Clannad movie

10 ápr

469 

Először úgy terveztem, hogy az egész sorozatról írok egy összefoglalást, de végül úgy gondoltam, hogy azt majd csak a 24. epizód és az Afterstory után teszem meg, mert akkor lesz teljes a kép 🙂 Viszont a movie-t meg egyszerűen meg kell(!!!!) említeni, nem lehet elmenni mellette csak úgy, ha szeretted a sorozatot… hogy miért? Mert ez a movie egyszerűen csak szar… Nem várjunk csak.. a szar kifejezés enyhe… valahogy ez a film túlmutat a ‘szar’ és a ‘szánalmas’ fogalmán. De azért fejtsük ki bővebben is a dolgot.

Először is leszögezem, hogy nem egyedül, hanem Andival néztem meg. Ezt pusztán azért tartom fontosnak megemlíteni, mert együtt azért máshogy néz az ember, mint animét. Itt most nem arra gondolok, hogy kevésbbé tudok elérzékenyülni, mert ezt totál jól megcáfolta a Kanon 2006 másodszori megnézés, melyet Avel társaságában vittem végbe, és könnyeztem azért rendesen, és a sírástól is csak az kímélt meg, hogy intenzíven öleltem vagy a plüssmacit, vagy Avelt 😀 Nah, de térjünk vissza ehhez a filmehez… (apropó: milyen jó, hogy Kanon-ból nincs film…) Ha nem Andival nézem, akkor tuti kikapcsolom úgy hmmm… 15 perc után.

Amit egyből észrevesz az ember az az, hogy Tomoya-nak más a hangja. Ez kifejezetten zavaró, mivel a sorozatbeli Tomoya-t nagyon imádtam, ami nagyrészt köszönhető a tehetséges seiyuu-nak, Nakamura Yuuichi-nek. Ezzel szemben a movie-ban Nojima Kenji a hang, akivel szintén nem lennének nagy problémáim, ha minimális szinten életet is vinne a karakterébe, és nem csak a kívülálló totálisan érzékelten, de ha érző akkor tuti éppen emo-s karaktert adná. Bár könnyen meglehet, hogy ez nem az ő hibája, hiszen a movie-ban egyszerűen nem látunk más Tomoya-ból, csak azt, hogy ő most nagyon emo és nagyon nem jön ki senkivel, kivéve Sunohara-t és Nagisa-t. Aztán persze miután Nagisa meghalt jön a totál emo állapot, ami előtte is megvolt, csak most még rosszabb, és még unalmasabb. (Ha voltak jó és kifejezetten boldog pillanatai, akkor azt sajnálatosan átugrottuk, mert félórát beletekertem a műbe a közepéné.)

Másodszorra észreveszi az ember, hogy a karakterdizájn teljesen igénytelen és szögletes. Sosem szerettem a nagyon szögletes karakterdizájnt, nem is fogom. És igazából a poszter (fenti kép) is kötsög, mert sokkal jobban néz ki rajta Nagisa, mint magában a filmben. De mind1, igazából kezdek eljutni arra a szintre, hogy a karakterdizájn dolgon egészen hamar túl tudom magam tenni.

Térjünk rá a történetre… jajj Istenem a történet >_> Gondoljunk csak bele egy picit… Van egy játékunk, aminek van sok-sok lehetséges vége, és ezek mindegyik valamiért fontos. Ha szerencsések vagyunk, akkor van egy ‘true end’, aminek azért általában az szokott a lényege lenni, hogy magába foglalja valamennyire az összes többit (mint pl Ever17-nél). Egy ilyen komplex történetet leszűkítünk egy 24 részes sorozatra. Nehéz feladat. És akkor a 24 részes sorozatot szűkítsük le másfél órára, ami olyan 4-5 epizód mennyiség. Működőképes dolog? Nem. Persze én megértem, hogy a többi szálat Nagisa mellett meg se próbálták behozni a sztoriba, de miért írták át azt az álomban látott világot, ahol nincs semmi? Miért viselt a színdarab alatt Nagisa esküvői ruhát? Akio miért mondta, hogy a _mi_ esküvői ruhánk? o_O És Kyo meg Tomoyo miért lett evil, és egyáltalán miért jöttek ki egymással? És Nagisa miért volt kb egy retardált 7 éves gyerek szellemi szintjén? Miért? Miért? T_T

Azért hogy mondjak valami pozitívat is, szerettem a történetben Ibuki Kouko-t, Fuuko nővérét, akiről nem vágtam egyből, hogy ki az, de őt szerettem. Ő jó volt. Jobb lett volna, ha Nagisa érvelését nem csak annyival kommentálja, hogy “I see.”, de evvan.

Jah, meg még szerettem azt a részt is, amikor Nagisa a Dango Daikazoku-ról énekelt, és megjelentek a dango-k ^^ Viszont amikor később felnőttként összegyűltek, és mindenki dango-ról énekelt… na az már szar volt.

Az animáció minősége gyér, plussz eléggé sok technikai meggondolást nem értettünk Andival… Az álló képek nem voltak drámaiak, se viccesek, csak bénák és rondán megrajzoltak. “Az eső szép.” mondá Andi, és igaza van. Az eső szép volt és depresszív. De csak mert az eső szép és depresszív, én nem leszek jobban meghatva, ha ők három részre szedik a képet, és 2/3 eső, 1/3 szereplők… Mint ahogy attól sem érzem át jobban Nagisa tragédiáját, ha úgy csinálnak, mintha a hó a kórházon belül hullana… Plussz akkora már igazából annak szuroltam, hogy Nagisa haljon már meg, de gyorsan, és legyen vége…

Szóval összefoglalva: adjátok vissza azt az egy órát goddammit >_<‘ Szerintem ez volt a legeslegelső olyan dráma kategóriás mű, amivel cseppet sem tudtam szimpatizálni. Nagy kicseszés ez mindenkivel, aki várta a movie-t, de legalább hamar letörölhettem, egyből miután megnéztük. Mellesleg ez az oka annak, hogy nem a movie-ból van kép a post elején 😀

PS: Várom a javaslatokat, hogy milyen magyar szót lehetne használni erre a filmre, mert szvsz a szánalmas, szar, vacak, nézhetetlen nem elég kifejező ^^

Reklámok

13 hozzászólás to “Clannad movie”

  1. Motoko április 10, 2008 - 9:04 du. #

    Suskalesős film!:)

  2. black87 április 10, 2008 - 10:23 du. #

    Amikor a Clannad még nem indult el akkor töltöttem le egy promót és akkor totál beíjedtem, hogy ilyen drámai vége lesz majd a sorozatnak. Aztán a sorozat vége felé vártam, hogy nah mi lesz és erre hoppon maradtam.
    Mostmár legalább tudom miért.

    Az az igazság, hogy csupán kínzásból megnézném a filmet.
    Ha képes voltam végignézni a Tokyo Mew Mew-t akkor eztis 😀

  3. Sunyi Nyufi április 10, 2008 - 10:40 du. #

    A sorozatnak ugye még nincs vége… lesz még az Afterstory, ami ha jól vettem ki másik oldalról a dolgot, kb úgy fejezi be a történetet, mint a film.

  4. Prof. William április 10, 2008 - 11:18 du. #

    De vége van. Az Afterstory csak egy másik endet ad be…

    Mintha a School Days mészárlós vége után kaptunk volna egy Kotonha + egy Sekai endinget hogy mindenki ki legyen elégítve. 🙂

  5. black87 április 11, 2008 - 12:01 de. #

    ha más nem is, Makoto biztos ki lett volna elégítve 😛

  6. Sunyi Nyufi április 11, 2008 - 9:30 du. #

    Hmmm..hát nem tudom, amennyi képet én láttam Afterstory-ból (nem néztem meg a commercial-t), határozottan van benne Ushio, ergo nem nagyon tudom elképzelni, hogy annak ne ugyanaz legyen a vége, mint a movie-nak…

  7. lokids április 12, 2008 - 7:17 de. #

    Miért ki az az Ushio?

  8. Sunyi Nyufi április 12, 2008 - 7:33 de. #

    Hát, ha nem nézted a filmet, akkor inkább nem mondom el, mert eléggé spoiler ^^’

  9. lokids április 12, 2008 - 11:23 de. #

    Éppen most beszéltél le a fimt megnézéséről. (meg haver is ezt tette nem rég… Ő lelőtte a poént, hogy mi lesz. A “végtermék” lenne Ushio?)

  10. Sunyi Nyufi április 12, 2008 - 2:20 du. #

    Pontosan, a “végtermék” 🙂

  11. lokids április 12, 2008 - 4:10 du. #

    És nem lehet, hogy az Afterstory heppy end lesz? Vagy ez kizárt?

  12. Sunyi Nyufi április 12, 2008 - 6:48 du. #

    Hát… én nem hiszem, hogy happy end lesz… de sose lehet tudni 🙂

  13. eldaron április 15, 2008 - 11:13 du. #

    Én csak raw-ban láttam, feliratos verzióhoz már nem volt gyomrom. Le azért nem töröltem veled ellentétben, de hogy többet nem nézem meg az is biztos. Egy hatalmas övön alatti ütés minden Clannad-fannak. Az egész film legmeghatóbb pillanata amikor Sunohara sír, mert nem tudnak életet verni Tomoya-ba… LoL, egyszerűen szánalmas. Mondjuk nekem az Air movie után nem voltak nagy elvárásaim, valami hasonlóra számítottam és sajnos igazam lett.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s