Pioneer One S01 E01

18 jún

SNAG_Program-0111

Sokan azt hihetik, hogy káprázik a szemük, de nem így van. Ez ma már a 3. post, vuhúúúú! 😀

Mint a képen látható, a Pioneer One nem egy anime (doh). A megemlítését azért találtam fontosnak, ugyanis ez egy ingyenesen letölthető sorozatnak készül, és a VODO (VOluntary DOnations) projekt egyik tagja. Összefoglalva ez egy egészen kisköltségvetésű sorozatnak ígérkezik, amit alapvetően különböző adományokból finanszíroznak. A pilot epizódra csak 6000$-t költöttek, de ehhez képest szerintem egészen jóra sikerült.

De nézzük csak hogyan indul ez az egész. Először is le kell tölteni a torrentet. Bár van direkt link is, szerintem érdemes a torrentet szedni, mert iszonyatosan gyorsan jön. Ugyan a pilot 1.2 GB, nekem lejött kb 45 perc alatt (úgy, hogy mást is töltöttem le). A fájlméret azért ilyen nagy amúgy, mert 720p, szóval szépen HD a cucc.

Miután lejött a videó, és az ember elindítja, jön egy másfél perces reklám, ami arra buzdít minket, hogy vegyünk részt a MO-film versenyén. Alapvetően nem szeretem a reklámot, de mivel ez ténylegesen ingyenes sorozat, és csak másfél perc az egész, nem bánom. Ráadásul osztom a készítők ezen hozzáállását:

snapshot20100618193405

Ezután jön egy darab figyelmeztetés arról, hogy ne add el a cuccot. Igazából tetszik a betűtípus meg az ikonok, szóval ez sem zavar, majd egy felhívás, hogy adakozzunk. Ekkor kicsit elgondolkodtam, hogy ha már mkv formátumot használtak, igazán tehettek volna bele fejezeteket, hogy előbbre ugorjon az ember, ezeket kihagyva. Bár annyira nem vészes, mert még mindig csak 1:57 telt el a videóból, amikor ezeknek vége.

Az epizód elején egy kis monológot hallunk arról, hogy hogyan mozgatja az emberiséget a háború, a küzdés és a bátorság. A szöveg ugyan magában kicsit nyálasnak tűnik, de mivel a háttérzene illik hozzá, és a Földgömb amit használnak megnyugtatóan kék színű, az összkép nem lesz annyira nyálas.

Majd hirtelen egy csillagvizsgálóban találjuk magunkat, ahol a csillagászok egy egészen érdekes dologra lesznek figyelmesek. Elsőre valami szondának gondolják, de mivel nem tartozik az általuk megvizsgált szondákhoz, ezért csak orosz lehet. Csakhogy az alakja egészen hasonlít valamire…

snapshot20100618194711

snapshot20100618194728

Mellesleg jó tanács mindenkinek: ne irkáljunk filctollal a képernyőre 😀

Természetesen Uncle Sam is felfigyel az esetre, főként azért, mert akármi is volt az űrben becsapódott, és ugyan nem lesz itt világvége, de sok környékbeli került kórházba sugármérgezéssel. Főhősünket, Tom Larson ügynököt bízzák meg azzal, hogy kiderítse, pontosan mi is történt. Miközben dolgoznak, megtudják, hogy egy azonosítatlan tárgy landolt valahol Kanadában, aminek köze lehet az ügyhöz. Természetesen Tom és beosztottja Kanadába mennek, ahol nem csak egy űrkabin részeit találták meg, hanem mint kiderül egy fiatal feltehetőleg orosz nemzetiségű fiút is. A fiút azonban kezelni kell, mivel alultáplált, és később kiderül, hogy rákos is. Csakhogy mivel esélyesen a fiúnak köze van a történtekhez, az amerikai kormány egyből terroristaként akarja megbélyegezni. Tom próbál beszélni a főnökeivel, de hiába.

snapshot20100618200119

Időközben egyre furcsább dolgok derülnek ki az űrkabinról, amit természetesen a főnökök nem hisznek el, és kiadják a parancsot a fiatal fiú elszállítására. Tom, még mindig úgy érzi, hogy valami nincs rendben ezzel az üggyel, és kikéri egy idősebb barátja, Frank véleményét arról, hogy mennyire voltak megszállottak és őrültek a hidegháború alatt az oroszok.

snapshot20100618200909

Valahogy erről a bácsiról ez a képregény jut eszembe. Mindenesetre Frank elmesél egy egészen érdekes történetet, ami fogalmam sincs, hogy mennyire igaz, de a tanulsága annyi, hogy bízz az ösztöneidben.

A tömeg megnyugtatására kiadnak egy közleményt, melyben azt nyilatkozzák, hogy egy régi szovjet űrszonda landolt náluk, és nem terrorista támadás volt. Mivel Tom és társai semmit nem értenek az űrkutatáshoz, felkérnek egy szakértőt, hogy segítsen nekik. A szakértő, Dr. Zackery Walzer, amint találkozik Tom-mal, beszól neki, hogy milyen hülyeség a közlemény, amit kiadtak, mert egy pár perces guglizással rájött, hogy egy ugyan ilyet adtak ki a hetvenes években.

You've been GOOGLED!

Természetesen a doki egy kicsit hezitál eleinte, de végül belemegy a játékba, és segít nekik. Elviszik Walzer-t hogy megmutassák nekik a fiút. Ekkor végre az ügynökök felfedik, hogy a fiú, akit találtak állítólag egy szovjet asztronauta gyermeke, aki a Marson született és élt eddig.

Nagyjából ennyi a történet. Nem azt mondom, hogy eget rengetően jó, de szvsz érdekes. Mondjuk engem alapvetően szoktak érdekelni az ilyesmik, és ugyan nem nézek/olvasok sok sci-fi-t, de a jót abból is szeretem (Asimov<3). Szóval a történetre szerintem ráaggatható az “ígéretes” jelző.

Természetesen azért az epizódon meglátszik, hogy nem nagy a költségvetése. A legtöbb színésznek még bele kell jönnie a dologban (Walzer pl. egészen rossz volt), de voltak olyanok is, akik kifejezetten jól játszottak (Sophie). Az egészet kicsit lerontja a kamera remegése. Do not want shaky camera-effect. Alapvetően szerintem emiatt tűnik a leginkább amatőr munkának. Emellett még kicsit túlzottan csendes a sorozat, kevesebb a háttérzaj, mint kéne szvsz, és ugyan néhány díszlet meggyőző, néhány kifejezetten nem az. Ráadásul egy picit sok a beszéd, és kevés a tényleges történés, de nem tudom, hogy ez annak tudható-e be, hogy kisköltségvetésű a film, vagy annak, hogy ez még csak egy pilot. Majd kiderül (remélhetőleg).

Ugyan várom a második részt, de felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ha ez tévés sorozat lenne, akkor megnézném-e a második részt belőle. Majd rájöttem, hogy kb a 10. részig megnéztem a FlashForward-ot is, szóval a válasz igen.

Ami még kifejezetten tetszik, hogy egészen könnyű kommunikálni a készítőkkel, sőt, igazából ők kérik, hogy mondd el a véleményed a művükről. Ez szerintem lehetőséget nyújt arra, hogy valamilyen szinten befolyásoljuk, ha a történetét nem is, de a minőségét a sorozatnak azzal, hogy elmondjuk, mit szeretnénk látni. Persze amíg nem kérünk képtelenségeket. No meg hát ott van az a tény is, hogy minél több pénzt adományoznak, annál több pénzt tudnak ténylegesen fordítani a sorozatra, ami biztosan javít a minőségen.

Az egészet összefoglalva, szerintem ez egy jó kis kezdés volt, még a hibák ellenére is. 6/10 🙂

Reklámok

3 hozzászólás to “Pioneer One S01 E01”

  1. black87 június 18, 2010 - 10:04 du. #

    Érdekesnek hangzik. Amint lesz egy kis időm megnézem a pilot-ot.

    A FlashForwardról: szerintem nem volt annyira rossz sorozat, hogy 1 évad után le kellett volna lőni. Már soha nem tudjuk meg mit lehetett volna kihozni belőle.

    • Sunyi Nyufi június 18, 2010 - 10:11 du. #

      FlashForward-nak a koncepciója jó volt, de tényleg, ötletes meg minden, tetszett a sztori. De idővel rá kell jönni az embernek, hogy a főhős FBI-os ügynök alapvetően egy barom, aki nem tud egy logikus döntést sem meghozni. Ráadásul mindenki tsundere-ként viselkedik az irányában “hát tudod, ezt nem kellett volna….de azért támogatom, hogy nyomozz tovább” stb. Meg alapvetően egészen sok kritikus karakter rosszul van kidolgozva. Bár az alacsony kis prof srácot szerettem (én csak drogos hobbit-nak szoktam hívni a GyU-s és Lost-os szerepe után 😀 )

      Alapvetően azért ne várj sokat a Pioneer One-tól, és akkor szerintem tetszeni fog 😀

      • black87 június 19, 2010 - 4:20 de. #

        Jahogy az Trufa volt? Vazze, akkor azért volt annyira ismerős egész idő alatt. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s