Archive | Kodomo no Jikan RSS feed for this section

Kodomo no Jikan – manga

1 feb

Kodomo_no_Jikan_v1-000

Nos, mivel a vizsgaidőszaknak mostmár tényleg vége, és mert már tényleg régóta gondolkodom, hogy össze kéne szedni a gondolatokat erről a mangáról, és ez SlyZero is felhozta, és mos van valamennyire időm is, ezért hát belekezdek a véleményem kifejtésébe ^^

Történet alapját gondolom nem kell ismertetnem senkivel, akinek mégis hiányozna ez az alap infó, az keressen rá az OVA-ról és az első 2 részről írt bejegyzésemre.

No szóval, miről is írjak először… Talán arról, hogy a mangát végülis miért nem adta ki a 7seas Amerikában. Vagyis igazából ők kiadták volna, ha a boltok nem mondták volna vissza a rendeléseiket. Ugyanis nagyon sokan egyszerűen gyerekpornónak titulálják a dolgot. Nem azt mondom, hogy ennek a felfogásnak nincs alapja, hiszen nagyon sok olyan esemény van benne, ami ugyebár már egészen durván ecchi, és hát mint láthatjuk így az 5. kötet vége felé, egészen intenzíven fenn áll a kisgyermek megrontásának veszélye. Ennek ellenére a Kojikan jóval több, mint amit elsőre láthatunk benne.

Az ember ugyanis azt gondolhatja az első egy-néhány fejezet után, hogy egy egyszerű kis loli ecchi sorozat, némi iskolai drámával (itt arra gondolok, hogy Usa nem járt suliba). Viszont ahogy a történet megy előre, szép lassan kibontakozik minden szereplőnek a drámai háttere.

olvasásának folytatása

Kodomo no Jikan 2. – Még több loli, még több cenzúra

30 okt

Ehhh, megint rengeteg cenzúra… igazából maga a cenzúra nem zavar, amíg csak egy képreészletet takar ki. De amikor van valami drámaibb, vagy meghatóbb rész (amibe én alapvetően nem tennék bele loli meztelenséget), és hosszú másodpercekig az egész jelenetet kitakarják, és csak egy cigiző pedobear-t látok, közben alatta megy a szöveg, ez idegesítő. De térjünk rá, ennek az epizódnak a tartalmára.

Aoki azzal kezdi az óráját, hogy a gyerekekkel irat egy kis fogalmazást arról, hogy mik az álmaik a jövővel kapcsolatban. Ennek a gyerekek baromira nem örülnek, mert kifejtik, hogy az ilyen gazdasági helyzetek mellett nincsen jövőjük ^^’

olvasásának folytatása

Kodomo no Jikan 1. – Lolik, cicák, iskolai gondok

22 okt

No hát szóval végre ennek is kijött az első része fansubbal… hát érdekes… Vágjunk is bele gyorsan szerintem ^^

Az anime azzal kezdődik, amivel a manga is: Aoki Daisuke első munkanapja a suliban. Aoki nagyon izgul, szeretne jó benyomást kelteni, ezért egy határozott mozdulattal nyitja ki a terem ajtaját, és lelkesen köszönti a diákokat… vagy ezt nem kellett volna? 😀

olvasásának folytatása

Kodomo no Jikan OVA raw alapján, első benyomás

12 Sze

Nem áll szándékomban részletesen leírni a tartalmát, mert ahhoz azért kéne egy fansubos változat, mert csak úgy nagyjából értettem, hogy mi történik, és főleg azért, mert tudtam, hogy mangában ezek hogy zajlottak 🙂 Szóval most itt tulképpen arról lenne szó, hogy milyen érzést hagyott bennem ennek a sokak által vitatott sorozatnak az előszele, az OVA.

olvasásának folytatása