Higurashi no Naku Koro ni Kai – END

23 dec

Elérkeztünk a legendás killer lolis sorozat második szezonjának végére. Ebben a szezonban már nem volt annyi rémisztő gyilkolászás, mint az elsőben, hanem szépen mindenre fényderült, mert összeesküvés elmélet rulz 😀

Alapvetően tetszett az egész sorozat. Rika jelleme remekül megváltozott, passzív szenvedő alanyból a többiek hatásáráa átváltott cselevőbe, és aktívan megpróbálta megmenteni saját magát. Ez persze eleinte nem jött össze, hiszen Rika és a csapat magában nem elég, kell még egy kis isteni segítség is Hanyuu szeméjében 🙂 Azt a részt kicsit nyálasnak ítéltem meg, mikor végülis meggyőzték Hanyuu-t is, hogy ő is legyen aktív részese a cselekményeknek. Persze tudom, hogy bennem van a hiba, mert egy idő után a könyökömön jön ki a barátság mindent legyőz téma 😛

Egyébként a Kai sorozat közepe felé úgy voltam, hogy “vazz, tudtam, hogy valami van Takano-val!” És tényleg éreztem már az első szezonban is, hogy azzal a nővel nem stimmel valami. Esküszöm, jobban kitört miatta a frász, mint a gyilkolászás miatt 😀 Persze ki gondolhatta volna, hogy szegény Takano-nak ilyen durva gyerekkora volt… Nem csoda, hogy bekattant :/ Szvsz vele összehoztak egy egészen szerethető “főellenséget”, bár igazából őt is csak manipulálták. De nem baj, majd Tomitake vigyáz rá ^^

Még egy fontos megállapítás: Akasaka lenni Superman 😀 Akasaka nagyon nagyon durván VP (értsd Vér Pisti, olyan személy, aki mindenkinél erősebb és mindent jobban tud, és amúgyis mindenkit überel). Sokan indokolják azzal, hogy jajj hát felkészült, mert hogy ugye több évig edzett arra, hogy megmenthesse Rika-t… Na persze… de mind1, hunyjunk szemet efelett.

A történetbe és a rejtély megoldásába nem szeretnék nagyon belemenni (túl sokáig tartana), de nézzük, mit is kapunk a második szezon végére: mindenki él még Satoshi is (yay), és kapunk egy letisztázott, kevésbbé kusza, de mégis rohadt bonyolult összeesküvéselméletet. Az utolsó rész legvégén meg megint Takano múltjába tekintünk bele, de… wtf, mit keres ott a felnőtt Rika?!

Ráadásul felnőtt Rika lenni nagyon nagyon ijesztő. Legalábbis szerintem. A lényeg, hogy Takano múltja (vagy jövője?) megváltozik… De akkor is, mit keres ott Rika?!!! Ennek kb annyi értelme volt szvsz, mint Fuuko megjelenésének a Clannad 12-ben 😀 Nah de nem baj, a harmadik szezonból majd biztos kiderül, mi a csuda van, mert bizony, olyan is lesz, hivatalosan már bejelentették.

Szóval összesítve: jó volt, pörgős, happy end, majdnem mindenre kapunk magyarázatot, Takano elbukik, de mégis megmenekül, megtapasztalhattuk, Horie Yui milyen mély hangot képes kiadni magából… Magyarán második szezon: win ^^

Reklámok

9 hozzászólás to “Higurashi no Naku Koro ni Kai – END”

  1. luggeriano december 24, 2007 - 12:48 du. #

    Még nem néztem a Kai-t végig, de már első évadban biztos voltam h. Takano nem noooooormális, hiszen olyan idiótán pszihó-ribi hangja volt azaz nem 100%-os…..

    Rika meg…khm…Rika loli rape -…25 yen :-))XDXDXD Nipaaaa~~~

  2. Prof. William december 24, 2007 - 1:30 du. #

    Sztem a végén Rika Takano múltját változtatja meg hogy ne legyen bekattant killer…

  3. Sunyi Nyufi december 24, 2007 - 2:44 du. #

    Najó, de hogy ment vissza? Miért felnőtt ként?

  4. Prof. William december 24, 2007 - 3:36 du. #

    Nem tudom. Talán Hanyu segyített neki. Ai persze szintén hoszaszúcombú bombázóvá vállt… 🙂

    Vagy a Terminátor Csérek segítetek neki az időugrásban… 🙂

  5. Sunyi Nyufi december 24, 2007 - 7:48 du. #

    Hajajj, ezek a fránya csérek 😀

  6. black87 december 24, 2007 - 8:19 du. #

    nincs közöm hozzá, komolyan 😀

    amúgy felnőtt Rika WIN. Takanot meg a 4chan már az első szezon alatt lespoilerezte nekem, csakúgy mint Hanyuu-t

  7. black87 december 24, 2007 - 8:28 du. #

    szegény Rika 😦

    amúgy ki nézte a Hauu~ verziót? feltűnt, hogy hangosabb mint az eddigiek, nem ugyanaz a betűtípus és az extra feliratok most nem lettek lefordítva? arról nem is beszélve, hogy a mérete is nagyobb.

  8. Prof. William december 24, 2007 - 9:54 du. #

    :):):) hát igen Rika… nem válhat minden valórra amit eltervez az ember. 🙂 Örülj hogy 200-ra már legalább nem nyírtak ki. 🙂

    Mellesleg Hanyu a lokális kisisten igazán segíthetett volna ebben a mell problémában. 🙂

  9. Seraph december 27, 2007 - 11:04 de. #

    Nekem is úgy tűnt hogy Takano sorsát akarja megváltoztatni ,
    Azzal meg hogy Rika lapos maradt semmi baj, legalább nem fog orraesni :WD

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s