Milyenek is voltak a 2009-es animék?

31 dec

6863c3564b3c4b14f3dca1c3c058f560

(original art by shouhei)

Mivel itt az év vége, és úgy alakult, hogy nem megyek sehova, mert éppen lábadozom, ezért úgy döntöttem, hogy jöjjön idén is egy kis összefoglalás arról, hogy szerintem milyen volt ez az év animés szemszögből. Mondjuk egészen sok más szemszögből is lehetne elemezni. Ha nagyon kocka akarnék lenni akkor azt mondanám, hogy ez sok szempontból a Google éve volt, bár azért a Google Wave mostani formájában még mindig kicsit fail, de vannak benne lehetőségek, és van benne rengeteg felesleges dolog, amit majd jól ki fog kapcsolni mindenki, ha lesz rá lehetősége. Másrészt szerintem az év legjobb dolga számítástechnika terén a Windows 7. Komolyan. Ez a Windows olyan, amilyennek lennie kell. Stabil, jól működik, nem kell hozzá atomreaktor, régi gépen is elmegy, nem zabálja a memóriát, mint a Vista, és felület terén is olyan, amilyennek akarja az ember. Én szeretem az aero felületet, főleg mivel a feljövő kis preview ablakok tök hasznosak, de ha valakinek nem kell, simán átválthat klasszikus Windows nézetre stb. Persze emellett még történt rengeteg más érdekes dolog is: végetért a böngésző harc Európában. A Firefox lett a legnépszerűbb böngésző a világon. Az Opera viszont egyre gyorsabb. A Chrome-hoz meg vannak már kiegészítők. Szóval alapvetően sok változás ment végbe a webtéren. A magyar politikai változásokról nem beszélnék, mert egyszerűen csak lehnagoló lenne. Térjünk inkább rá az animékre, bár itt is van néhány lehangoló cím ^^’

2008/2009 Téli Szezon

Maria-sama ga Miteru 4th Season

Szerintem mostmár mindenki tudja, hogy mennyire Marimite fangirl vagyok. Szóval természetesen imádtam a sorozatot. Kicsit könnyedebb, kicsit kevésbbé drámai, de mégmindig ugyan az a Marimite, amit megimádtam az első szezon alatt. A szereplők persze fejlődtek, és nincs már Yumi-Sachiko civakodás, és nincs Sei, de vannak új szereplők, akiket lehet szeretni, főként Touko, akiről tulképpen szól az egész szezon. Csillagos 5öst kap tőlem mindig ez a sorozat 🙂

Maria+Holic

A Maria+Holic-ot sokan nem szerették, főleg a yuri fandom volt ellene kicsit, mivel hát mégiscsak arról szól az egész, hogy egy fiatal leszbikust folyamatosan kínoz a fiú szobatársa. De ha ezen túl tudjuk tenni magunkat (ami könnyű, ha nem vagyok teljesen begyöpösödöttek), akkor szerintem egészen élvezhető, és poénos sorozat volt, hiszen ki ne emlékezne God-ra, a kolesz vezetőjére, akinek rejtélyes cicafülei vannak, vagy a táskaszörnyekre, amik kifejezetten megkedvelték Kanako-t? 😀 Szóval egyszerűen élmény volt a sorozat, annak ellenére, hogy tulképpen a tényleges történetet még csak nem is érintették XD No meg hát ugye SHAFT-nak köszönhetően vizális orgia 🙂

Zoku Natsume Yuujinchou

A történet a régi, ugyanannyira megkapó, ugyanannyira leköt, ugyanannyira élvezem. Ehhez még hozzájön egy iszonyatosan gyönyörű ending is 🙂

Sora wo Kakeru Shoujo

Ha az ember nem veszi komolyan ezt az animét, ami amúgyis elég nehéz lenne a hatalmas beszélő és személyiséggel rendelkező szuperszámítógépek miatt, akkor egy egészen élvezetes darab, aminek a végére kerekedik egy története is. Szóval az egész egy nagy humoros sci-fi. Alapvetően Leopard-nak köszönhetően lesz awesomeness, mert ő a leginkább egyéniség mind közül 😀 Hozzá persze társul Akiha, aki talán az egyetlen a nagy kerek világon, aki sosem ijed meg Leopard-tól, sőt inkább folyton berág rá XD Kifejezetten élveztem ezt a sorozatot :3

The Tower of Druaga ~the SWORD of Uruk~

Nos mit mondjak… Kb ugyan olyan, mint az első szezon, csak picit más a cselekmény. De mivel az első szezonban a legjobb a WTF vég volt, amit a másodikban nem lehetett megcsinálni, így a második nem lett olyan jó. Azért még így is egy egészen jó, és érdekes fantasy animét kaptunk, ami legalább azért nem tipikusan béna, mint a legtöbb hasonló műfajú sorozat.

Ride Back

Ahhh… Ride Back…. Először is, én semmilyen téren nem vagyok mecha párti, de a Ride Back koncenpciója bejön. Igazából kár volt, hogy eleinte a sorozat inkább a személyes drámáról szólt csak, és a politikai dolgok lemaradtak. És ugyan kicsit sok volt benne az emozás a vége felé, azért mégiscsak hozta a színvonalat. A sorozat második fele még képes volt könnyeket is csalni a szemembe. Ezzel szemben a lezárás egészen gyatra volt. Mondjuk érthető, hiszen amennyire tudom a manga még egészen hosszan megy tovább. Nah mind1, volt benne Toyoguchi Megumi és Paku Romi, szóval I’m happy.

Sora wo Miageru Shoujo no Hitomi ni Utsuru Sekai

Ez a KyoAni anime tele van közhelyekkel. De komolyan, közhely közhely hátán. Mégis akkor miért nézi meg az ember? Mert egy részről szép, és az ending annyira gyönyörű, hogy már csak azért megéri megnézni. Meg mert rövid. És ha rövid, akkor még a közhely is elvielhető. A movie-t még nem néztem meg, de egészen esélyesnek látom, hogy az is közhely. Igazából ez azt mutatja, hogy KyoAni ugyan remekül tud mesterműveket feldolgozni (Air, Kanon, Clannad, Haruhi), de original anime nem az ő stílusuk.

Hetalia Axis Powers

Rengeteg zavargás volt szegény anime körül, még mielőtt elindult volna. A koreaiak azt akarták, hogy egyáltalán ne is menjen sehol, ehhez képest mostmár a harmadik szezon jön. Bevallom, én most on-hold-ra tettem az animét, mivel néha ugyan jól esik nézni, de néha képes az agyamra menni. Hangulat kérdése az egész. Ugyan alapvetően a humor jó, de van néha, hogy nem vagyok képes elviselni Italy-t, ami ugye egy eléggé kritikus dolog, ha valaki Hetalia-t néz. Mindenesetre még mindig remek paródiája az országoknak ez a sorozat, és sok igazság van benne. Pl megszámoltátok még, hogy nekünk mint magyaroknak hány serpenyőnk van? Nekünk van legalább 5 darab különböző méretben, és különböző dolgok sütésére. Hogy mi a francnak? Nem tudom 😀

Suzumiya Haruhi-chan no Yuuutsu & Nyoro~n Churuya-san

Az első alkalom, hogy a nézők YouTube-on nézhettek végig egy animét, ráadásul a készítők gondoltak a külföldi rajongókra is, és feliratos verziót is kidobták. A sorozatok maguk nem voltak rosszak, bár csak akkor lehetett igazán élvezni, ha teljesen agyhalottan nézted XD Mondjuk az tuti, hogy senki nem fogja elfelejteni, hogy milyen cuki volt Achakura  : T

2009 Tavaszi Szezon

Suzumiya Haruhi no Yuuutsu (2009)

És ha már említettem a Haruhi-chan sorozatot, beszéljünk kicsit a nagytestvérről, ami egészen sok port kavart fel ebben az évben. Ugye kezdődött azzal az egész, hogy nem is második szezon lesz, hanem csak újra adják az elsőt. Aztán kiderült, hogy mostmár normális sorrendben lesz a sztori, és beleteszik a kimaradt részeket. És mindenki boldog volt, és mindenki újjongot, és mindenki extázisban volt… egészen az Endless Eight-ig. Ekkor ugyanis mindenki elkezdett szenvedni, és siránkozni, és imádkoztak, hogy legyen végre vége a következő epizóddal… de a következő epizód is úgy kezdődött, mint a többi… Kyon-kun denwa~! Na de ezt leszámítva, meg azt, hogy Kyon nem úgy oldotta meg a dolgot, ahogy én azt szerettem volna, a sorozat egészen jó volt szvsz, és örültem, hogy HD minőségben lehetett élvezni :

K-ON!

A K-ON! az év talán legjobb hype-olt animéja. Már az első epizód előtt megvoltak MAL-on a fanclubok, és mindenki rágizdult az ending-re, és arra nyáladzottak. Persze kevesen vették a fáradtságot, hogy tényleg bele is olvassanak a mangába, hogy a fanságuknak legyen némi alapja is. Na de elkezdődött a sorozat, és már az első rész után 10szeresére nőtt a Mio-fanboyok száma, de nem stagnált, hanem ezután is csak nőtt. Elértük ráadásul azt a szintet, hogy majdnem mindenkinek a sig-jében vagy avatar-jában Mio volt, amivel az egyetlen probléma az volt, hogy akkor kb még csak 1-2 fanart készült, és official art sem nagyon volt, szóval, mind a 100 ember, akinek Mio sig-je volt, ugyanazt a képet használta. >_> Na de beszéljünk a sorozatról is. Szerintem alapvetően nem rossz a sorozat, aranyos és vicces, bár véleményem szerint túl sok benne a vicc és kevés a zene. Az a tény meg, hogy nem voltak képesek egy új opening-et csinálni, amikor Azusa bekerült a csapatba, hanem őt csak odaszorították a képre, eléggé felháborítóan szar. Jah, mellesleg lesz ám második szezon. Őszintén nem hiszem, hogy nézni fogom, mert mire kijön, addigra vége lesz a mangának, és végig is fogom olvasni, ami azt jelenti, hogy 90%-ban ugyanazokat a poénokat kéne megnéznem animélt formában… Annyira nem jók.

Higepiyo

Egy csibe…..bajusszal. Az ember nem gondolná, hogy ekkora awesomeness a történet, de mégis az. Főleg annak köszönhetően, hogy minden szereplő teljesen idióta. A legnormálisabb a kis Hiroshi, de mivel ő meg egy bajuszos csibét vetetett a szüleivel magának, ezért ő sem teljesen 100as 😀 Ráadásul az egésze megkoronázza az a tény, hogy Hiroshi hangja nem más, mint az iszonyatosan tehetséges és random Kobayashi Yuu, míg Higepiyo nem más, mint Paku Romi 😀

Senjou no Valkyria

Ami elsőre felkeltette a figyelmemet az a sorozatban használt érdekes árnyékolás technika volt. Más sorozatban még nem láttam ilyet, és ha őszinte akarok lenni, szerintem nem a legjobb megoldás. De hamar megszokja az ember, szal nem vészes. Maga a történet egészen jó. Amikor kell, akkor vicces és könnyed, de a második fele már inkább dráma, hiszen a háború közepén vagyunk, és sorra hullanak el a katonák mindkét oldalon, még azok is, akiket szerettünk. A cél és a vég egyértelmű már az elejétől fogva, de ez szerintem cseppet sem teszi kevésbbé érdekessé az utat, amit szereplőinknek be kell járnia. Ebben a sorozatban tényleg mindennel találkozunk: személy tragédiával, összeskövéssel, a háború negítvumaival, fajgyűlölettel…mindennel. Az egyik legreálisabban felépített fantasy sorozat, amit láttam. Őszintén mondom, bárcsak a többi is ilyen jó lenne.

Cross Game

Ahogy egy blogon olvastam “baseball is the new slice of life”. Őszinte leszek, még nem sok részt láttam a Cross Game-ből, mivel a hosszabb sorozatokat szeretem egybe ledarálni, amikor kedvem van hozzá. De az első pár rész hatérozottan megkapó, és bemutatja nekünk, hogy nem egy egyszerű történetről van szó. Az ending-től meg még mindig néha sírhatnékom van ;__;

Natsu no Arashi!

Azért csak az első szezon, mert a másodikat még nem láttam. De alapvetően a történet jó és érdekes, ráadásul vicces is. Az egyetlen problémám néha az volt a sorozattal, mint ami a Sayonara Zetsubou Sensei-nél és a Hidamari Sketch első évadánál: túlságosan SHAFT. Szóval néhol kicsit elszaladt a készítőkkel a ló, és kicsit túl sok vizuális elemet tettek az animébe, ami eléggé zavaró volt. De ezt leszámítva egy egészen jó kis mű ez, amit élvezet volt nézni.

Tears to Tiara

Azt kell mondjam, hogy ez egy egészen szép adaptációja a játéknak, bár szerintem Octavia bemutatása a játékban még mindig klasszisokkal jobb. És ugyan megpróbálták Llyr karakterét kevésbbé idgesítővé tenni, nem nagyon sikerült. Mindezt leszámítva a TtT is egy mintapéldánya a fantasy animéknek. Igenis ilyennek kell lennie. Nem azért kell hogy a főhős győzzőn, mert végre sikerült neki megcsinálnia a mittoménmilyenderohadtnehéz technikát, hanem mert taktikusan az ellenség nagyrészét kiütötték még mielőtt a csata elkezdődött, vagy lavina alá temették. Ráadásul az animáció minősége is kifejezetten jó volt egész végig. Csak dícsérni tudom a sorozatot.

Saki

Miért…. miért néztem én ezt meg? Mármint arra emlékszem, hogy egy idő után elkezdtem élvezni a sztorit, amint nem arról volt szó, hogy “jajj, nem szeretek mahjongot játszani mert ilyen meg olyan trauma”… De azért alapvetően ez egy nem jó sorozat. Mármint jó, hogyha valaki teljesen értelmetlen és cselekményhez egyáltalán nem illő moe lánykákra vágyik. Persze megvoltak a maga poénjai és “története” a sorozatnak, meg valamennyire meg lehetett belőle érteni a riichi mahjong alapjait… De akkor is, alapvetően ez egy vacak sorozat. Mégis élveztem. Ki érti ezt? *fejrázás*

Ristorante Paradiso

Egyre gyakoribbak az olyan történetek, ahol a főhős lányzó egy nálánál idősebb férfiba szeret bele. Azonban a Kodomo no Jikan-nal szemben itt egy másik extrémet vizsgálunk meg: felnőtt főhősnőnk egy idős férfiba szeret bele. Persze a sorozat azért többről is szól. De mivel a főhősök idősebbek, nem pedig moe kislányok, ezért nem aratott olyan nagy sikert, mint amit megérdemelne, mert ez egy tényleg jó sorozat. A szereplők érdekesek és szerethetők, és ami a legfontosabb: emberiek. Mindenkinek megvan a maga jó és rossz tulajdonsága, de elfogajdák egymást így, ahogy vannak. Ezt a sorozatot is csak dícsérni tudom. Jah és OLD MAN RAEP XD

Higashi no Eden

Uhh… őszinte leszek… még mindig nem néztem meg végig >_> Valahogy úgy vagyok vele, mint a Code Geass R2-vel, és nincs hangulatom befejezni. De egyszer majd ráveszem magam, és akkor újra elkezdem blogolni, ígérem. Minden esetre egészen érdekes történet remek kivitelezésben, érdekes és szerethető karakterekkel egy kicsit szurreális világban.

Hatsukoi Limited

A szerelmi sokszögek netovábbja, de mivel sosem csap át véresen komoly drámába, egészen kellemes kis sorozat. Ráadásul ugya van, akiket azért megtalál ott a szerelem, szóval nem csak az esélytelen küszködést láthatjuk. De azért alapvően mégiscsak a humoron van a hangsúly, amivel nincs is baj, hiszen középsulisokról szól a dolog, nem szabad komolyan venniük magukat 🙂

2009 Nyári Szezon

Umineko no Naku Koro ni

Uhh…hát hol is kezdjem. Sok elvárás volt a sorozattal szemben, amiknek nem felelt meg, és ezzel eléggé elvesztették a hardcore VN fanokat. Nem is csak azért, mert kihagytak dolgokat, hanem alapvetően azért, mert át is írtak dolgokat, és néhol egészen fontos pillanatok maradtak ki, amik nélkül egyszerűen nem lehet megérteni a történetet. Battler karakterét szúrták el leginkább, ugyanis az anime nem volt képes arra, hogy elmagyarázza, Battler miért szegül szembe a boszorkánnyal, pedig a magyarázat egészen egyszerű, ha belegondolunk: ha valaki odajönne hozzánk, és közölné, hogy varázslattal megölt, majd feltámasztott minket, mi elhinnénk? Nem. Ez az egyik nagy hibája a sorozatnak. Nem volt képes arra, hogy a csak anime nézőket arra meglátásra hozza, hogy nincs mágia, és hogy ezt máshogy is el lehetett követni. Ugyanis a VN-ben még mindig ez a legjobb rész: a gondolkodás. Természetesen mivel ez nem mindenkinek fekszik, vannak jó néhányan, akik alapból utálhatják a történetet. Mindenesetre számomra ez az év csalódása nagyon sok szempontból.

Aoi Hana

Az Aoi Hana egy pasztel-színű dráma. Sosem túl tolakodó, nem túl sötét, mindig pasztel. De ez nem is baj, mert mi abból is értünk, ha valakiből csak csendben feltörnek az elfojtott könnyek, nem kell zokognia ahhot, hogy együtt érezzünk vele. A történet lezárása ugyan igazán lezárás, de mégis szép megoldás volt az alkotók részéről, hiszen a manga vége még egészen távol van. Mindenkinek tudom ajánlani, aki egy olyan yuri sorozatot keres, ahol a férfiak nincsenek megvetve, és ami reális alapokra épül.

Taishou Yakyuu Musume

Nem voltak elvárásaim a sorozattal szemben, de ha lettek volna, tuti hogy túlszárnyalja őket. Igen, alapvetően arról szól, hogy lányok baseball-oznak. De ezek a lányok nem komplettek. Egyik sem. Képesek például éjszaka random baseball játékosokat kihívni párbajra a sötét utcán 😀 Vagy képesek azon ügyködni, hogy hogyan vívják ki imádottjuk elismerését, aminek során mindent elrontanak. Vagy például képesek úgy szerelmi háromszöget kreálni, hogy arról a háromszög egyik csúcsa nem is tud XD Szóval szerintem az egyik legviccesebb sorozat idén, és sokkal jobban megérdemelte volna hype-ot, mint pl a K-ON.

Bakemonogatari

Azt kell mondjam, hogy ez az eddig leginkább SHAFT mű. Azonban itt cseppett sem zavaró a stílus. Bár néhol azért a SHAFT is képes QUALITY lenni. Pl a Snake story arc-ban a csata, amikor tulképpen végig csak Araragi szemét mutatták, kifejezetten béna volt. Ezt leszámítva a sorozat kifejezetten jó, a történet érdekes, a szereplőkről nem is beszélve. Bár a legtöbbek számára a nagy megdöbbenés Saito Chiwa volt, mint Senjogahara Hitagi, ugyanis az előző munkáihoz sosem kellett használnia ezt a rideg, és mély hangot, ami viszont hihetetlenül jól áll neki. Minden SHAFT rajongónak kötelező sorozat. Mondanám, hogy a legszebb sorozat idén, de szerintem azért a Kara no Kyoukai szebb °3°

CANAAN

Remek akció, érdekes történet, érdekes, egyéniség karakterek, átlagon felüli animáció…. és a leg sablonosabb vég, amit valaha láttam. Komolyan. Az egész történet szép volt és jól kidolgozott, de a végén mintha a készítők féltek volna barátságnál tovább vinni Maria és Canaan kapcsolatát, ezért inkább széválasztották őket olyan silány indokkal, hogy “ha melletted vagyok, veszélyben vagy”. És? Mármint, könyörgöm a mai világban ott a telefon, az internet. Nem kell egymás mellett lennie két embernek ahhoz, hogy együtt legyenek, szal azt mondani, hogy “ha nem is vagyunk együtt a szívünkben igen” eléggé tré. Ugyanis ha lehetőség van arra, hogy ne csak a szívükben legyenek együtt, hanem más formában is mindenféle negatív következmény nélkül, akkor miért a francért ne? Egy ilyen sztori befejezés 10 évvel ezelőtt okés lett volna, de mamár nem az.

Kanamemo

A Kanamemo nem igazán szól semmiről, csak arról, hogy szegény kis Kana hogyan próbál boldogulni a nagybetűs életben. Viszont munkatársainak és osztálytársainak köszönhetően a nagy betűs élet eléggé vicces és egyáltalán nem hétköznapi. De hogy is lehetne az, ha valakinek egy undok loli főnök, egy pedofil leszbikus egyetemista, egy leszbikus párocska, és egy anyagias majdnem egyetemista társaságában kell élnie? 😀 Persze azért akad jó néhány szomorú pillanat is, de azok sosem mélyülnek el annyira, hogy zavaróak legyenek.

GA: Geijitsuka Art Design Class

Hidamari Sketch alternatív verzió. A sorozatnak meg van a maga bája, de töményebb benne a művészet, mint a Hidamari Sketch-ben, ezért jó néhány Hidamari rajongónak nem jön be. A szereplők is egészen mások. Nekem alapvetően tetszett a sorozat, könnyed kis slice of life, ami remek mondjuk egy esős délutánra.

Sora no Manimani

Kellemes romantikus sorozat, mindenféle romantikai előrelépés nélkül. Igazából szerintem fele annyira se lenne jó a sorozat, ha nem a csillagokkal foglalkozna. Mert ugye a csillagos égbolt mindig elképeszti az embert, ezért egészen könnyű elképesztő jeleneteket beletenni ebbe az animébe. De azért persze a szereplők is érdekesek és aranyosak, csak hát a történet tulképpen semmit nem halad a fő románc szál irányába, ami egy cseppett negatívum.

Spice & Wolf II

Hozta az előző évad színvonalát, plussz még egy kicsivel több flörtölést is láthatunk Horo és Lawrence között :3

Tokyo Magnitude 8.0

Azt kell mondjam, számomra ez az év legmegindítóbb animéje. Persze ez erősen köszönhető az alap setting-nek, mivel ha olyan napom van, akkor én képes vagyok a Discovery kataszrófákról szóló dokumentumfilmjén is könnyezni. Bár a leginkább daaaawwwww pillanat ugye Yuuki miatt volt ;__; Minden esetre egy remekül megalkotott és kifejezetten reális, szívszorító történet, ami belopta magát a szívembe.

Yokuwakaru Gendaimahou

Sokan nézhetetlen szarnak tartják. Szerintem nem az. Mármint nem nézhetetlen. Szarnak viszont szar ^^’ De igazából bennem egész hamar kialakult az a kíváncsiság, hogy vajon ebben a történet részben hogyan fogják elérni, hogy Yumiko-ról lekerüljön a bugyi 😀 És ha ilyen hozzáállással nézzük, akkor annyira nem is rossz a sorozat. De azt azért mindenkinek el kell ismernie, hogy az opening jó, és hogy a számítógép és mágia összehozása mint alapötlet nem rossz 🙂

2009 Őszi Szezon

Kämpfer

Csak úgy, mint a Yokuwakaru Gendai Mahou-hoz, ehhez sem szabad komolyan hozzáállni. Ha komolyan állsz hozzá, már vesztettél, és szarnak ítéled meg. Ha egyáltalán nem veszed komolyan, akkor szarrá röhögöd magad azon, hogy ez milyen béna 😀 De mit is várnánk egy sorozattól, ahol a magical girl társa egy olyan plüssállat, aminek kilóg a bele? Mindenesetre azt el kell ismernem, hogy Natsuru az egy igazán megkedvelehető hárem anime főhős, ő ugyanis egész végig kitart amellett, hogy kibe szerelmes. Az most mellékes, hogy Shizuku viszont eléri azt a szintet a végére, hogy minden epizódban legalább egyszer lesmárolja a srácot 😀 Mindenesetre ez egy élvezhető sorozat, de szigorúan csak agyhalott állapotban ^^

Nyan Koi!

Igazából a legszívesebben azt mondanám, hogy ez az év romantikus vígjátéka, de hát ott van a Kimi ni Todoke… Szóval inkább azt mondom, hogy ez az év shounen romantikus vígjátéka. Minden megvan benne, ami kell: hülye alaphelyzet, egy aranyos lány, egy gyerekkori barát, egy őrült felsőbb éves, egészen bipoláris ikerpár, és persze beszélő macskák. Kell ennél több? Ugye hogy nem 😀 Igazából kifejezetten nehéz leírni, hogy mi mindent szeretek ebben a sorozatban… az alaphelyzet maga is komikus, de kifejezetten tetszik, hogy Junpei mennyire odavan Kaede-ért, és hogy ettől mennyire zavarba jön. Ráadásul határozottan kitart egész végig Kaede mellett, nem számít, hogy ki vall neki szerelmet. Természetesen ezen a téren nem történik sok változás a sorozat alatt… bezzeg a mangában hajajj 😀 Minden esetre fantasztikusan vicces és aranyos anime volt. Hoping for a second season :3

Seitokai no Ichizon

Egy nagy rakás……. >_> Igazából nem fejteném ki, hogy mi mindent nem szerettem benne. Akit érdekel, az olvassa el, ezt a bejegyzést.

Seiken no Blacksmith

Kb ugyan az vonatkozik rá, mint az előbbi animére. Csak annyit említenék meg, hogy a Boobsmith azért közel sem volt annyira szar, csak hát voltak vele szemben elvárásaim, ami hiba.

Shin Koihime Musou

Hozza az előző szezon “színvonalát”. Az emberek mindig meglepődnek, amikor azt mondom, hogy én élvezem ezt a sorozatot, pedig tényleg élvezem. Mondjuk kell hozzá a megfelelő (értsd agyhalott) állapot, de akkor kifejezetten jó, mivel ez a sorozat nem akar komoly lenni. Nincs benne komoly dráma, nincs benne fontos tragikus cselekmény. Csak poénok. Néha kell ilyen is.

Kobato.

Őszinte leszek, leálltam most kicsit ezzel a sorozattal is. Hogy miért? Mert még mindig nem tudok mást mondani erről a sorozatról, hogy CLAMP. Egy tipikus CLAMP mű tipikus CLAMP szereplőkkel és tipikus CLAMP történettel. Egyszerűen közel se köt le annyira, mint az xxxHolic vagy a TRC  😐

Kimi ni Todoke

Az év legjobb shoujo romantikus vígjátéka, amit nem csak lányok élvezhetnek. Méltó utódja ilyen téren a Skip Beat-nek, és egészen nagy verseny lenne köztük, ha el kéne dönteni, hogy melyikük a legjobb shoujo story. Abban mondjuk hasonlítank, hogy mindkét hősnő igen extrém, csak épp a két pólusa a dolognak. Ugyanis Sawako Kyouko-val ellentétben sosem kapja fel a vizet, és mindenben csak a jót látja, és a legmeglepőbb, hogy még soha nem is koppant nagyot emiatt. Persze nem csak Sawako érdekes szereplő, Kazehaya az egyik legjobb iskolai élet shoujo karakter, akit valaha is láttam, ugyanis pasi létére nem fél kimondani, hogy mit érez. Persze nem mindig, de azért néha csak megosztja velünk, és ez is jóval több, mint más szereplőknél. Yano-cchi az abszolút szadista, aki élvezi, ahogy Kazehaya-t kínozza, de mi ezért szeretjük 😀 Chizu pedig észrevehetné már azt, ami mindenki számára eléggé egyértelmű, és aminek köszönhetően Ryuu elnyerte nálam a legmenőbb férfi mellékszereplő díját. A hab a tortán pedig nem más, mint Kurumi-chan maga. Egyszerűen imádom, amikor totál mellé sikerülnek a tervei, és előjön az igazi énje 😀 Szóval összefoglalva: ez a sorozat az egyik legmesteribb adaptáció, amit valaha láttam, pedig elvárásokkal indultam neki, de mint mindig Production I.G nem csak teljesítette, hanem lazán túl is szárnyalta az elvárásaimat ❤

11eyes

Az év legszarabb sorozata. Sokan azt mondják, hogy de hát a megközelítése milyen jó, és egyedi. Hogy mi van? Melyik része egyedi? A félszem és a jövőbe látás? xxxHolic, Tsubasa Reservoir Chronicle, Rental Magica…csak hogy párat említsek, és ezekben mind sokkal jobban ki volt dolgozva a félszem rész. Vagy az hogy a szereplők bekerülnek egy másik világba? Ugyan, ez annyira lerágott csont, hogy már felsorolni sincs kedvem mi mindenben lehetett látni. Vagy netán a fő gonoszunk egyedi volt? Nem, mivel csak egy béna Sugintou klón. Az egész jövő megváltoztatós téma pedig sokkal jobb volt a Tsubasa Reservoir Chronicle-ben. Sajnálom, de ez a sorozat csak azok számára lehet érdekes, akiknek nincs agyuk, vagy eddig TV, internet és könyvek nélkül éltek.

Sasameki Koto

Egyrészről csalódás a sorozat, másrészről pedig nem az. Én ugyanis azt vártam, hogy a manga hangulatát adja vissza, ami a slapstick comedy, és hát azt vártam, hogy a vígjátékon lesz a hangsúly. De nem így lett, a hangsúlyt a drámára és angst-re tették, azonban a sorozat így sem rossz. Mondhatni hogy egy új, és érdekes interpretációja a mangának. Bár véleményem szerint a háttérzene még mindig nem illik hozzá, ami eléggé nagy baj. Az insert song azonban kifejezetten gyönyörű volt. A történet mellesleg remekül tükrözi a mangát, bár kicsit lassabb, de azért egyes részekben itt is akadnak poénok bőven. Mindenkinek tudom ajánlani, akinek már kicsit elege van a lányiskolában játszódó yuri-kból, ahol evidensen senki sem ítéli el a lány-lány kapcsolatot. Ja és ha tetszett a sorozat mindenképp tessék olvasni a mangát 😉

Darker than BLACK Ryuusei no Gemini

A sorozat maga jó volt, és tetszett. Nem csoda, hiszen az előző szezont is imádtam. Ezzel a szezonnal csak egyetlen baj van… a vége. Mármint, elmondaná valaki, hogy mi az Isten történt? A vége ahelyett, hogy lezárta volna a fő kérdéseket, csak még többet vetett fel. Persze a Suou sztori szépen le lett zárva, de akkor is. A vége miatt ez a szezon közel sem volt annyira jó, mint az előző, de remélhetőleg majd egy harmadik szezonban elmagyarázzák nekünk, hogy tulképpen mi a franc történt.

OVA-k, movie-k

Denpa Teki no Kanojo

Eddig mindkét OVA-ra csak azt tudom mondani, hogy mestermű. Megborzongat, elgondolkodtat, és egyre többet akarsz. A grafika gyönyörű, a történet érdekes, és megmutatja, hogy milyen sötét is tud lenni az emberi lélek a maga egoizmusával. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nekem 10/10. Azt is lehetne mondani, hogy az év horror/gore sorozata 🙂

Kara no Kyoukai

A film sorozatból 3 rész jött ki idén. Nem mindenkinek jöttek be annyira, de szerintem azért a színvonalat hozták. Nekem tetszett az Azaka sulijában játszódó rész is, mivel kifejezetten szeretem Azaka-t, aki legalább ebben a komoly történetben oldja a feszültséget a maga őszinteségével. Az utolsó filmet még nem láttam gép problémák és egyéb dolgok miatt, de könnyen megeshet, hogy az új évet azzal fogom kezdeni, hogy csinálok egy Kara no Kyoukai maratont :3 Csak nehogy kiakadjon a szemem ennyi vizuális orgazmustól :3

Higurashi no Naku Koro ni Rei

A Rei sorozat tulképpen olyan, mint a marcipán a torta tetején: a torta nélküle is finom, csak vele sokkal finomabb. A Rei csak még egy plussz lökést ad az egész történetnek, és feleveníti bennünk, hogy mennyire jó volt a Higu, és ad némi támpontot ahhoz is, hogy bizony Bernkastel és Rika között van összefüggés, amit ugyan a Higu VN-t játszók tudnak, de akik nem ismerik a játékokat, nem tudhatták ezt, mivel Bern teljesen kimaradt a sorozatból. Mindenesetre a Rei kifejezetten fun volt 🙂

Yurumates

Egy eléggé egyedi stílusú és mondhatni csúnya rajzolású OVA. Mégis képes volt szórakoztatni annyira, hogy azóta már legalább 3 alkalommal újra megnéztem. Bár lehet, hogy csak Myterious Cicida miatt van XD Alapvetően semmiről sem szóló slice of life, ami bemutatja, hogy milyen csórónak lenni Tokióban ^^’

Pani Poni Dash OVA

A szokásos agyhalál hihetetlen nagy csattanóval… Köszönjük Ichijou 😀

Nodame Cantabile OVA

Kb olyan, mint a sorozatok, csak keveset szerepel benne maga Nodame. Viszont a vége egyszerűen annyira zseniális, hogy azt legalább 5ször megnéztük egymás után Avel-lal XD

Azt hiszem, részemről nagyjából ennyi lenne az év anime szemszögből. Azt kell mondjam, hogy ezalkalommal leginkább a nyári animék jöttek be. Kár, hogy a nyári jó tendenciót nem tudták tartani, mert az ősz egészen siralmas. Ráadásul a téli szezon sem ígérkezik sokkal jobbnak. Szerintem animés szempontból talán az év csócspontja a Haruhi második szezon volt, mert azért akármennyire is Endless Eight, valamilyen szinten mégis betejjesülés volt, hiszen már olyan régóta vártuk, és nem volt rossz maga a sorozat, sőt. Persze élvezhetőbb lett volna, ha a Kadokawa nem trollkodik annyit… de szerintem mindenképp ez, meg a K-ON mozgatta meg legjobban az anime rajongókat. A mélypont pedig határozottan a 11eyes, ami annyira förmedvény, hogy talán már jobban utálom, mint a H2O-t.

Viszont hogyha ezt az évet összehasonlítjuk mondjuk tavalyival, akkor eléggé gyatra volt ez az év. Hiszen tavaly olyan dolgokat nézhettünk mint Clannad After Story, Toradora, ef –a tale of melodies-, true tears… hogy csakaz igazán jó romantikus vígjátékokat említsem. Idén meg mi van? Nyan Koi és Kimi ni Todoke. Esetleg még Hatsukoi Limited, bár az közel sem volt olyan jó, mint a tavalyiak bármelyike.

Csak reménykedni tudok, hogy a következő év jobb lesz anime szempontból, bár állítólag az anime ipar elindult lefelé a lejtőn, mert állítólag nincs miből animét csinálni már. Ez persze egészen addíg hülyeség, amíg nem látok anime adaptációt a Yotsuba-ból.

Reklámok

16 hozzászólás to “Milyenek is voltak a 2009-es animék?”

  1. black87 december 31, 2009 - 3:26 du. #

    Higashi no Eden-t most érdemes befejezni, [gg] kitolta nemrég a batch torrentet hozzá. Én is csak most maratonoztam végig egy hete kb.

    Kobato nálam dobva is lett, ha egy anime annyira nem köt le, hogy képes vagyok Castlevania-t játszani miközben nézem akkor ott bajok vannak.

    • readordie január 4, 2010 - 4:36 du. #

      Kobato-ba nekem is beletört a bicskám. Angyamaru Tantei? 😀

      • black87 január 4, 2010 - 7:32 du. #

        Az lesz, de hol van már az ötödik rész? 😀

  2. Velhou december 31, 2009 - 3:46 du. #

    AKIKAN

    • readordie január 4, 2010 - 4:35 du. #

      Truth. 😀

  3. efti január 1, 2010 - 12:16 du. #

    Az idei ev volt nalam az elso amikor tenylegesen kovettem sorozatokat, ahelyett, hogy kivartam volna amig befejezodnek es megneztem volna egyben oket. Hozza tennem itt azt is, hogy ennek az oka elsosorban ez a blog 🙂 Sosem vettem eddig a faradtsagot hogy vegignezzem mik az aktualisan kezdodo sorozatok, de az itteni leirasok alapjan annyi animehez jott meg a kedvem, hogy nekialltam oket “rendesen” kovetni.

    Az ev legnagyobb csalodasa nalam a Canaan volt, dobtam is par epizod utan. Valahol ott telt be a pohar, amikor az ut mellett elkezdett rajuk lovoldozni valaki es fohosnonk tiszta erobol aggodott a sajat es a baratai elete helyett az oket megtamado eleteert. Valahol csak a requiem for the phantom volt ennyire rettenetes, csak ott meg az akciojelenetek is borzalmasak voltak.

    A masik oldalrol, ami iden a legjobban tetszett az a Kimi ni todoke, kivancsi leszek nagyon a folytatasra, bar perpill vannak olyan felelmeim hogy kicsit olyan Peach Girl szeru sztori lesz belole.

    Persze volt meg par nagyon jo tortenet iden, a tokyo magnitude-t pl pont annyira nem lehet nem megkonnyezni, mint ahogy Charlie Gordon leepuleset sem lehetett szaraz szemmel vegigolvasni.

    A higashi no eden is nagyon jo tortenet volt, kivancsi leszek a mozira is belole ha vegre elerheto lesz.

    A darker than black folytatas sajnos nem igazan hozta az elso sorozat hangulatat szerintem, de osszesegeben nem volt rossz az se. Ha jol sejtem a vegen Shion gyakorlatilag letrehozott egy uj vilagot Suou szamara (bar persze nem lehetetlen, hogy csak emlekeket adott neki egy normalis teljes csaladrol, fene tudja igazan)

    Osszessegeben jo volt ez az ev anime szempontbol, vagy legalabbis szerencsesen valasztottam ki amiket neztem 🙂

    PS: A win7 nalam is bejott es bar a vista nalam kimaradt, nekem igenis kisse ramhianyosnak erzodik a gepem a jelenlegi 2GB-al.

  4. CruelAngel január 2, 2010 - 12:33 du. #

    Hát nálam gyakorlatilag ebben az évben csak két valami volt. A szégyenletes Umineko anime, és az új FMA. Meglepő tény, nekem bejött az első is, bejön ez is. Más cucc gyakorlatilag annyira nem érdekelt, hogy még csak bele se néztem. Mindenesetre most ezen cikk alapján Ride Back felkerült Plan to Watchnak.

    ui: Win7? O.o *fut vissza az Ubuntujához*

  5. nashaba január 2, 2010 - 10:40 du. #

    Hát igen, sajnos a Bakemonogatari, K-on, a CANAAN és a To Aru Kagaku no Railgun mutattak minőséget – a K-on még annak ellenére is egész hangulatos volt, hogy nem olvastam a mangát.

  6. Motoko január 3, 2010 - 2:07 du. #

    A K-ON!, tipikusan a túl szép lány esete, ahol a fiúk csak róla beszélnek és hanyagolják a többieket amiért a többi lány persze mérges rá.(te!)
    És igen tudom, meglehet magyarázni, hogy nem azért nem tetszik, csak nem érted mit esznek rajta!:D

    Én még mindig azt mondom mint az év elején, hogy a K-ON!-nál jobb Anime nem kell!
    Mio pedig forever love!:D

    Amúgy a Hype dolog nem 100%-osan illik rá, mivel megjelenése után sem csökkent a népszerűsége, sőt.

    • Sunyi Nyufi január 3, 2010 - 2:18 du. #

      Először is, a “mérges rá” egészen túlzás. Az animére magára sosem voltam mérges, alapvetően kicsit az emberekre, amikor mindenkinek ugyanaz a Mio kép lett a sig-je/avatar-ja, de ez alapvetően az emberek gyökérségének tudható be.

      És értem, hogy mit esznek rajta. A K-ON! a tipikusan néző és olvasó orientált mű, aminek semmilyen igazi mondanivalója nincs, csak cuki lányok csinálnak cuki dolgokat, viccelődnek, meg néha zenélnek is. Csak mivel a cuki 12 évesnek kinéző lányok nem az eseteim, ezért engem a cukisággal engem nem tudnak lengyűgözni. Zenei téren meg igazából semmi kiemelkedőt nem alkottak, csak a szokásos J-popot nyomták, ami mindenkinek csak azért tűnik olyan hiperszuper fantasztikusnak, mert az animében úgy állítják be.
      Amúgy rengeteg más problémám is van a sorozattal, de most inkább nem megyek bele.

      Félreértések elkerülése végett mégegyszer mondanám: én élveztem a sorozatot, aranyos volt, de nem tartom mesterműnek. Zenei téren mestermű a DMC meg a Beck, aranyos kislányok terén mestermű az Ichigo Mashimaro.

      A hype szó maga pedig azt jelenti, hogy “agresszívan reklámoz”, ami tökéletesen megfelel erre a sorozatra.

  7. Motoko január 3, 2010 - 9:00 du. #

    Most ezt úgy mondod mintha létezne a tökéletes Anime.
    Én az élvezeti faktor alapján döntöm el, hogy egy Anime-Manga vagy játék hol áll a ranglistámon, ezért van az, hogy nekem az első 10-ben maga a Queen’ Blade is beletartozik, pedig ha valami hát az tényleg nem szól semmiről.
    A hype-ot pedig animéknél és játékoknál ezek szerint nem ugyanarra használják, a játékos világban ez annyit jelent, hogy maguk a fanok kapják fel a cuccot és irreális elvárásokkal várják, hogy a végén pofára essenek, hisz csak egy játékról volt szó, nem megváltásról.

    És ha már a hype-ról van szó, itt van az általad agyonajnározott Umineko no Naku Koro ni.
    Nézhetetlenül rossz Anime!!!

    Amúgy bejelentették a K-ON! folytatását, szóval toll a füledbe!:D

    • Sunyi Nyufi január 3, 2010 - 11:17 du. #

      Én egy szóval sem mondtam, hogy van tökéletes anime, de a jó animénél elvileg nem bánod, ha vannak benne hibák, mert eltörpülnek a történet/szereplők/stb mellett. Nekem a K-ON nem volt annyira élvezhető, hogy benne legyen 10-es listámban pont azok miatt, amiket már előbb is említettem. Arról meg inkább nem mondok véleményt, hogy a QB szerintem milyen…

      Az Umineko is agyon lett hype-olva, tény. Az is tény, hogy az anime adaptáció sajnos egyenlő egy nagy rakás ürülékkel, és ugyan szvsz nézhető, de tény, hogy a lényegét elvesztette az egésznek, és szegény nézőnek esélye sincs azokra a dolgokra rájönni, mint a játékkal játszóknak >_>

      Látom, a post-ot olvasni meg nem nagyon dukál…
      ” Jah, mellesleg lesz ám második szezon.” (idézet magamtól)

      • readordie január 4, 2010 - 4:34 du. #

        Szerintem se nem volt kiemelkedő a Kéjjon. Cuki volt, de ennyi. Én toltam Mio-siggel ennek ellenére, de kb. 2-3 rész után látszott, hogy a hype ebben az esetben nem annak a fajta minőségnek szól, amit én kerestem.
        Mindenki egyéni ízlése fogja úgyis meghatározni, mi lesz neki az élmény.
        Én a Senkaiden Houshin Engi-t körberajonganám most is, pedig a mangához képest egy szar.
        Ez va’. 🙂

  8. Elhaym január 4, 2010 - 12:07 du. #

    Nálam a Senjou no Valkyria volt a legjobb a tavalyi évben, aztán jön a FMA2 és a Natsume. Remélem ebben az évben is lesz egy Valkyriához hasonló fantasy anime. 2008ban a Tales of Abyss volt a legjobb.

  9. Ricchan január 5, 2010 - 12:10 du. #

    Nyaha, én imádtam ezt az évet (még yurifanként is)
    A Maria-sama mint mindig most is szervetnivaló volt^^
    A Maria+Holic haláli volt!!!!
    A K-On nos erre nagyon rákattantam, zene, suli, hülyeség határokon túl és Mio_<.)

    Lényegében remek év volt, és jövőre is ilyet kérek#3
    Jah és persze én igen ajánlom a Dance in the Vampire Bund-ot, a So-Ra-No-Wo-To-t, a Helssing folytatását, és persze a Nomade végét!! ezek lesznek a népszerűbbek.

  10. chrisline január 12, 2010 - 5:53 du. #

    A MariHolit, no meg Bakemonogatarit néztem, ezek voltak, amik eléggé be is jöttek. Aztán volt még valami Canaan, de azt félúton dobtam a picsbe, meg még Nyan Koi!, ami aranyos volt de egyszerűen elfelejtettem továbbnézni…:D Az Umineko a LULZ animém volt, amit alig vártam, hogy csütörtökön kijöjjön és megnézhessem, aztán röhöghessek meg estébé hangeffektusokat kiadva kitárgyaljam a testvéremmel. Szó volt a K-onról, hát annak az első részét láttam, de nekem olyan szinten erőltetetten jaj de cuki volt, hogy meg is utáltam abban a pillanatban, és kerülöm is mint a… spanyolt náthát.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s