2009 őszi anime szezon

24 aug

Nos, nézzük, mit tartok én érdemesnek arra, hogy nézzek a következő szezonban 🙂

15682 Cím: Kämpfer

Műfaj: Akció, vígjáték, romantikus, iskolai élet, szupererő

Epizódok száma: ?

Kezdés: 2009. 10. 01.

Stúdió: NOMAD

Fansub team: ?

Senou Natsuru egy gimnazista srác, aki alapvetően átlagos életet él: suliba jár, szerelmes egy vele egykorú láynba stb. Amíg egy nap el nem kezd beszélni hozzá az az egészen morbidul kinéző plüssállat, amit imádott Sakura-jától kapott. A plüssállat kijelenti, hogy a moderátorok kiválasztották Natsuru-t Kämpfer-nek, ami azt jelenti, hogy meg kell küzdenie majd más Kämpfer-ekkel. Jah, és mivel Kämpfer csak lány lehet, ezért Natsuru mindig nemet vált majd, mikor küzdenie kell. Ezzel a legnagyobb próbléma nem is az újdonsült szövetségese Mishima Akane, aki átváltozott formájában nagyjából mindenkit le akar lőni, hanem imádottja, Kaede Sakura, aki beleszeret Natsuru npi verziójába ^^’ És ott van még Shizuku Misato is, a diák elnök, aki ugyan ellenség, de szeretné megtudni azt, amit Natsuru is: miért harcolnak ők egyáltalán? Ezt ugyanis senki sem tudja.

Hogy miért lesz érdemes ezt az animét nézni? Hát elsősorban, mert a NOMAD-nak volt már egészen sok jó animéje (Honey & Clover, Rozen Maiden, Kyouran Kazoku Nikki, Sola), és mert Kuroda Yasuhiro rendezi, aki a Kyouran Kazoku Nikki-t, és a még most is futó Yoku Wakaru  Gendai Mahou-t, is készítette, szóval poénban nem lesz hiány ^^ Emellett a főhős hangja nem más mint Inoue Marina, az iránta érzett hihetetlen imádatom még a Minami-ke-nél kezdődött, a Skip Beat-nél tetőzött, és az Umineko-nál vált orgazmikussá XD De persze a többi hang is remek Akane pl Horie Yui lesz, szóval nála megint drasztikus váltások lesznek a cuki hangja, és a menjakurvaanyádbahozzámszóltálhe? hangja között 😀 Ráadásul lesz Tamura Yukari is, aki Akene messenger plüsállatát fogja alakítani, akit csak Seppuku Kuro Usagi-nak szoktak hívni. Ebben az a lol, hogy Yukarin-nak van egy Kuro Usagi no Kobeya címet viselő rádióműsora 😀 És mellettük még lesz, Mizuki Nana, Asumi Kana, Nazuka Kaori, Noto Mamiko és még Nakajima Megumi is. Ráadásul a manga alapján nem tűnik annyira szarnak a történet 🙂

 

15581 Cím: Nyan Koi!

Műfaj: Vígjáték, romantikus

Epizódok száma: ?

Kezdés: 2009. 10. 01.

Stúdió: AIC

Fansub team: Anime-Himitsu(?)

Kosaka Junpei gimis diák, aki utálja a macskát, és még allergiás is rájuk. Természetesen a lány, akiért odavan, Mizuno Kaede imádja a macskákat. Egy nap hazafelé menet Junpei melerúg egy üres üdítősdobozba, amivel valahogy iszonyatosan meggyalázza a helyi macska istenséget, aki persze megbünteti Junpei-t. A fiú ezután képes megérteni a macskákat, csakhogy ennyiben nem merül ki a dolog: ha nem teljesíti a macskák 100 kívánságát, akkor ő maga is macskává változik.

Igazából nem vagyok ám biztos benne, hogy ez jó lesz, de azért talán… Bár az AIC stúdió már produkált nem egy csalódást számomra, de hátha Kawaguchi Keiichiro (a Hayate no Gotoku rendezője) képes lesz feldobni a dolgot. Meg azért alapból érdekelnek a macskák kívánságai. Junpei hangja Asanuma Shintaro lesz, aki nem rossz, bár azért nem a kedvecem férfiak közül. Kaede hangja Iguchi Yuka, őt szeress 🙂 Emllett még lesz, Tanaka Atsuko, Fukuyama Jun, Shiraishi Ryoko, Kobayashi Yu (<3) és Sakakibara Yui.

 

15683 Cím: Tatakau Shisho

Műfaj: Fantasy, seinen

Epizódok száma: ?

Kezdés: 2009. 10. 02.

Stúdió: david production

Fansub team: Yuurisan-Subs(?), Anime-Himitsu(?)

Van egy világ, ahol a halottak könyvekké vőáltoznak. Ezeket a könyveket a Bantorra könyvtárban őrzik, hogy bárki elolvashassa a holtak életéről szóló történeteket. A könyvtárat fegyveres könyvtárosok őrzik, akik folyamatosan egy Sindenki Kyoudan nevű vallósos szervezettel csapnak össze.

Könyvtárosok fegyverekkel? Bejön, mint mindig (lásd ROD, Toshokan Sensou). Ráadásul a david production-ben eddig még nem csalódtam nagyot (Code Geass R2, Ristorante Paradiso). Jah, és azt már mondtam, hogy Ali Project lesz az opening? A főhős hangja meg Paku Romi! Bár a többi hang se rossz: Ishida Akira, Kawasumi Ayako, Tomatsu Haruka, Nojima Hirofumi, Miyake Kenta, Irino Miyu, Sawashiro Miyuki, Okiyaku Ryotaro, Ohkawa Toru, Nakamura Yuuichi.

 

11788 Cím: Kobato

Műfaj: Kaland, fantasy, vígjáték, dráma

Epizódok száma: ?

Kezdés: 2009. 10. 06.

Stúdió: Madhouse Studios

Fansub team: gg(?), Genration NeXT

Kobato egy fiatal, naiv lányka, akinek küldetése van. Feladata, hogy egy misztikus üveget teletöltsön az emberek szenvedéseivel, s így váltsa valóra álmát, hogy eljusson egy bizonyos helyre. Feladatának egyetlen kikötése van: nem szerethet bele senkibe, akinek meggyógyítja a szívét. Feladatában segítségére van Ioryogi, egy plüsskutya, aki leginkább a tsukkomi-kat osztja a gyakran ügyetlenkedő és boke Kobato mellett ^^’

Csak egy szó: CLAMP. Utálom, és imádom őket egyszerre. Mert ugye amit a TRC-vel és az xxxHolic-kal művelnek az igazi mindrape, de mégis imádom őket, mert király 😀 Réadésul Madhouse Studios, és az a Maushara Mitsuyuki rendezi, aki az édes Chi’s Sweet Home-ot is :3 Kobato hangja Hanazawa Kana lesz, Ioryogi-é pedig Inada Tetsu. Mindenképp nézős :3

 

13770 Cím: Sasmeki Koto

Műfaj: Yuri, vígjáték, iskolai élet, dráma romantikus

Epizódok száma: 12(?)

Kezdés: 2009. 10. 07.

Stúdió: AIC

Fansub team: ?

Murasame Sumika gimnazista lány, osztályelnök, magas, szemöveges és profi karatés, ráadásul annyira erős, hogy nagyjából bármelyik fekete öves pasit le tudja gyakni. Sumika mellesleg halálosan szerelmes legjobb barátnőjébe, Kazama Ushio-ba. Ez nem is lenne baj, hiszen mindenki tudja, hogy Ushio a lányokat szereti… csakhogy Ushio az aranyos, helyes, kicsi lányokért van oda. Ezért Sumika egészen sokat szenved, főleg mivel Ushio egészen gyorsan talál magának áldozatokat (bár az ő szerelme is mindig viszonzatlan), és mikor összetörik a szíve, akkor Sumika-nak kell viagsztalni. Persze ennek ellenére Sumika képes Ushio egyetlen mosolyától a 7. mennyországba repülni 😀 Ehhez jönnek még ugye a poént fokozó barátok: Kiyori, Sumika-ék közeli barátja, aki folyton eszik valamit XD ; Tomoe és Miyako, a nyíltan leszbikus duó; és Aoi, aki mindennél jobban imádja a yuri regényeket… és még sokan mások 😀

Igazából ez a történet nem azért jó, mert yuri. Nagyjából úgy gondolom, hogy egészen működőképes lenne akkor is, ha Sumika srác lenne, Ushio meg heteró. A poén és a dráma akkor is megmaradna szvsz. De persze a yuri egy fokkal vicesebbé teszi a dolgot 😀 Őszintén remélem, hogy az AIC nem szúrja el az adaptációt… nem úgy mint a Special A-nél. Mellesleg ugyanaz rendezi, mint aki a Kodomo no Jikan-t, Suganuma Eiji. Kicsit sajnálom, hogy Sumika hangja nem Yukino Satsuki (Mion a Higu-ból), mert szerintem ő tökéletes lenne, is igazából Clannad óta nem is nagyon volt semmiben… hiányzik a hangja 😦 De azért remélhetőleg majd Takagaki Ayahi is megállja a helyét. Ushio pedig Takamoto Megumi lesz, igazából az ő hangját már annyira nem vágom, hogy milyen, mert rég láttam Negima-t. Katou Emiri jó lesz, mint Kiyori :3 Jah, és lesz még Saito Chiwa, mint Miyako. Őszintén, én magamban őt Aoi hangjának tettem meg, de mivel Miyako egy törpe, neki is jó lesz 😀 Már előre hallom, hogy “Chibi te yuuna!” XD A többi hang egészen új még. Jah, és Kiyoura Natsumi énekli majd az openinget, remélem lesz olyan szép, mint a Spice & Wolf-é :3

 

15825 Cím: Fairy Tail

Műfaj: Akció, vígjáték, fantasy, shounen

Epizódok száma: ?

Kezdés: 2009. 10. 12.

Stúdió: A-1 Pictures, Satelight

Fansub team: KubuSubs, Kyuubi Fansubs, Genration NeXt, I Eat Anime

Főhősnőnk, Lucy egy fiatal varázsló, akinek minden álma, hogy csatlakozhasson a szerinte legmenőbb guild-hez, a Fairy Tail-hez, mert csak egy guild tagjaként válhat teljes jogú varázslóvá. Csakhogy a Fairy Tail egy problémás guild, a tagokat nem nagyon imserik, ezért bekerülni is nehéz. Lucy azonban találkozik egy fiatal fiúval, Natsu-val, aki ugyan elsőre kicsit lámának tűnik, mert nagyjából minden közlekedési eszközön rosszul lesz (bár elég ha csak az egyikre gondol), de igazából egészen erős tűz mágus, ráadásul a Fairy Tail egyik tagja.

Nos, bevallom a manga rajzolásáról a One Piece jutott eszembe, annak ellenére, hogy soha nem olvastam/láttam One Piece-t. Ezen okból kifolyólag nem tudom összehasonlítani a két művet. Pedig nagyban függ a hasonlóságtól, hogy nézni fogom-e vagy sem. Mert ha ez is végtelen lesz, mint a One Piece, akkor nem fogom nézni. Azért belekukkantani érdemes, mert Lucy hangja Hirano Aya, Natsu pedig Kakihara Tetsuya, és lesz még Kugimiya Rie, Ohara Sayaka és Nakamura Yuuichi. Meg hát a manga első pár fejezet határozottan poénos volt 😀

 

A9706-15 Cím: Winter Sonata

Műfaj: Romantikus, dráma

Epizódok száma: 26

Kezdés: 2009. 10. 17.

Stúdió: G&G Entertainment, JM Animation

Fansub team: Saikyo Fansubs

Joon-sang, egy fiatal, de nagyon tehetséges fiú, nem hisz abban, hogy meghalt az apja, ezért a keresésére indul. Ennek során egy kis dél-koreai városba költözik, ahol ugyan a többi veleegykorú diák hamar befogadja, de Joon-sang nem tud megnyílni másoknak. Ebben a városban él egy lány, Yu-jin, akibe szerelmes a gyerekkori barátja, Sang-hyuk, viszont Yu-jin inkább bátyjaként tekint a fiúra. Bizonyos események során Yu-jin és Joon-sang egymásba szeretnek, de szerelmük rövid életű lesz. 10 évvel később, mikor Yu-jin és Shang-hyuk az eljegyzésüket ünnepli, Yu-jin meglát valakit az utcán, aki épp úgy néz ki, mint régi szerelme, Joon-sang…

Végre… Már húzták egy ideje ennek az anime verzióját. Túlzottan sokmindent nem tudok mondani a hangokról, vagy a rendezéstől, hiszen koreaiak készítik. Annyi biztos, hogy kíváncsi vagyok a történetre, mert kb mindenütt más olvasok róla XD

 

15168 Cím: Kimi ni Todoke

Műfaj: Vígjáték, dráma, romantikus, iskolai élet, shoujo

Epizódok száma: ?

Kezdés: 2009. 10.

Stúdió: Production I.G

Fansub team: Frostii(?), Forumla(?)

Kuronuma Sawako nem éppen egy átlagos diáklány. Ő az a típus, aki valahogy természeténél fogva sötét aurát sugároz ki magából, és ezért senki sem mer közel menni hozzá. Nem véletlen kapta az osztálytól a Sadako (a kiscsaj a Körből) becenevet. Ráadásul a haja hosszú, egyenes, fekete, és tulképpen a mosolya is ijesztő. Ez persze csak a külső, ugyanis Sawako belül kedves, és segítőkész, csak rosszul fejezi ki magát, ezért nem nagyon vannak barátai. Ez azonban megváltozik, amikor az osztálytársa, Kazehaya Shouta összebarátkozik vele. Kazehaya ugyanis maga a megtestesült vidámság és napsugár. És persze ha már egy barátod van, akkor jön a többi is idővel 🙂

Amikor épp valami nem túl vacak shoujo mangára vágytam, akkor találtam rá erre. Iszonyatosan jó, már az első fejezet után beleszerettem 😀 Sawako tüneményes karakter, és általában sz osztálytársak reakciói is iszonyatosan jók. Ráadásul egy tényleg Sadako kinézetű karakternek na ki lesz a hangja? Hát persze, hogy Noto Mamiko XD És persze Kazehaya-nak is tökéletes Namikawa Daisuke. Melletük még majd hallhatunk iszonyatosan féltékeny Hirano Aya-t, tipikus eléggé ribancos GAL Sawashiro Miyuki-t, és agresszív junkie Sanpei Yuko-t, meg csendes visszahúzódó Nakamura Yuuichi-t. Jah, és mindezt a Production I.G csinálja :3

 

15216 Cím: Sora no Otoshimono

Műfaj: Vígjáték, természetfeletti, iskolai élet, ecchi

Epizódok száma: ?

Kezdés: 2009. 10.

Stúdió: AIC ASTA

Fansub team: Hitode & Genjo-Subs, Mochi Fansubs

A gimis srácnak, Sakurai Tomoki-nak van egy visszatérő álma, egy lányról, akit még sosem látott, és minden álom végén sírva ébred. Ezt leszámítva élete egészen átlagos, egy átlagosabbnál is átlagosabb kisvárosban. Jó anime szokás szerint a gyerekkori barátja, Mitsuki Sohara minden reggel ébreszti, bár nem túl gyengéden. Persze ez az egész csak addíg tart, mígnem az égból aláhull egy Ikarus nevet viselő, nő nemű angyal…vagyis hát nem pont angyal, de ez mind1, a lényeg, hogy ő Tomoki-t jelölte ki mestereként, és minden parancsát végre hajtja, csakhogy egészen sokmindent szó szerint vesz…

Igazából nálam ennek az animének a sikere attól függ, hogy teletömik-e fanservice-szel vagy sem. Remélhetőleg nem, mert azért érdekelne a történet. Azért annak örülök, hogy Tomoki hangja Hoshi Souichiro, mert őt szeressem. További hangok: Hayami Saori, Takagaki Ayahi, Suzuki Tatsuhisa.

 

15940 Cím: Seiken no Blacksmith

Műfaj: Akció, kaland, fantasy

Epizódok száma: ?

Kezdés: 2009. 10.

Stúdió: Manglobe

Fansub team: Saikyo Fansubs, Nuke Fansubs, Kesenai Subtitles(?)

A világot egy hatalmas háború súlytotta, melyben közrejátszott az ördögök/démonok ereje, ezért ezt kitiltották a világból, és helyreállt a béke. Hősnőnk, Cecily Campbell egy lovag, éppen egy kovácsot keres, aki megjavítja neki az apjától kapott régi kardot. Egy nap találkozik egy különös fiatalemberrel, aki egy kardcsapással végez egy olyan banditával, aki a tiltott erőt használta ellene. Kiderül, hogy a fiatal férfi, Luke, kovács…

Manglobe! Manglobe!!!! Manglobe!!!!!!! Tuti nézős. Manglobe mindig. Bár kicsit zavar, hogy a Pokémon rendezője rendezi, de ennek nem végtelen epizódja lesz, szal… Ráadásul omfg, Fujimura Ayumi! Kyouka-sama is back XD És lesz mék Toyoguchi Megumi is!!! (Igen, totál átmentem fan-girl módba :P) További hangok: Toyosaki Aki, Okamoto Nobuhiko.

 

16123 Cím: Tegami bachi

Műfaj: Kaland, fantasy, mindennapi élet, természetfeletti

Epizódok száma: ?

Kezdés: 2009. 10.

Stúdió: Pierrot

Fansub team: Last Impression Fansub, Mochi Fansubs

Egy különös világban járunk, ahol mesterséges nap világít az égbolton. Gauche, egy postás, vagy ahogy itt nevezik őket “letter bee” különös feladatot kap. Ezúttal ugyanis nem levelet, hanem egy gyereket kell elszállítania egy bizonyos címre. A gyerekre, Lag-re, olyan nagy hatást gyakorol Gauche, hogy ő maga is a letter bee hivatást választja. Gauche azonban rejtélyes módon eltűnik…

Amennyire beleolvastam a mangába (egészen felületesen), ígéretesnek és szépnek tűnt. Persze esélyes, hogy ez olyan kissé epizódikus dolog lesz, mint a Shigofumi. A hangok nem rosszak, Lag-é Sawashiro Miyuki lesz, Gauche pedig Fukuyama Jun. Lesz még: Fujimura Ayumi, Koshimizu Ami, Kishio Daisuke, Konishi Katsuyuki, Nakai Kazuya, Mizuki Nana.

 

16300 Cím: Seitokai no Ichizon

Műfaj: Vígjáték, iskolai élet

Epizódok száma:

Kezdés: 2009. 10.

Stúdió: Studio DEEN

Fansub team: Nuke Fansubs, Chihiro

A Hekiyou magániskolában a diákönkormányzat tagjait népszerűség alapján választják, ennek köszönhetően csak cuki és szép lányok a tagjai. Az egyetlen kivétel Sugisaki Ken, az egyedüli fiú köztük, aki sokat küzdött és tanult, hogy a diákönkrományzat tagja legyen. Persze egy csak lányokkal teli dök inkább szól a pletykákról, mint a tényleges iskolai feladatokról ^^’

Igazából nem nagyon tudom megmagyarázni, miért érdekel ez az anime… Mármint, a seiyuu-k mint újoncok. És a történet se valami lehengerlő. De hát minden évadba kell egy semmiről nem szóló, de legalább vicces anime nem? ^^

16220 Cím: Miracle Train ~Ouedo-sen e Youkoso~

Műfaj: Vígjáték

Epizódok száma: ?

Kezdés: 2009. 10.

Stúdió: TYO Animations

Fansub team:

Oké szóval öhm… fogalmam sincs, hogy ez miről szól pontosan, annyit tudok, hogy kb olyan, mint az Axis Pwers Hetalia, csak itt országok helyett nagy japán pályaudvarok a bishik 😀 Igazából csak a lulz faktor miatt van a listán 😀 Seiyuu listát nem írok, ha valakit érdekel, nézze meg itt ANN-en 😀

Persze ezek mellett még lesznek dolgok, amiket szeretnék majd nézni… Pl Shin Koihime Musou (just for the lulz 😀 ), Kiddy Girl (avagy Kiddy Grade második szezon végre lol), meg persze a Hidamari x 365 speical-ök, meg ilyesmik ^^

Advertisements

18 hozzászólás to “2009 őszi anime szezon”

  1. black87 augusztus 25, 2009 - 12:28 de. #

    Jól gondolod: a Fairy Tail-t is a One Piece mangakája rajzolja. Most tart a 149-edik fejezetnél, szóval lehet hosszú lesz azis.

    Ősszel már tényleg el kéne kezdeni nézni valamit. Bár akkor venni kéne egy 1TB-os külsőt is már 😀

    Nyan Koi!, Sasameki Koto, Kimi ni Todoke érdekesnek hangzik, a Seikan no Blacksmith esetleg még bevállalós; a többi felejtős. Bár a végén általában mindig mást nézz az ember 😛

    (van egy-két elírás amúgy)

    • Sunyi Nyufi augusztus 25, 2009 - 12:40 de. #

      Elírás nem csodálom, hogy van mert miközben írtam eléggé sokan bacctattak msn-en lol 😀 Majd átnézem és javítom őket, ha kialudtam magam 🙂

      Ami meg a Fairy Tail-t illetti: ehh? Én úgy tudtam, hogy a One Piece-t Oda Eiichiro rajzolja, a Fairy Tail-t meg Mashima Hiro, aki régen Oda asszisztense volt *confused* Mondjuk azt tudom, hol tart a manga, de ha az anime végtelen lesz, akkor nem fogom nézni sajnos… arra nekem nincs időm.

      Sasameki Koto mindenképpen jó lesz, mert fun yuri, a Kimi ni Todoke, meg lazán esélyes az ősz legjobb romantikus animéje címre, amiben talán max a Winter Sonata kelhet vele versenyre.

      Mellesleg nekem van 1TB-os külső meghajtóm, Márknak neveztük el 8D

  2. black87 augusztus 25, 2009 - 1:42 de. #

    Akkor ezt csúnyán benéztem. Naggggyon hasonló a lett a kettő.

    Nálam még a gép sincs elnevezve. De ilyen dolgok, mint a mosógép, a mikró meg a mosogató az igen. Lehet meg kéne keresztelni akkor az asztali gépet meg a laptopot 😀

  3. efti augusztus 25, 2009 - 7:53 de. #

    Koszi az otleteket, felkerult par a ‘plan to watch’ reszlegbe 🙂

  4. jadu augusztus 25, 2009 - 9:50 de. #

    mi meg a Fairy Tail-t illetti: ehh? Én úgy tudtam, hogy a One Piece-t Oda Eiichiro rajzolja, a Fairy Tail-t meg Mashima Hiro, aki régen Oda asszisztense volt *confused*

    >>> Neem, neeeem, neeeem. Mashima sosem volt senkinek az asszisztense 🙂 lol

    az oké, h van egy manga, ami nem igazán érdekel, de az én úgy hallottam/tudtam, hogy… típusú mondatokat el lehet kerülni egy egyszerű googlizéssel 😉

    Lesz pár ígéretesnek tűnő darab 🙂

    én még a DTB:Ryuusei no Geminit is a megnézendők közé tettem 🙂

    na meg lol… Magic Train… olyan világban élünk, amiben még a megállók is biszex karakterekké változnak az animékben… hear my fangirl squeal, oh yeah! xD

    • Sunyi Nyufi augusztus 25, 2009 - 10:13 de. #

      Google + “Fairy Tail One Piece mangaka” = Nekem van igazam 😛… na jó, persze nem teljesen, de egy “egyszerű googlizéssel” nem lehet a végére járni ennek, mert amellett, hogy kiadja azt is, amit én hallottam, olyat is kiad, hogy Mashimo és Oda igazából testvérek, szal lol. Én azon a véleményen vagyok, hogy Mashimo Oda asszisztense volt, főként mert a karakterdizájn iszonyatosan hasonló ugyebár, még azok számára is, akik One Piece-t csak távolról láttak. Akik meg olvasnak/néznek One Piece-t, azok szerint meg a történet is hasonló… (Mellesleg nagyon kevés esetben írok “hallottam/tudtam/olvastam” dolgokat, ha nem tudom alátámasztani, és igazából csak azért nem tényként kezelem őket, mert tisztában vagyok vele, hogy az internetre feltett tények 80%-a baromság.)

      DTB-t nem néztem, szal ezért nincs rajta, meg második illetve sokadik szezonokat amúgy se szoktam írni. Talán az egyetlen kivétel a Marimite volt asszem…

      A Miracle Train meg tényleg csak a lulz miatt van fenn a listán, mert érzem a zsigereiben, hogy ez nagyon nagyon nagyon nagyon szar lesz XD

      • Sunyi Nyufi augusztus 25, 2009 - 10:22 de. #

        Kiegészítés a Mashimo-Oda dologhoz: Tény, hogy találtam olyan oldalt, ahol Mashima kiadója azt mondja, hogy nem volt soha, Oda asszisztense, de ezt is írják:
        “Mashima has pretty much been a superstar from the beginning–and from a startlingly young age.”
        lol… őszintén, nehéz elhinni, főleg mivel az ember folyton azt olvassa mindenhol, hogy milyen nehéz egy mangaka-nak érvényesülni, még akkor is, ha iszonyatosan eredményes.
        És csak hogy nagyon őszinte legyek, szerintem Mashima stílusa klasszisokkal közelebb áll Oda rajzstílusához, mint Toriyama Akira-hoz, aki állítólag mindenkettőjükre olyan nagy hatással volt, hogy ezért lett hasonló, amit csináltak 😛

      • jadu augusztus 25, 2009 - 10:48 de. #

        Na, ja, igazad van… hiszen a kiadó is állíthat olyat, ami nem igaz, csak mert a kialakított képpel nem egyezik… lol hányszor hallottuk már a managerektől, h xy nem homokos, vagy leszbi, pedofil (aztán full meleg és pedo)… lol mondhattam volna jobb példát is 😀

        szóval ja, igazad van… már én sem tom, minek higgyek… mert én is a kiadótól olvastam… japán oldalon találtam… de ez sem jelent semmit.

        (nekem a DTB nagyon tetszett, szóval egyértelmű, h nézni fogom :D)

        Visszatérve a Fairy Tailre, az egy OP koppintás… sztem ezt kár is tagadni, de legalább igényes koppintás 😀

      • Sunyi Nyufi augusztus 25, 2009 - 10:56 de. #

        Meg igazából a kiadó szempontjából nem lenne jó elimserni, hogy a Fairy Tail egy One Piece koppintás, mivel a Fairy Tail a Kodansha-nál jelenik meg, az OP meg Shueisha…szal nem lenne célszerű elismerni, hogy Mashima-nak bármi köze van Oda-hoz ^^’

        DTB-t amúgy akarok én nézni, csak ugye idő nincs rá ^^’

  5. Junchi augusztus 26, 2009 - 8:35 de. #

    Ígéretes szezon elé nézünk, az már egyszer biztos, szal kivételesen nem egy-két animét írtam fel a “wanna watch” listámra, hanem négyet-ötöt. :3 (És akkor még hol vannak az “olvasottak alapján ignore, de belenézve már win” típusú cuccok… 😀 Ehh, asszem, nem fogok ősszel unatkozni. :P)

  6. SaiyaGin augusztus 26, 2009 - 1:42 du. #

    A Tatakau Shisho és és a Kimi ni Todoke első részeibe biztosan belenézek, a leírásod alapján talán a Seiken no Blacksmith is érdekes lesz.

  7. traumus augusztus 28, 2009 - 6:17 de. #

    Kugimiya Rie, hell yeah.

    Amúgy Sora no Otoshimono és Fairy Tail, de már magamnak sem hiszem el, mert 52654234523 animével le vagyok maradva :D. Ez azt jelenti, hogy 325235235432-t el sem kezdtem, és a többi befejezésre vár.

  8. andyme augusztus 30, 2009 - 3:05 du. #

    Asszongya, ami biztos: Sasameki Koto, és (VÉGRE) Winter Sonata.
    Továbbá megtetszett a Kobata (nagyon jónak tűnik) és a Kimi no Todoke. Remélem időm is lesz rájuk. ^^”
    Egyébként ha a történeteket azért néznénk, mert yuri, akkor az SP is jó lenne, sőt az lenne az über, de épp ezért a yuri történetek nem a yuri miatt jók. 😀

    • Sunyi Nyufi augusztus 30, 2009 - 3:16 du. #

      StoPani >_> Do not want again… Amúgy imádja is a sok elvakult yuri fan, és a legeslegjobb yuri animének nevezi, amikor a StoPani nem más, mint egy átlagon aluli gyenge melodráma, amiben csak lányok vannak… Mondjuk a yuri fan-ok alpvetően elvakultak. Múltkor /u/-n volt egy nagyon KouxKyouko (Aoi Hana) ellenes thread, mert hát mégis hogy képzeli bárki nem-mellékszereplő egy yuri animében, hogy esetleg érezzen valami egy hímnemű egyed iránt XD

      Kobato = Clamp = win (= mindrape ?) 😀

      • andyme augusztus 31, 2009 - 3:42 du. #

        Nekem nem a mindrape miatt tetszett meg, annyira nem vagyok mazo. 😀 Csak hát nem szerethet bele senkibe, de tuti, hogy ettől függetlenül bele fog… és akkor mindenki depi lesz, és én is, és sírni fogok… és az olyan szép… lehet át kéne gondolni még egyszer azt a mazo részt. 😀

      • Sunyi Nyufi augusztus 31, 2009 - 4:21 du. #

        Hozom az ostort 8D

  9. jadu augusztus 30, 2009 - 8:42 du. #

    lol kobato.. szokasos CLAMP, de a CLAMP annyira jo (es igen, Tsubasa Reservoir chronicles es xxxHOLiC akkora mindfuck, hogy azt tanitani kellene) szoval annyira jo, hogy nem baj, hogy sablonosok, mert legalabb Clamp-sablont kovet a Clamp univerzumban 😀

  10. Angelus szeptember 2, 2009 - 10:20 de. #

    Kezdek rájönni, hogy az animék korlátai – bár azért tágabbak – éppolyan merevek, mint az élőszereplős sorozatoké.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s