az 1.) után féltem, hogy a többi két kötet el lesz rontva, de nem, nagyon jól megoldották.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s