Maria-sama ga Miteru ~Aki no Lillian Sai Dai Ni Bu~

8 Már

snapshot20090308172818

Tudom-tudom, írhatnék a részekről is, és fogok is ígérem ^^’ De most inkább egy Marimite even-tről írok, ami még a 4. szezon előtt volt, de dvd csak most jött ki. Természetesen a résztvevők a Marimite szereplők szinkronjai, akikről az even-t alatt megtudhatjuk, hogy eléggé idióták 😄 Bár ahogy már egy haverom is megállapította, hogy ha két nő nemű egyént összeteszel egy társaságba, akkor ők vagy egymás “hergelve” egyre idiótábbak lesznek, vagy kikaprják egymás szemét 😀 Szerencsére kedves seiyuu-ink csak egyre idiótűbbak lesznek 😀

Nade kezdjük az elején a dolgot ^^ Jöjjön a bemutatkozás azok számára, akik nem olyan fanatikusok, mint én, és ezért nem ismerik fel arcról a seiyuu-kat 😀

snapshot20090308173002

Ő itt Ueda Kana, kedvenc főhősünk, Yumi hangja, és egyben a műsor vezetője is ^^

snapshot20090308173215

Ő pedig Itou Miki, Sachiko hangja, aki tulképpen már a bemutatkozást elcseszte, mert azt mondta, hogy ő aéalítja Ogasawara Youko-t 😄 Természetesen mindenki halálra röhögte magát, és Itou-san közben meg a mellette álló Youko-t alakító Shinohara Emi karjaiba melenkült 😄

snapshot20090308173411

snapshot20090308173610

Természetesen Shinohara-san is csodálkozott, hogy mikor került ő be az Ogasawara családba 😀

snapshot20090308173717

És természetesen ha egy kő elkezd gurulni, az nehezen áll meg, Ikezawa Haruna, Shimazu Yoshino hangja is kissé összekverte a dolgokat, mert Shimazu Rei-ként mutatkozott be 😄 Megpróbálták úgy menteni a dolgot, hogy hát Rei meg Yoshino összeházasodtak, de ettől még ez ugye nem klappol 😄

snapshot20090308173915

Rei hangjának, Itou Shizuka-nak az első mondata meg abszolút lol “Kawai onna wo oyome ni moraimashita”, vagyis hogy szerzett magának egy cuki feleséget 😄

snapshot20090308174055

Ő pedig nem más, mint az imádott Naba-sama, vagyis Nabatame Hitomi, Torii Eriko hangja ^^ ❤

snapshot20090308174138

Majd rátérünk a fehér rózsákra, ahol Noto Mamiko elfelejti Shimako nevét mondani, csak azt mondja, hogy Rosa Gigantea 😀

snapshot20090308174238

És végül jön imádott Sei-samánk, vagyis Toyoguchi Megumi, aki ex-Rosa Foetida-ként mutatkozik be, ami megint nem helyes, majd inkább elbújdosik, bár főként azért, mert már nem bírja a sok röhögést 😄

snapshot20090308174425

Nah de bemutatkozás után folytatódik az event, méghozzá azzal, hogy mindenki hozott egy fényképet, ami azt mutatja meg, hogy mennyire szeretik a Marimite-t ^^ Az első kép Ueda Kana-é:

snapshot20090308174851

Ezen ő van, de a lényeg az, hogy a kép egy olyan helyen készült, ahol együtt voltak Itou Miki-vel ^^ Megemlítik, hogy a kép elég régi, és hogy azóta Udea-san csak szebb és szebb lett 😀

A következő kép Toyoguchi Megumi-é:

snapshot20090308175205

Egy Geneon event-en készült, aminek ugyan köze nincs a Marimite-hez, de ott volt Noto-sama és Shimizu Kaori is, aki Noriko hangja, szóval csináltak egy lol közös képet, amint széttépik Noto-samat 😄

A következp Itou Miki képe:

snapshot20090308175553

Azt hiszem ez egyértelmű, hogy miért Marimite kép ^^ Amúgy a képeket ő maga készítette egy nyaralás során ^^

A következő kép Shinohara Emi-é:

snapshot20090308175748

snapshot20090308175756

A képen tulképpen rózsával kapcsolatos ajándékok vannak, amiket a rajongóktól kapott, ráadásul a két nyaklánc kézzel készült. Bár bevallotta, hogy megesht, nem mindet Youko szerepéért kapta, mert alakított ő másik lányzót is, akinek rózsás piercingje volt, és akkor is kapott ilyesmit 😀

Következő kép Ikezawa Haruna-é:

snapshot20090308180105

Igen, édesség mind(nem tudom, pontosan mi a magyar neve, de ilyen jégkása szerű cuccos), konkrétan azok, amiket nyáron evett 😀 De mindhez tud társítani Marimite karaktert lol 😄 Nos nézzük az édességeket balról jobbra haladva.

1. Touko-chan, mert hogy még nem lett Yumi soeur-je, ezért Touko-chan teljesen fehér 😀

2. Yumi, mivel ő cuki fajta, ezért ő epres 😀

3. Sachiko, bár nem értem pontosan hogy mi ez, de mint látjuk, nem túl pozitív dark cucc 😄

4. Youko, aki még Sachiko-nál is “rosszabb”, ő “goma”, ami szezámmagot jelent, lol 😀

5. Noriko, aki valamilyen parfé, aminek köze van valahogy a Noriko által kedvelt buddhista szobrokhoz.

6. Shimako, pedig “hakutou”, ami annyit tesz fehér barack ^^

7. Sei, valamilyen epres parfé.

8. Rei, mandarin ^^

9. Eriko, bavarois, ami japánul “babaroa”, és azon viccelődnek, hogy a “baba” (öregasszony) miatt lett-e az, de persze Ikezawa-san tagad 😄

10. Yoshino pedig mango ^^

Mellesleg megállapítja Ikezawa-san, hogy a legfiunomabb Yumi volt 😀 Majd szivatják kicsit azzal, hogy nem úgy ette, hogy rájuk gondolt, hanem utólag társította őket hozzájuk. Ikezawa-san persze tagad… de végül bevallja, hogy így volt 😄

A következő kép Nabatame Hitomi-é:

snapshot20090308181556

Akkor készült, amikor még megvolt a saját rádióműsoruk Itou Shizuka-val ^^ Persze Ikezawa-san megállapítja, hogy ez a kép inkább azt mutatja, hogy Naba-sama és Itou-sama mennyire szeretik egymást, és nem azt, hogy mennyire szeretik a Marimite-t 😄

A következő kép Itou Shizuka-é:

snapshot20090308181842

A polca. Na igen, nem szabad elfelejteni, hogy valamilyen szinten minden anime seiyuu otaku is, hiszen ha nem szeretnék az animéket, akkor nem csinálnák ezt a munkát ugyebár ^^ Mellesleg a karkötő is egy közös emlék a csapattal ^^ Arról is beszélnek, hogy akart hozni egy rózsafűzért, de elfelejtette. Az egyetlen, akin van az mellesleg Toyoguchi Megumi ^^

A következő és utolsó kép pedig Noto Mamiko-é:

snapshot20090308182303

A képen láthatók jobbról balra: Ikezawa Haruna;Hiyama Nobuyuki aki Kashiwagi hangja; egy kicenzűrázott Keroro XD; Saito Chiwa, aki Mami hangja; Noto Mamiko. A cenzúra határozottan lol. Ikezawa megállapítja, hogy így tényleg úgy néz ki Keroro, mint egy űrlény, akit elkaptak a Földiek 😄

Ezután beszélgetnek kicsit arról, hogy mennyire örülnek az új szezonnak. A Foetida rózsakör határozottan örül, hogy megint visszatérhetnek Maria-sama világába ^^ Itou Miki azonban elmondja, hogy Sachiko érzései kicsit vegyesek, mert hát Yumi eddig mindig csak őt figyelte, most meg azért nagyrészt Touko-t, és kicsit magányos ettől, de Shinohara-sama mint Youko kioktatja, hog az Onee-sama szerepe márcsak ilyen 😀 A Gigantea rózsakör tagja megállapítják, hogy igazából náluk nem történik semmi 😄

Majd bemutatják a negyedik szezonban szereplő új karaktereket, akik ugyan nekünk már nem újak: Naitou Shouko (hangja Inoue Marina), Hosokawa Yuko (hangja Kawasumi Ayako), Kanako apja (hangja Koyama Rikiya), és végül Arima Nana, akinek ugye a hangja Nabatame Hitomi, aki gyorsan be is mutatkozik mégegyszer ^^

snapshot20090308183848

Persze mindenki elkezdi szivatni, hogy eddig panaszkodott, hogy nincs elég szövege, erre két szerepe is van 😄 De kiderül, hogy rendesen elment meghallgatásra, és úgy kapta meg Nabatame a szerepet. Ráadásul mivel a meghallgatáson olyan párbeszéd volt, amiben Eriko volt az egyik szereplő, később ott maradt segíteni a többi próbálkozóval 😄 De hát mind1, örülünk, hogy ő kapta meg a szerepet, mert hát Nana és Eriko amúgy is hasonlítanak, és ahogy a többi seiyuu is megállapította, mindkettő dekochin 😄 (oeko=homlok).

Ezután jön egy kis kvíz arról, hogy mennire ismerik egymást/vannak összhangban a stáb tagjai. Természetesen 3 csapat lesz a rózsák színe alapján, de mivel ugye a fehéreknél csak ketten vannak, hirtelem beállít Shimizu Kaori, vagyis hát Noriko ^^

snapshot20090308184540

Majd kezdődik a játék. Természetesen az nyer, aki a legtöbb pontot szerez, és pontot csak akkor kapnak, ha mindhárman ugyanazt a választ adják. Első kérdés: Ha sportfesztiválra gondolunk, mi jut először eszünkbe?

Nézzük a megoldásokat…

snapshot20090308185117

Shinohara Emi:ouen gassen, vannak ennek magyar neve? mind1, szal cheerleading.

Itou Miki: hachimaki, vagyis hajpánt. ouen

Ueda Kana: tamaire, vagyis amikor kosárba dobálnak labdákat.

Benibara csapat: 0 pont 😛

snapshot20090308185333

Nabatame Hitomi: tamaire ^^

Itou Shizuka: fogalmam sincs, mit írt, de az biztos, hogy nem tamaire-t 😄

Ikezawa Haruna: tamaira

Kiroibara csapat: 0 pont

Mellesleg Nabatame és Ikezawa egyszerre mondják, hogy “Rei-chan no baka!” 😄

snapshot20090308185647

Noto Mamiko: tamaire

Toyoguchi Megumi: jersey, vagyis hát ugye melegítő ruha… valahogy tipikus Sei válasz 😄 igazából az a gáz, hogy előtte annyira utalt rá 😄

Shimizu Kaori: kibasen, ennek sincs asszem magyar megfelelője, de ez az, amikor 3 ember tart egy 4. embert, aki a “lovas”, és akinek az a feladata, hogy elszedje a többi lovas szalagját.

Shirobara csapat: 0 pont.

Második forduló, kérdés: Mi jut először eszükbe a Marimite-vel kapcsolatban? Megjegyzem, hogy Toyoguchi most is folyamatosan azt mondogatja a két mellette ülőnek, hogy “ha marimite, akkor ugye ARRA gondolunk” 😄

Na de nézzük a válaszokat:

snapshot20090308190201

Shinohara és Itou: rosario

Udea Kana: bara (=rózsa)

lol, hát majdnem 😀 De közlik, hogy ők ennek ellenére nem olyanok, mint a sárgák, és nem fogják szidni Yumi-t csak mert rosszat írt 😄

Benibara csapat: 0 pont

snapshot20090308190417

Nabatame és Shizuka: rosario

Ikezawa Haruna: bara

Kiroibara csapat: 0 pont

Ezek után persze Ikezawa csúnyán néz Noto-ra, mondván, hogy most rajta a sor, hogy elrontsa 😄

snapshot20090308190754

Shirobara csapatból mindenki roasrio-t írt, szal ők a játék nyertesei 😀

Ezután megint a rózsák színe alapján leosztva előadnak 3 hangjátékot arról, hogyan ismerkedtek meg illetve lettek egymás soeur-jei, majd elődnak egy-egy dalt. Hát erre csak azt kell mondanom, hogy mindhárom szám elviselhető, de érezhetően nem profi zenészek éneklik ^^’

Aztán visszajönnek a színpadra mindannyian, mert eljött az ajándék “sorsolás” ideje, vagyis hát igazából labdákat dobálnak a közönségnek, ők meg próbálják elkapni 😀

Majd jön a búcsúzás, aminek a során mindenki elmondja, mennyire szereti a műsort, és mennyire örül, hogy itt lehet, Ikezawa pedig majdnem el is sírja magát ^^

Van még amúgy egy 15 persze backstage film is, amiben tulképpen a saját hibáikat röhögik ki 😀

Szóval megállapítható, hogy egyikük sem normális, bár én ezt már rég tudtam 😀 Ikezawa amúgy egészen Yoshino szerű, ami határozottan nem baj, mert Yoshino lol karakter 😄 Persze azért a kedvencem mégiscsak Toyoguchi Megumi, aki szvsz a legmenőbb mind közül ^^ Amúgy ha valakit érdekel, hogy Nabatame Hitomi és Noto Mamiko mennyire hülyék tudnak együtt lenni, az töltse le az Ichigo Mashimaro commentary-t, amiben Naba-sama a top formáját hozza 😀

Advertisements

8 hozzászólás to “Maria-sama ga Miteru ~Aki no Lillian Sai Dai Ni Bu~”

  1. motokoyuri március 8, 2009 - 8:40 du. #

    Epic poszt, feltétlenül letöl…ööö beszerzem a DVD-t!:D

  2. IchigoShizu március 8, 2009 - 9:23 du. #

    Hitomi Nabatame 4EVER!!!
    Amúgy meg mindegyik tök cuki!:)
    Csatlakozok a dvd beszerzők csapatához!:P

  3. oneway március 8, 2009 - 10:31 du. #

    Toyoguchi Megumi valami eszméletlen!:)

  4. Sara március 9, 2009 - 10:02 du. #

    Awawawawa Toyoguchi Megumi az idolom 🙂 naon drága mindegyik! Shizuka feleséges kommentje meg tök édi, hiszen amúgy is friss házas 😉

  5. Sunyi Nyufi március 9, 2009 - 10:22 du. #

    Hát ez a “házasság” dolog azért kérdéses, hogy mennyire igaz. Persze ezzel nem illúziót akarok rombolni, csak hát Japánban, amennyire tudom, a tényleges házasság azonos neműek között nem engedélyezett… plussz ha egy magazin több oldalon keresztül is tárgyalja a dolgot, és magát az esküvőt kiadják cd-n, akkor kicsit bűzlik a dolog ^^’

  6. motokoyuri március 10, 2009 - 2:42 du. #

    Erről szívesen olvasnék kicsit bővebben is!:)

  7. Sunyi Nyufi március 10, 2009 - 11:52 du. #

    Ha érdekel a téma, akkor írd be a keresőbe, hogy “yuri seiyuu blog”… max annyit tudnék csinálni, hogy az ott felsorolt dolgokat leírom, de őszintén nincs időm/kedvem rá 🙂

  8. Sara március 14, 2009 - 4:19 du. #

    Hmmm hát igen mondasz valamit, a CD dolgot nem tudtam… ez így azonban tényleg khm érdekes xD ha reklám akkor nyilván bejött nekik a dolog 😛 Köszi a felvilágosítást!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s