Hyakko 2. – Milyen szakkört válasszunk?

12 okt

Nagyon úgy néz ki, hogy ez lesz az egyetlen sorozat, amit blogolni fogok egyelőre, mert sok a dolog (egyetem, Touhou… Fable The Lost Chapters…), plussz igazából eddig ebből a szezonbon egyedül ennél az animénél érzem egy epizód megnézése után, hogy “na errpl szívesen írnék”. Szóval jöjjön a második rész ^^

Reggel van, a lányok éppen hogy megérkeztek a suliba. Torako és Tatsuki szokás szerint vitáznak, ugyanis Tatsuki kijelentette, hogy még nem igazán barátok, hiszen csak pár hete ismerik egymást. Tatsuki még azt is felhozza, hogy milyen diák már az, aki nincs ott az évnyitón, és hogy nem is akar ilyenekkel semmilyen kapcsolatot. Torako reakciója:

snapshot20081011235457

snapshot20081011235507

Szóval szakkör választás van, bár mint kiderül nem kötelező, de Torako szerint, ha 4-en ugyanabba a szakkörbe lépnek be, akkor az bizonyítja a barátságukat. Természetesen Tatsuki szerint nem bizonyít semmit ^^’ Ennek ellenére Torako kijelenti, hogy ők már egy jó kis összeszokott négyes.

snapshot20081011235718

snapshot20081011235744

snapshot20081011235804

snapshot20081011235811

Lol, nehéz eldönteni, hogy Tatsuki tsundere, vagy csak szimplán ilyen a természete… minden esetre vicces 😀 Mellesleg ezután még egy pár dolognak elképzeli őket Torako: ninja-nak, gengszternek… Közben Tatsuki tiltakozása ignorálva lett megint…

snapshot20081012000007

Jah, és Ayu is kezdi elvesztíteni maga felett az uralmat 😄

snapshot20081012000113

snapshot20081012000122

Miközben Toraku igazítgatja Suzu-t aki valahogy nem telejesen állt jól a formációban, elhalad melletük, egy Touma névre hallgató osztálytársuk, akinek Torako persze jó hangosan köszön, de most ő lesz ignorálva.

snapshot20081012000311

snapshot20081012000323

snapshot20081012000337

Torako kiakadt… kb egy percig, mert aztán gyors témaváltás:

snapshot20081012000353

Tatsuki közli, hogy ő nem akar egyetlen szakkörbe sem belépni, de…

snapshot20081012000446

snapshot20081012000458

Kezdem sajnálni szegényt lassan ^^’

Aztán megjelenik a tanárúr, akinél a szakkör lista van. Persze Torako akar egyet… MOST! De mivel a tanár nem ad, ezért:

snapshot20081012000635

snapshot20081012000645

Wow lol… nekem sose lett volna annyi vér a pucámban, hogy visszaszóljak a tanároknak D: Bár nem is érdekelt annyira soha a suli, hogy valamiért egyáltalán legyen alkalmam beszólni…

Szóval a lista megvan, mostmár csak dönteni kell. Tatsuki ugyan megint kijelenti, hogy ő nem akar szakkört, és igazából már két hete folyamatosan mondja, hogy Torako hagyja már békén, és mamár 4szer ignorálta, szóval kezd elege lenni…

snapshot20081012001023

^^””””””””””””””””’

A lányok nézegetik a listát, hogy milyen szakkörök vannak… eléggé sok, szám szerint 100. Van itt minden, még fehér meg fekete mágia is, meg…

snapshot20081012001211

lol 😄 Milyen lehet a pink magic? 😄

snapshot20081012001231

ÁÁÁÁ 😄 Genkai Shikakubun Kenkyuikai = GenShiKen 😄

Szóval a lányok elindulnak, hogy megnézzék, mit kínálnak nekik a szakkörök. Miközben Tatsuki hatodik alakommal is ignorálva van, Torako megkérdezi Ayu-tól, hogy neki melyik tetszik. Mivel Ayu nem igazán jó a sportokban, inkább valami olyasmihez szeretne csatalkozni, mint pl az irodalom szakkör (amire a háttérben megbújó irodalmi szakkörös fiú diákok egészen fellelkesülnek), Torako azonban…

snapshot20081012001728

snapshot20081012001741

Suzu pedig gondolkodik, hogy hova szeretne igazán menni… hova…hova…

snapshot20081012001819

uhh… köszönjük a hozzájárulást a témához ^^’ Szóval mostmár azt is tudjuk, hogy Suzu étvágya kb olyan, mint Miyako-é a Hidamari-ból.

Tatsuki megkérdezi, hogy Torako mit szeretne csinálni, végül kinyögi, hogy be akar lépni a baseball csapatba. Csakhogy oda nem vesznek fel lányokat, de mégis kölcsön adják nekik a pályát és a felszerelést, amit Ayu meg is köszön.

snapshot20081012002111

snapshot20081012002118

Do want really life moe and fanservice :D~

Szóval Torako elhatározza, hogy létrehozzák a suli női baseball csapatát.

snapshot20081012002214

snapshot20081012002222

Torako elkezdi a kiosztani a poziíciókat…vagyis azt akarta de valahogy nem sikerült, helyette neveket adott mindenkinek ^^’

snapshot20081012002405

Majd Tatsuki rávilágít a lényegre, hogy 4en még pizíciókat se tudnak felvenni. Torako ekkor új szabályokat hoz: siekres ütés 1 pont, siekres védés 1 pont.

snapshot20081012002509

Tatsuki végre elhatározza, hogy lelép, és nem törődik Torako hülyeségeivel, aki persze beszól neki, hogy csak menekül. Ezt persze a büszke Tatsuki nem bírja, és valahogy lelkes lesz 😄

snapshot20081012002630

Szóval míg Tatsuki totálisan ég a lelkesedés tüzében…

snapshot20081012002704

…addig Torako közli, hogy nem lesz egyszerű legyőzni őket, mert ők ketten Suzu-val a legjobb…

snapshot20081012002958

snapshot20081012003009

snapshot20081012003016

Vagyis Torako-nak halvány sejtelmes sincs a baseball-ról 😄

Nah, de azért megint csak fellelkesülnek, és feszültség van a levegőben. Vajon milyet dob Torako? Vajon vissza tudja-e ütni Tatsuki?

snapshot20081012003141

Dobó hiba! Hát ezt nem tudta volna visszaütni 😄

snapshot20081012003234

De persze még nem ér véget a küldetés: meg kell találniuk a szakkört, melyhez csatlakozni akarnak. A következő célpont a tennisz szakkör…

snapshot20081012003536

… ahol a lányok megint kapnak felszerelést és pályát, amit Ayu megint megköszön, és édes mosolyával mindenkit lekenyerez. Nos mivel a lányok ugye négyen vannak, ezért párost játszanak, Torako és Suzu az egyik oldal, Tatsuki és Ayu a másik. Most azonban úgy néz ki, hogy Tatsuki is már az elején fel van pörögve 😀

snapshot20081012003636

Torako szervál… a labada a magasba röpül… a kar meglendül… az idegek pattanásig feszülnek…

snapshot20081012003826

snapshot20081012003840

Mellé vazz 😄 Ennyire nem lehet béna 😄 Nah de még egy próbálkozás…

snapshot20081012003927

snapshot20081012003940

Megint mellé, ráadásul:

snapshot20081012003952

snapshot20081012004009

Tatsuki totál elveszti maga felett az uralmat D Mondjuk nem csodálom 😀

snapshot20081012004045

snapshot20081012004051

A következő célpont a kosár csapat.

snapshot20081012004252

snapshot20081012004258

Itt a lányok elsőként szabaddobással próbálják eldönteni, hogy ki a jobb. Torako kezd, egészen jól is dob, csakhogy:

snapshot20081012004431

És Tatsuki labdája kiüt Torako-ét ^^’ Ezt mé megcsinálják kétszer, majd Tatsuki jön, aki be akarja bizonyítani, hogy ő milyen jó, de a saját fegyverét fordítják ellene ^^’

snapshot20081012004655

Miközben Tatsuki és Torako vitatkoznak azon, hogy ki kezdte előbb a szabálytalan játékot, Torako megint ignorálja Tatsuki-t, és megkéri Ayu-t, hogy dobja fel a labdát, és döntsék el egy meccs alatt, hogy ki a nyertes. Tatsuki rávilágít, hogy 2-2 ellen meccsnél nem szokás feldobni a labdát, Suzu azonban mégis feldobja Torako utasítására, aki le is csapja azt… erősen 😄

snapshot20081012004920

Majd jön a többi szakkör… Tea ceremónia, ikebana, kalligráfia… De végül felismerik, hogy ilyen típusú szakkörben nem tudnak pontot tenni a versengés végére, ezért visszatérnek a sport szakkörökhöz, konkrétan a focihoz.

snapshot20081012005135

snapshot20081012005156

Ayu szerint annyira nem szörnyű Torako, de Tatsuki szerint ő csak nem szenved tőle annyira. Szóval eldöntik, hogy 11-es rúgásokkal döntik el a győztest, vagyis igazából gyors halál meccs. Tatsuki rúg, és Suzu véd. Torako “büszkül”, hogy Suzu milyen jó védő, de Tatsuki megállapítja, hogy most valahogy nincs a legjobb formában (sfx: gyomorkorgás), de Torako tudja a megoldást:

snapshot20081012005523

snapshot20081012005529

Szóval Tatsuki neki fut… az idegek feszülnek… a labda egyre közelebb van… amikor…

snapshot20081012005627

snapshot20081012005636

Jesszus Torako, you’re evil 😄

Miközben Tatsuki és Torako kergetik egymást a pályán, Suzu elájul az éhségtől 😄

snapshot20081012005743

Másnap:

snapshot20081012005805

snapshot20081012005816

snapshot20081012005821

Tatsuki határozottan meghozta a legjobb döntést.

Huhh, jó rész volt 😀 Torako egyre jobban kezd emlékeztetni Miu-ra, hiszen még az a kellő gonoszság is meg van benne, a randomságról és mások ignorálásáról nem is beszélve. Csak itt nincs egy Nobue, akire ugye féltékeny lehetne. Vagyis egyelőre nincs, de később még lehet ^^ Minden esetre majd behaltam, főként a Tatsuki ignorálástól 😄 Persze mindenki utálja, ha ignorálják, de Tatsuki-t, aki alapvetően komoly típus, mindig jó idegesen látni 😀 Mondjuk én is szeretem az ilyen kissé tartózkodó embereket kikészíteni, és látni, hogy milyen a reakciójuk, mert hát fun 😄

Advertisements

4 hozzászólás to “Hyakko 2. – Milyen szakkört válasszunk?”

  1. novalisk október 13, 2008 - 6:22 de. #

    Elég awesome volt ez a rész is ^^
    Yay for violence 😀

  2. Motoko október 14, 2008 - 5:41 du. #

    Nyufichan, hova tudok neked privátot küldeni?

  3. Sunyi Nyufi október 15, 2008 - 10:01 de. #

    Motoko: Mármint hogy értve privátot?

    novalisk: Most valahogy eszembe jutott, hogy suliban tesiórán valahányszor valamilyen labdajátékot játszottunk, engem is mindig képen talált egy barátnőm…lehet direkt csinálta? 😀

  4. novalisk október 15, 2008 - 8:07 du. #

    Hát…én nehezen hinném, hogy véletlen 😀
    Mondjuk nálam tesiórán volt egy berserkcsaj, aki képes volt mindenkinek nekiugrani úgy hogy mindketten földön kötöttünk ki foci közben persze neki fájt jobban mert csak fiúk fociztunk rajta kívül…ott meg így visszagondolva lehet hogy komoly próblémák voltak 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s