Isamu Fukui – Truancy

24 Sze

truancy

Nos először is elmondom, hogy nálam a könyv választás hogy történik olyan könyveknél, amiket nagyimtól kapok névnapra/szülinapra/karácsonyra: Random szinten nézegetem a katalógust, és kiválasztom azt, amelyiknek teccik a borítója, és érdekesnek tűnik. Általában nem foglalkozom az íróval, és nem néžek utána, mert jobban szeretem a könyvet saját magáért megítélni, mint az író élete alapján. Úgy tűnik azonban, hogy ez ennél a könyvnél kicsit hiba volt, mert ha tudom, hogy az író 15 évesen alkotta ezt, akkor kétszer is meggondolom, hogy elolvassam-e. De ez van, ne legyünk teljesen előítéletesek… attól még lehett volna jó is.

A történetünk egy alternatív jelenben…vagyis inkább talán jöőben játszódik, egy névtelen helyen, amit csak a ‘Város’-nak hívnak. A Városban különleges rendszer uralkodik: minden az oktatás körül forog. Az oktatás itt azonban inkább a diákok lekének megtörését jelenti. Az iskolai szabályok szigorúak, szünetekben nem beszélgethenek a diákok, nem mehetnek engedély nélkül wc-re stb. Ráadásul a karjukra valami vonalkód szerűséget tetováltak, amit ellenőriznek az iskola bejáratánál, sőt még a metró bejáratánál is.

Ebben a városban él főhősünk Tack, aki átlagos diák, utálja az iskolát, mint mindenki, de hallgat, hiszen nem tud mit tenni. Életében az egyetlen jó dolog vidám huga, akit -szüleikkel ellentétben- közel érez magához. Egy nap, mikor felsőbbéves diákok akarják megverni a hugát, Tack magára haragítja őket, így eltereli hugáról a figyelmet. De ő sem nagyon tud vissza vágni, így futnia kell. Menekülés közben az egyik lakatlan város negyedbe jut, ahol találkozik egy különös fiúval, Umasi-val. Umasi Tack-kel egyidősnek tűnik, de nem jár iskolába, hanem egész nap könyvet olvasva elhagyott limonádés standjánál ül. Tack és Umasi összebarátkoznak, Tack folyton meglátogatja iskola után. Umasi megtanítja egészen sok mindenre főhősünket, többek közt a küzdősportokra is.

Eközben a városban akcióba kezd egy Truancy nevet viselő szervezet, ami iskolát elhagyott diákokból áll, akik a Város vezetőségével harcolnak. Vezetőjük, Zyid egy taktikai zseni, ezért a polgármesternek eléggé meggyűlik a baja az egyre gyarapodó “truantokkal”. Tack-nek nem sok köze volt a Trauncy-hoz, míg egy incidens során Zyid saját kezűleg meg nem ölte Tack hugát, akit éppen akkor akart elvinni egy tanfelügyelő. Tack bosszút esküszik, és hogy bosszúját teljesítse, beáll a Truancy-ba.

Na de ennyit a történetről. Ha valaki el akarja olvasni, akkor kb itt hagyja abba a post olvasását, mert innentől spoilerezés lesz ezerrel 🙂

Nos… mit is mondjak/írjak… Nem volt annyira szar, mint a Sayonara Bar. Igazából az alapkoncepció érdekes. Nem a legújabb ötlet, de hát mindig aktuális, mert sosem lesz a diákoknak olyan nemzedéke, amelyik ne utálná párszor a sulit. Tetszett, hogy leírta, igazán az oktatás révén lehet hatásosan befolyásolni a tömeget. Tetszettek Umasi pacifista filozófiái. … És asszem kb ennyi volt az összes pozitívum.

A könyvön érződik, hogy Isamu még csak egy kissrác volt, amikor írta, és ahogy Jaaku is mondta, tapasztalatlan. Az egész könyv olyan hatást keltett bennem, mintha valami közepes szinvonalú shounen anime írásos verziója lenne. Fogalmam sincs róla, hogy ez Isamu részéről szándékos-e vagy sem, mert ugyan japán, de amcsihonban él. Minden esetre ahogy reklámozzák is, a könyv shounen  jellegének köszönhetően nagyon “akciódús”. Márha akciódús alatt egy könyvnél valaki az érti, hogy 10 oldalon keresztül le van írva, hogyan ugrabugrál egymás kardja és ütései elől két tini srác. Szvsz könyvnél nem éppen ilyen akcióra vágyom…

A karakterek alapvetően sablonosak. Tack főhősünk egészen jellegtelen, de van benne némi belső viszály azért. Ugyanis nem igazán tudja rá venni magát, hogy megölje Zyid-et… de ó jaj, hiszen Zyid a huga gyilkosa, és ő megesküdött, jaj…. Ez megy több száz oldalon keresztül. Hát hogy is mondjam… kicsit unalmas. De azért van néha még egy-két leki dilemma arról, hogy  esetleg nem kéne truantként embereket ölnie, persze ez nem tart sokáig, mert hát azok felnőttek, szal ki nem szarja le, mi lesz velük? Jah, és ott van a fantasztikus szerelmi szál, ami egyszercsak úgy lesz Tack és Noni között. Nincs igazán rá magyarázat, valószínűleg Tack-nek úgyis csak azét tetszett Noni, mert az egyetlen lány volt a környéken, és kb a második lány életében, akivel több mint 2 mondatot beszélt.

Zyid,  a truant vezér se valami érdekes figura. Először azt hittem, hogy hasonlít Zero-ra a Code Geass-ból, de a végére nyálas lett. Noni csendes cool karakter, nincs semmi értéke, de gyilkológépnek totál jó. Edward egy barom volt, és igazából mivel nem tudtunk meg róla semmit, ezért nem igazán lehet mondani, hogy összetett karakter lenne… A felnőttek oldalán egyetlen karaktert ismerhetünk meg, a Polgrmestert, aki próbálja irányítani a birka városvezetést, csak nem sikerül neki, mert mindnenki túlságosan félti a saját kis életét, ezért mindig hazug jelentéseket küldenek neki… lol.

Kedvenc karakterem Umasi. Határozottan érdekes karakter, akinek a személyiségéről egészen sokmindent meg lehet tudni, mivel annak ellenére, hogy nagyon titokzatos, rohadt sokat beszél. Tetszik a hozzáállása, miszerint a Város rendszerét csak úgy lehet legyőzni, hogyha megtanítják a diákoknak, mi a helyes út, és nem a Truancy. Oh yeah, győzzük le várost a saját fegyverével!

A cselekméyn felépítéséről csak annyit, hogy az elején jól indul, de aztán lapos lesz. Sokszor megpróbálja lehitetni az olvasóval, hogy most valami epic dolog fog jönni, de a végén nincs semmi, csak amit már előre láthattunk. Ráadásul egészen furán alkalmazza kedves Isamu az írói technikákat. Mert míg egy filmben/sorozatban/animében/mangában meg lehet csinálni, hogy a történetet falshback-ekkel meséled el, annak ellenére, hogy ezt előzőleg nem használtad, ez egy könyvnél nem működik. A könyvnek megtöri a folyamatosságát, felbontja a rendszerét, és az olvasó kiesik a ritmusból.

Több helyen olvastam így utólag, hogy a könyvet a Legyek Urához és a Battle Royale-hoz hasonlítják. Nos… ez nem igaz, egyikre sem hasonlít, max annyiban, hogy a főszereplők mind gyerekek. Mert hát a Legyek Ura ugye arról szólt, hogy milyen kegyetlenné tudnak válni a magukra hagyott gyerekek egymás között, a Battle Royale meg egy a kommunizmus ellen intézett társadalom kritika, ezek közül pedig egyik sem található meg ebben a műben. Ez a könyv pusztán egy kicsit túl stresszelt diák írása, aki szerencsére nem pusával, hanem tollal a kezében vezeti le a feszültséget, de ennél semmi több. Nincs benne mély dráma vagy társadalom kritika. De hogy is lehetne, amikor egy 15 éves srácnak még fogalma sincs a társadalom valós felépítéséről?!

Nos, összefoglalva az egészet, ez a könyv lehetett volna jó. Ehhez azonban jobban ki kellett volna dolgozni a világot, több cselekmény szálat beletenni, a karakterket jobban kidolgozni. Tudom, hogy ez egy trilógia első kötete csupán, de ez nem lehet kifogás arra, hogy nincs minden jól megtervezve. Csak Asimov Alapítvány világát tudom felhozni példának: kezedbe veszel egy tetszőleges kötetet, és az egész világ élvezhetően fel van vázolva benne, függetlenül attól, hogy előtte a többi olvastad-e vagy sem.

Viszont azt kell mondanom, hogy hazánkban is nagy eséllyel bestseller lesz, mert könnyen olvasható, tele van harcokkal, és nem igényel nagy gondolkodást… tökéletes a mai fitalaságnak. *sigh*

————————————————————————————————

Egy kis kiegészítés. Elovlastam a KönyvesBlogon az interjút Isamu Fukui-val. Nem másolom be, csak azokat a részeket, amikhez megjegyzést szeretnék fűzni.

Még az interjú előtti részből:

“A fiatal szerző a Könyvhéten volt az Ulpiusház Kiadó vendége, interjúnkban korát meghazudtoló pontossággal és átgondoltsággal beszél az amerikai oktatás hibáiról és megreformálási lehetőségeiről.” – Szerintem ezt az jelenti, hogy jól tud fogalmazni a srác. Mondjuk azt tud.

 

“Igen, kifejezetten inspiráltak a személyes tapasztalataim. Nagyon sok dolog, amit a könyvben bemutattam, nem a képzelet szüleménye volt, hanem tényleg megtörtént velem. A saját iskolai frusztrációim miatt kezdtem el írni, azokat kellett feldolgoznom.”

Na mit mondtam? Egy frusztrált diák stresszlevezetése. De hopp megtörtént vele? Mi? Egy csíny miatt a bizonsági őrök lenyomták a padlóra, megkötözték kezét-lábát, és megrugdosták (csak úgy a példa kedvéért)? Eléggé kétlem.

 

“Mondhatjuk, hogy szerencsés vagyok, mert most magántanulóként végzem a gimnáziumot, nincs rajtam a stressz.”

Ergo úgy fog bekerülni a nagyvilágba, hogy élete egyik legképlékenyebb szakaszában (15-18 éves kor), amikor a kortársak kell hogy alakítsák az életed, akkor ő ettől el lesz vágva. Taps-taps.

 

“Azt hiszem az oktatásnak olyan irányba kellene változnia, hogy a tanárok és a diákok között nagyobb kooperáció alakuljon ki. Ne csak frontális oktatás folyjon, ne a tanárok előadásait hallgassák folyamatosan a diákok. Szerintem a diákoknak nagyobb beleszólásuk, felelősségük kellene, hogy legyen a saját tanulmányaikba, nem hiszem, hogy igaza lenne azoknak, akik szerint a diákok erre nem elég érettek.”

A diákok többsége éretlen arra, hogy 15 évesen olyan döntést hozzon meg, ami nagyban beflyásolja a jövőjét. Nem is csak azért, mert nem döntenek mondjuk helyesen, hanem mert ilyen fiatalon még nem tudják levonni a következtetések, és nem mindig vannak teljesen tisztában azzal, hogy milyen következményekkel és felelősséggel fog járni a döntésük.

 

“Meggyőződésem, hogy a kormánynak nem szabadna az embereket akaratuk ellenére rávenni a tanulásra. A kötelező közoktatás ellen vagyok.”

Igen! Úgy van! Ne legyen tanítás! Le vele! Éljenek az analfabéták, akik nem tudnak olvasni, meg a sok hülye aki nem tudja, hogy 2+2=4… yay… Mert igen, az emberek 80%-a nem tanul, ha nem muszáj neki…

 

“Főleg ezért is szeretnék egyetemre menni, mert nem része már a közoktatásnak, éppen ezért más a minősége is.”

Aaaaaaaaaaaaaaaaaa, LOOOOOOOOOOOOOOOOOOL XD Jesszus, naivitás a köbön XD

 

“De ha jobban belegondolok, várható volt a siker, hiszen ez tényleg egy univerzális téma.”

Legalább ő is elismeri, hogy ennek köszönhető a dolog.

Nah, ennyi, mostmár tényleg vége a post-nak 😀

Reklámok

20 hozzászólás to “Isamu Fukui – Truancy”

  1. black87 szeptember 25, 2008 - 7:41 de. #

    az egyetemes résznél már nekem is röhögnöm kellett. mellesleg mennyi most az író? 17? 😀 lol

  2. Sunyi Nyufi szeptember 25, 2008 - 1:31 du. #

    Bizony 17 a kissrác 🙂

  3. jaaku szeptember 25, 2008 - 9:53 du. #

    Éljen, életem első könyve amire büszke vagyok hogy nem olvastam el. 😀

    Illetve, “Na ugye megmondtam” 😛

  4. Sunyi Nyufi szeptember 26, 2008 - 12:23 de. #

    Igen, igazad volt, mint azt fentebb is írtam 😛

  5. _ren- október 1, 2008 - 11:13 de. #

    mintha baromira számytzana a kor….már elnézést

  6. Sunyi Nyufi október 1, 2008 - 1:55 du. #

    Igazából… számít. Irodalom nál nagyon sokat. 25 éves kor után már nagyjából mind1, de addig igenis számít, hogy hány éves az író, mert egyszerűen egy 15 éves gyerek nem ismeri még annyira a világot, hogy irodalmilag megfelelően felépített könyvet tudjon írni. Nem azt mondom, hogy a srcából 5 év múlva nem lehet nagyon jó író, de 15 évesen még fiatal volt a dologhoz.

  7. Fullmoon88 január 7, 2009 - 9:55 du. #

    Hmm érdekes kritika, és valamilyen szinten egyet értek veled, de nekem alapvetően tetszett a könyv, sőt lehetetlen volt.
    Szerintem pont azért megkapó, hogy egy 15 éves fiút, ilyen megrázó gondolkodásra kényszeríti egy oktatási rendszer, de nem is, egy egész nemzeti felfogás, ilyen fiatalon. Az amerikai oktatásról csak rossz tapasztalataim vannak, és bár Isamu jócskán elengedte a fantáziáját, azért van benne valami.

    A stílusa tényleg túl egyszerű, és követhető, de hát egy 15 évesben, aki szinte még gyerek, éppen az az őszinteség, egyszerűség és egyenesség van még meg, ami a felnőttekből gyakran hiányzik. Ami a fogalmazását és a történet szövését illeti, hát idősebb kortárs írókhoz képest egész jól teljesít, sőt, sok mindent összeolvastam már, és van amikor egy 30 éves szerzőtől, nem tom hány díjat besepert könyvet azért teszek le, mert egyáltalán nem fogalmaz irodalmian, sőt minden egyes mondata tovább ront a helyzeten.

    Szerintem korához képest nagyon is érett gondolkodású, hiszen alapvetően Usami szájába se lett volna képes ilyen filozófikus gondolatokat csepegtetni, ha nem lenne az.
    Számomra a fantáziája is érdekes volt, amilyen részletesen leírta a jeleneteket, az ember maga előtt látta szinte őket, legyenek akár verekedések, vagy Töki ^^ és a húga közötti kapcsolat. Csodálom hogy még mangát nem akar belőle senki se csinálni, lehet hogy más műfajban jobban bejönne az embereknek.

    Tény nagyon nem kell közben rajta gondolkodni, mert nyilvánvaló mi miért történik, de azért nekem 3 napra nagyon is kellemes kikapcsolódást nyújtott.
    A Battle Royalhoz hasonlítani pedig túlzás volt egyértelműen, de gondolom jó marketing fogás akart lenni, és sokaknak fog emiatt még a későbbiekben csalódást okozni. Lehet hogy nálam is ez lett volna, ha hamarabb olvasom a BL-t. XD

  8. Sunyi Nyufi január 8, 2009 - 2:03 de. #

    Igazából nálam ez a könyv mindig a “rossz könyvek” kategóriába fog tartozni, első sorban azért, mert ha nem kötelező olvasmány vagy szakirodalom, akkor általában ritkán kezdek olyan könyvbe, ami nem jó. Ez köszönhető drága apámnak, aki sorra vásárolja a jobbnál jobb könyveket ^^’

    Mindezek ellenére amit én nem igazán szeretek az nem is maga a könyv, hanem a hype, ami körülötte van, mert az egyszerűen nem megalapozott.

    És valóban jobb lenne mangának… egy max 4 kötetes shounen mangának érdekes rajzolással még kitűnö is lenne.

  9. fanni április 9, 2009 - 1:06 du. #

    Én nem értek egyet a korát illető kritikákkal és szerintem nagyon is jó könyv !!!

  10. Amaranthine február 4, 2010 - 11:10 du. #

    Nos korához viszonyítva mindenképpen egy becsületes alkotás. Számomra ebben a cikkben a végszó nem tetszett. Nagyon élveztem a Truancyt, de nem azért mert nem kell gondolkodni rajta. Manapság ha azokat a fiatalokat nézem, akik nem akarnak gondolkodni, kizárt, hogy nekiálljanak olvasni. Javarészt már a Pál Utcaiakat sem olvassák el, mert “égő”. A saját részemről megközelítve: nagyon sok lélektani regényt is olvasok, amiket ugyanennyire élvezek. Hiába is nem lehet folyton a legösszetettebb zenéket sem hallgatni, néha jól esik egy kis popularitás.

    • Sunyi Nyufi február 5, 2010 - 8:18 de. #

      Azzal egyetértek, hogy nem mindig lehet a legösszetetteb és legbonyolultabb történetek olvasni, mert az embernek kell egy ki kikapcsolódás (én ilyenkor olvasok J. Goldenlane-t és egyéb női írók alapvetően humoros könyveit). Viszont számomra úgy tűnt, hogy a Truancy akar komoly és komplex lenni (a sok filozofálással és egyebekkel), csak nem sikerült neki olyan mértékben, hogy ténylegesen összetetté is váljon a mű.

      Arról pedig, hogy a mai fiatalok nem olvasnak Pál utcai fiúkat sem, van egy remek példám:
      Lakótársam Avel nem olvasott túl sokat, és ha olvasott is, általában fantasy könyveket csak többnyire. Gimis korában pedig aktívan tiltakozott minden nemű kötelező olvasmány ellen pusztán azért, mert kötelező. Mondjuk mióta nálunk lakik változott a helyzet, mert én tukmálom rá a könyveket. Múltkor azonban kiderült számomra, hogy ő még nem olvasta Madách-tól Az ember tragédiáját. Akkor mondta, hogy kötelező olvasmányokból ő szinte semmit nem olvasott. Egyből a kezébe nyomtam a művet, hogy azonnal olvassa el! Kb a felénél tartott, amikor már mondta, hogy imádja ezt a darabot, és hogy milyen jó az egész 😀 Bár mondjuk a vége nem tetszett neki ^^’
      Szóval véleményem szerint a nem-olvasás nevelhető valamilyen szinten, de iskolán kívül kell rászoktatni a gyereket, nem pedig az iskolai kötelezőkkel. Engem kb 9 évesen szoktatott rá apám Erich Kästner könyvekkel.

  11. TaGa február 14, 2010 - 12:49 de. #

    Ha lesz egy kis szabadidőm lehet, hogy beszerzem és elolvasom. Kíváncsi vagyok, hogy a srácnak 15 éves fejjel pontosan mit is sikerült összehoznia.

    Diákoknak nagyobb beleszólás a tanulmányaikba? És 17 évesen? Lehet, hogy velem van a baj, de így 18 éves fejjel érertlennek tartom magam, hogy a továbbtanulásommal kapcsolatban döntést hozzak… /bár muszály/

    Egyetem. Ha jól számolok már valamelyiken hallgató. Szegény biztos nagyot csalódhatott.
    Am nem irigylem a srácot. Magántanulósdi után kemény lehet neki az egyetem. Nem csodálkoznék, ha durva szocializációs gondjai lennének. /legalább lesz inspirációja a következő könyvéhez :P/

  12. Hanori március 16, 2010 - 1:20 du. #

    Nem tudom, hogy mégis mit olvastatok, de ebben a könyvben az emberek jelleme és annak átformálódása az igazi lényeg. Mire képes valaki, ha megölik azt akit szeret… kezd el előröl olvasni és talán fel tudod fogni az igazi értelmét!

    • Sunyi Nyufi március 16, 2010 - 1:42 du. #

      Kedves Hanori!
      Elölről nem fogom elkezdeni olvasni több okból is: 1, nincs rá időm; 2, erősen kétlem, hogy problémám lenne az írott szöveg megértésével, különben nem hiszem, hogy 5-öst adott volna műelemzés vizsgámra a prof.

      Ugyan emlékeim kicsit homályosak már, de ha jól emlékszem, kb ez történt azután, hogy főhősünk hugát meggyilkolták: főhősünk elmegy edzeni, majd beáll a főgonosz táborába, ahol a főgonosz jobb keze lesz (vagy inkább bal, mivel hát ott van még Noni is). Ezután küldetések, kormány elleni harc stb stb. Itt-ott olvasható egy-két belső monológ arról, hogy ő mennyire, de mennyire megbosszulja majd a hugát, aztán rohadtul nem történik semmi.

      Aki azt hiszi, bárki is így viszonyulhat ahhoz, ha elvesztette az egyetlen embert, aki igazán közel állt hozzá, az még sosme vesztett el senkit életében. Egy közelálló rokon elvesztése sokkal fájdalmasabb ennél, ezért a karakternek vagy sokkal nagyobb lelkitörésen kellett volna átmennie, vagy legalább meg kellett volna próbálnia kinyírni a huga gyilkosát kicsit korábban, mint az utolsó fejezetben. Ráadásul egy olyan negatív szereplőt mint Zyid az utolsó oldalakon pozitívvá “varázsolni” teljesen felesleges “fordulat”.

      És igazából erre a kommentre csak azért válaszoltam, mert nem szeretem, ha sértő hangsúllyal kritzálják a véleményem, hiszen ahhoz mindenkinek joga van ugyebár 🙂

  13. Hanori március 17, 2010 - 8:16 du. #

    Tény, és elnézést kérek a sértő hozzászólásért, nem ez volt a szándékom.
    Elhiszem, hogy jó vagy elemzésből, de más egy középiskolai vagy felsőoktatási mű, mint az alábbi.
    Tisztelem a véleményed, de azt nem úgy kell mások számára leírni, hogy más kedvét elvedd annak elolvasásától. Röviden csak annyit akartam, hogy legalább úgy fogalmazd meg a mondandódat, hogy mást ne tántoríts el attól. És még egyszer bocsánat a sértő kijelentésért!

    • Sunyi Nyufi március 17, 2010 - 9:23 du. #

      Ez nem könyvajánló, hanem blog. Nem az a lényege, hogy másokat olvasásra buzdítson, hanem hogy én leírjam a gondolataimat a műről. És mivel már az első bekezdés végén a “lehetett volna jó is” szavak után szerintem evidens, hogy nem pozitív a véleményem.

      Mellesleg negatív véleményt kifejtve másokat olvasásra buzdítani egészen nehézkes, bár nem lehetetlen, de akkor a többiek általában csak azért olvassák, mert kíváncsiak, hogy valóban annyira rossz-e a könyv.

  14. Robert Hood február 21, 2013 - 2:11 du. #

    Velemenyem szerint minden konyvet le lehet egyszerusiteni ugy, hogy sablonossa valjon.
    Vegyuk peldanak A kis herceget, ami szerintem azert irodalmilag eleg elismert/tisztelendo mu. De ha jobban megnezed lenyegeben egy ontelt rozsarol, egy naivnak tuno erzelemmanipulalo gyerekrol, egy mazochista rokarol es egy enyhen pedofil meselorol szol. A melyebb jelentest az olvasonak kell megtalalni, ahogy szerintem minden konyvben.
    Az, hogy megtalalja-e nagyban fugg az olvaso hangulatatol, eloiteleteitol es sok mastol:D

    ” Ráadásul egy olyan negatív szereplőt mint Zyid az utolsó oldalakon pozitívvá “varázsolni” teljesen felesleges “fordulat”.”
    Csak erre szeretnek reagalni, eltekitve ettol a mondattol :”erősen kétlem, hogy problémám lenne az írott szöveg megértésével, különben nem hiszem, hogy 5-öst adott volna műelemzés vizsgámra a prof.”, mert nem vonom ketsegbe a muelemzesi (jellemelemzesi) kepessgeid. Viszont Zyid jelleme, tettei ellenere is pozitiv volt. Vegig buntudat gyotorte es kepes volt szeretni lsd. Umasival valo kapcsolata.

    De igazad van, tenyleg vannak rossz konyvek:)

  15. Toki november 23, 2013 - 8:59 du. #

    Szerintem nagyon jó kis könyv !

    És amúgy is mit számít a kor?? Sok 30 éves vagy nem tom mennyi még egy alapsztorit se tud kitalálni erre meg itt van ez a Isamu Fukui aki 15 ÉVES és egy világhííííííííííírűűűűű könyvet íírt!!!!!!

  16. Desischado április 5, 2014 - 6:24 de. #

    Hát elképedtem teljesen! Érettségről beszélnek olyanok, akik nem képesek a felszín mögé látni! Nem akarok megsérteni senkit, de ez kikivánkozott belőlem!
    Azért megnyugtató, hogy vannak, akik hozzám hasonlóan a felszín mögé is képesek látni, és meglátják egy könyvnek az értékeit. A Truancy egy nagyon jó könyv! Isamu Fukui nagyon is érett gondolkodással rendelkezik, ha 15 évesen ilyen könyvet tudott az asztalra letenni. A gondolatok, amiket például Umasi illetve Zyid fogalmaz meg, éppen nem éretlenek. Majd behaltam azon a hülye véleményen, hogy Zyid sablon figura! Akkor miért tud olyasmiken gondolkodni, hogy miért harcol, és tudja, hogy áldozatokkal jár a küzdelem? Miért vannak vívódásai, miért fogalmaz meg olyan gondolatokat, amikről Tack-nak beszél a könyv végén? Amik egyáltalán nem sablonosak, és érettségre utalnak. Tack sem sima figura. Talán kissé klisé hogy bosszút akar állni, – amit én tökéletesen meg tudok érteni, nekem is vannak testvéreim, – de ennyivel elintézni, hát ez gáz. Új célokat igazságokat fedez fel, és meglátja, miért is folyik ez a küzdelem, megérzi Zyid egyéniségét, bár érthetően gyűlöli, de lenyűgözi a Truancy vezér ereje, az, ahogy, és amiért harcol, és ez teszi számára nehézzé a döntést. De mikor végül dönt, akkor elszántan tör a célja felé, és nem torpan meg. Umasit én is imádom, rendkivüli srác! Az egyénisége a gondolkodása elképesztően lenyügöző! És a gondolatai! Edward sem mindennapi figura, és szerintem tudunk róla annyit, amennyit tudni kell.
    Nyilván más lányok is voltak ott, – istenem, de idióta feltételezés, hogy Tack-nak csak azért tetszett meg Noni, mert “ő az egyetlen lány”. Ez súlyos tévedés! Ebben is remekelt Isamu Fukui, aki nyilván nem véletlenül formálta ilyenné Nonit, és nem véletlen, hogy ez a két eléggé külömböző ember vonzalmat érez egymás iránt. Nagyon is remek húzás volt őket összehozni.
    Aki ezt a könyvet rossznak találja, hát… nos nem írok semmit, mert véleményt írok, de nem cserélnék velük, maradjunk ennyiben.
    De az übercsúcs az egyik komizó, valami Voluska (elnézést, ha véletlenül nem írom helyesen a nevét) valamelyik oldalon, vagy itt, hirtelen nem tudom. De a Battle Royale-t elintézte annyival, hogy nem bírta elolvasni, mert csak a rettenetes jelenetek vannak benne, vagy ilyesmi. Istenem, semmit nem vett észre a regényből, – ami az egyik legjobb könyv – csak az “öldöklést”. A felszín alá már nem tudott látni. Az, hogy cselekményes, horror és akció keveréke, rettentően izgalmas, már ez is letehetetlenné varázsolta, de a lényeg az, hogy emögött milyen gondolatokat tud a könyv ébreszteni. Vajon te hogyan viselkednél? Mivé válnál egy ilyen helyzetben? Ki vagy valójában? Létezhet e olyan, hogy azt hitted, ismered a társaidat, és kiderül, nem tudsz semmit sem róluk? Egy apró végzetes félreértés milyen lavinát indíthat el? Mi van, ha a rettegés ural? Hogy tudnál ilyenkor helyes döntést hozni? És sorolhatnám tovább. A szereplők motivációi, cselekedeteik és a múltjuk miatt is érdekesek. Mindenki más, senkit sem lehet az egyik vagy a másik oldalra helyezni. Az események mindörökre megváltoztatnak, soha semmi és senki, te magad sem leszel már ugyanaz az ember. És az akció szempontjából is letehetetlen a könyv, Stephen King elbújhat mögötte!
    A Truancy-t ennyire leértékelni, hát érettség kell hozzá, hogy valaki meglássa, mi van egy könyv mögött, és mit akart az író. vagy milyen gondolatai vannak. Annyit mondhatok, hogy nem Isamu Fukuinak van érettségre szüksége, ő nagyon is érett. És a tehetség nincs korhoz kötve, ezt ő fényesen bebizonyította.
    Amúgy nagyon olvasott, és mindenevő vagyok.

  17. Desischado április 5, 2014 - 6:46 de. #

    Kénytelen vagyok még hozzáfűzni valamit, mert ezt nem hagyhatom szó nélkül! Nyufika kedves! A profod adja vissza a diplomáját, mert nem érdemli meg! Tőlem karót kaptál volna az biztos! Elolvasol valamit, de nem érted meg! Nem látsz mögé!
    Fullmon88, ren, Fanni, Hanori, Robert hood, És Toki látják a lényeget, ahogy én is. Hanori és Robert Hood fogalmazta talán meg a lényeget leginkább. Amúgy Zyid végig pozitív volt, ahogy Robert írta, mert ha figyelmesen elolvastad, és megértetted volna, akkor emlékezhetnél rá, hogy Tack hányszor látott hirtelen villanásnyi reakciókat Zyidtől, amik a fájdalom a megbánás és a vívódás jelei voltak. De nyilvánosan nem mutathatott ebből semmit.
    Nem sorolom tovább, azt tanácsolnám, hogy maradj Erich Kastner könyveinél, szerintem az a te szinted. Az ember tragédiája egy örök érték, de tartok tőle, hogy nem neked való, mert még a Truancy sem az.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s