H2O ~footprints in the sand~ – vége…

25 Már

snapshot20080325020628

Nos ennek is vége lett végre… Igazából nem is tudom, hogy most sajnáljam-e, hogy megnéztem, vagy sem. Egy gyengén közepes animének tartom, és igazából MAL-on is csak azért kapott 6-ost tőlem, mert átlagosnak azért nem tartom, és mert Koshimizu Ami.

Maga a sorozat annak ellenére, hogy a rajzolás, animáció és a karakterdizájn nem volt a legszebb elég erőteljesen kezdett, mert tényleg nem minden nap látod animében, hogy két srác teljesen összever egy lányt. És ezután is még egészen jó volt a rész, mert láttuk, hogy Takuma annak ellenére, hogy vak, egészen sokmindenre képes.

Azonban már ekkor kezdett elromlani a dolog. Ugyanis Takuma, aki meg tudta mondani egy terem illatáról, hogy az most a rajzterem vagy a zeneterem, a kritikus pillanatokban teljesen sima talajon, ahol nincs semmilyen akadály elesik, és hasonlók. Ezért hamarosan Otoha tündértől visszakapja a látását… “ehh legrosszabb, ami történhetett” gondolta mindenki, és mindenkit teljesen meglepett, hogy milyen hamar elfogadta mindenki a dolgot (persze a végén kiderül hogy miért is volt ez).

Aztán őszintén megmondom az anime közepe unalmas. Ez főleg azért gáz, mert az egész csak 12 rész, tehát ugyan a tévében megnézi az ember, de kétlem, hogy dvd-n annyian megvennék majd a részeket. Ráadásul mint az már kifejtettem sokszor sokhelyen H2O-val kapcsolatban: nem vagyok a szájbarágós forgatóköny híve, és nem szeretem, hogy ha a rész elején felmerül egy probléma, akkor azt már a végén meg is oldják. Egyszerűen nem szeretem, ha nem hagynak nekem időt arra, hogy én most elgondolkodjam legalább egy kicsit is azon, hogy melyik szereplő pontosan mit miért csinál… bár itt nem nagyon volt min gondolkodni, lehet ezért is nem hagyták meg nekünk a lehetőséget >_>

Mind1, szóval végigmegyünk mindegyik lány “route”-ján történetileg… Mellesleg azt is milyen jól elfogadta mindenki, hogy Hinata nem is Hinata, hanem Hotaru, és eddig hazudott nekik. Kb 30 másodperc kellett nekik…

A történet megint akkor kezd cseppet izgalams lenni, amikor kiderül (természetesen teljesen hirtelen, minden nyom nélkül, nehogy bármiből is valaha következtetni lehessen rá), hogy Takuma soha nem is látott! Ezután Takuma visszaesik egy csecsemő fejlettségi szintjére, plussz akkor még kiderül az is, hogy valószínűleg Hayami családja miatt lett az anyja öngyilkos. Ezt persze nem igaz, és ezt mind tudjuk, mert hát ott van az labda, meg különben is, melyik anya vinné magával a gyerekét, ha öngyilkos akar lenni? De ezt most egyelőre tegyük félre…

Szóval Takuma és Hayami kapcsolata válságba kerül, mert kiderül, hogy Takuma anyja eredetileg Hayami családjába kellett volna, hogy beházasodjon. Veszekedés, rohanás, lányverés meg ilyesmik után eljutunk odáig, hogy Hayami végül úgy dönt, otthagyja a falut (miért csak most? miért nem mondjuk akkor, amikor meghalt a családja? miért nem jött ki a gyámügy? miért nem került rokonokhoz? tudom, én és a hülye kérdéseim…). Ebben azonban “megakadályozzák” ketten a faluból, akik le akarják lőni. Ők azonban töketlenek, szal a gonosz nagyapó veszi kezébe a puskát, de mikor az eldördül, hirtelen Takuma, aki ugye vak, elfordítja a puskacsövet, mondván, hogy megvédi az anyját… Ezután az emlékei a suliról teljesen elvesznek, nagyapó börtönbe kerül, és Takuma Tokióba költözik megint, Hayami-val együtt, mert őt hiszi az anyjának.

Hayami és Takuma élete egészen boldog Tokióban, és őszintén bevallom, ahogy bemutatták, hogy ők ketten hogyan élnek ott (meg még előtte Hayami emlékező túrája a faluban) kifejzetten tetszett. Az meg végképp tetszett, amikor Takuma elkezdett beszélni egy Hayami nevű lányról, akiről álmodott. Ezután Hayami viszont megragadja a lehetőséget, és egy vasúti átkelő előtt elmondja Takuma-nak, hogy szerinte a valódi anyja nem hagyta magára, és biztosan szerette (ezt a jelenetet kicsit randomnak éreztem, de ez mellékes). Ezután látni, ahogy egy gyerek labdája után a sínek közé rohan. Hayami elengedi Takuma kezét, és utána rohan, hogy segítsen. Ekkor Takuma-nak bevillan, hogy ugyan ez történt az anyjával. Ezt mind elfogadja, és újra látni kezd, és így látja, amint a vonat elüti a gyereket és Hayami-t. Megható jelenet, és kicsit áll-leejtős.

Ezután azonban megint felmerül bennem pár kérdés: ha Takuma anyja tényleg megvédett egy gyereket, akkor miért mondja mindenki, hogy öngyilkos lett? Mert ugye azért az egészen könnyen megállapítható, hogy egy holttest van-e vagy kettő, meg hát gondolom, hogy nem Takuma volt az egyetlen szemtanú… szóval ez nem volt valami jól felépítve *sigh*

Ezután telnek az évek, és a rész végén látunk mindenkit már felnőttként. Itt azért van egy nagy wtf, konkrétan Maki, aki megjelenik Hamaji-val közös gyerekével o_O

snapshot20080325023854

snapshot20080325023906

Ráadásul úgy tűnik, Hamaji-t nem nagyon zavarja, hogy már apa, azért goth loli-t még mindig szeresse…

snapshot20080325023932

Takuma is felnőtt, és nagybátyjával épített egy szélmalom szerűséget, mondván, hogy Hayami mindig szerette a szélforgókat. Ezután jön egy vaddisznó, meg egy kislány, aki Otoha, és közli Takuma-val, hogy most jobban vigyázzon rá, mert hogy sokat kellett könyörögnie a tündéreknek, ezután eltűnik… De helyette megjelenik Hayami, és happy end…

Igazából őszintén megmondom nem tetszett, hogy Hayami életre kelt a végére. Mert a halála azért sokk volt, és teljesen szépen elbúcsúzott Takuma-tól és mindekitől a könyvecskében, amibe írt. Szerintem sokat vesztett drámaiságából ez az utolsó epizód azzal, hogy Hayami életben maradt végülis… Plussz nekem a végén ez az Istenes dolog (elhagytál – nem a hátamon vittelek) nem állt össze teljesen… Mármint értem benne a metaforát, csak szerintem nem jön jól ki. Mind1, magány vélemény.

Összefoglalva az egészet: nem hiszem még mindig, hogy megérte azt a 4 órát, amit elvett az éeltemből. Elég lett volna megnézni kb az első 3 részt, és mondjuk az utolsó 3at. Tudom, hogy csak az én hülyeségem, de én még mindig úgy állok hozzá, hogy egy animének vagy a története legyen jó, vagy legyen szép a grafikája, vagy legyenek érdekesek a szereplők. Ez a sorozat igazából egyik kritériumnak sem felelt meg, ezért közepes és abból is gyenge. És igazából a legjobban még mindig az dühít, hogy tudom, lehetett volna ebből jobbat is csinálni.

Jah, de azért tetszett az utcs részben a két szám, szal OST le lesz töltve…

Advertisements

15 hozzászólás to “H2O ~footprints in the sand~ – vége…”

  1. Kayama március 25, 2008 - 8:56 de. #

    “melyik anya vinné magával a gyerekét, ha öngyilkos akar lenni” pl. Soryu Kyoko Zeppelin (NGE)?

    Szerintem az a sorozatot a legjobban összefoglaló vélemény, amit az OST torrentjéhez kommenteltek: “The show might have sucked (last episode saved the whole show though), but music is good.”

  2. traumus március 25, 2008 - 11:55 de. #

    Ez a sorozat rossz volt (de igen, első két rész rulz). Az utolsó részben nem csalódtam, az is rossz volt. ROSSZ.

  3. Sunyi Nyufi március 25, 2008 - 3:01 du. #

    Kayama: Nem néztem (még mindig) NGE-t 😛

    Trau-chan: Az utolsó epizód azért magához viszonyítva volt “jó” szvsz…

  4. Prof. William március 25, 2008 - 3:32 du. #

    Értem én hogy kell néha happyend de akko legyen jól felépítve ne az a ” készítők elhatározzák hogy az uolsó 5 percbe mégis happiendet akarnak és kész. ” – dolog.

    Bár tetszett a boldog vég. 🙂

  5. th4j`fuN_ március 25, 2008 - 8:37 du. #

    Nekem egy kicsit mas velemenyem van a sorozatrol, elfogultsag, tapasztalatlansag, vagy nem tudom minek nevezheto, ha erdekel a blogunkon olvashato lesz, perceken belul.
    Szep ertekeles volt amugy, csak en az ellenkezo oldalon allok most! :]

  6. Sunyi Nyufi március 25, 2008 - 9:26 du. #

    Minden vélemény szubjektív 🙂 Ha neked tetszett, akkor tarts ki mellette… Amíg nem akarsz meggyőzni, hogy imádjam ezt az animét, addig nincs bajom 😀

  7. traumus március 26, 2008 - 12:47 du. #

    “Trau-chan: Az utolsó epizód azért magához viszonyítva volt “jó” szvsz…”
    Ha végén nem jelent volna meg Kohinata, valóban így lett volna.

  8. Sunyi Nyufi március 26, 2008 - 12:51 du. #

    Valóban jobb lett volna akkor, mint ahogy azt már említettem is… Hát ez van, vége lett ennek is… Igazából azért a játék maga érdekelne.

  9. traumus március 26, 2008 - 5:08 du. #

    Mondjuk szerintem a gém sem lehet valami ász. Viszont az tuti, hogy a sorozatnál jobb. Már csak azért is, mert a getchus ( http://www.getchu.com/soft.phtml?id=236105 ) képek alapján itt a lányoknak nem különböző zöldségekre hasonlít a feje.

  10. Sunyi Nyufi április 6, 2008 - 8:46 de. #

    Nos izé… mivel megnéztem NGE-t, ezért visszatérnék egy percre Kayama kommentjére 😀

    tömören: Az nem úgy és nem annyira volt 😀 Mármint van különbség a között, hogyha egy anya meg akarja ölni a gyerekét, hogy a gyerek is vele haljon, meg a között, ha csak ő akar öngyilkos lenni. Utóbbiban semmiképp nem visz magával gyereket, mert ugye nem akarja a halálát 😛

  11. Csillus május 24, 2008 - 10:04 du. #

    Személyes vélemény :p : Az eleje tetszett és a vége engem is kimondottan dühített és elősször nem is igazán értettem mi is történt…
    Szerintem is kilehetett volna hozni belőle jobbat… A közepén amikor Otoha elviszi a “saját világába” Takumát (vagy nem is tudom ,hogy mondjam) az egyenesen pocsék volt… De a vége fele kezdtek felpörögni az események és jól is voltak megoldva.A szereplők is fejlődtek valamelyest,ami tetszett.

    És arra,hogy csak látják ,hogy hány holttest van a síneken meg azt tudom mondani ,hogy ezt nem biztos hogy a faluban is tudják.Talán mert nem akarják vagy nem is volt lehetőségük.Főleg ,hogy a véneknek nincs jobb dolguk mint egyfolytába Hayamit okolni a rokonai tetteiért.Takuma meg kicsi volt így érthető,hogy nem emlékezett mindenre…

    Mindennek ellenére szerintem nem volt rossz történet,de jópár dolgot kihagynék belőle és akkor igazán minőségi lenne 😀

  12. Sunyi Nyufi május 25, 2008 - 1:14 de. #

    “ezt nem biztos hogy a faluban is tudják”

    Hmm… nos ezzel csak azért nem értek egyet, mert Takuma nagybátyjának legalább tudnia kellett volna, mert mégiscsak család. És azért akármennyire is messze volt, gondolom ott volt a temetésén, ergo tudnia kellett volna, hogy hogyan halt meg.

    Pont az ilyen dolgok miatt van teljesen logikátlan az egész anime…

  13. laura március 20, 2009 - 6:51 du. #

    nem jó

  14. black87 március 20, 2009 - 8:43 du. #

    Fúú, ez lényegretörő volt 😀

  15. viktor900 május 5, 2010 - 2:43 du. #

    Nem tom mibajotok:D nekem tetszett a sorozat

    bár nekem midnen anime tetszett amit eddig megnéztem 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s