Letöltés? Hogyan? Honnan?

Mivel a régi kis letöltési segédlet már elavult, gondoltam írok egy újat, és kicsit ki is egészítem pár dologgal.

Információ szerzés

Ez ugye a letöltés első lépése: beszerezzük az információt arról, hogy mit is akarunk letölteni. Információk alatt az anime/manga címére, hosszára és ilyesmikre gondolok. Ezeket azért jó tudni, mert ez alapján megítélhető, hogy vajon honnan lehet majd a legkönnyebben beszerezni, illetve ha találunk hozzá letöltési linkeket, azt is láthatjuk, hogy meg van-e minden rész, illetve hogy lefordítottak-e már minden fejezetet vagy sem.

Ilyen infó beszerző oldalnak nagyon jó az AnimeNewsNetwork, ahol van egy teljes stáb lista és egyéb infók is az animéről. Másik kifejezetten jó lehetőség a MyAnimeList, ahol ugyan a stáb lista nem olyan teljes, mint ANN-en, de meg lehet nézni, hogy kik fordítják/fordították az animét, hogy a többi animefan-nak mennyire tetszett a fordítás (emellett a fansub csapat nevére kattintva azt is meglátjuk, hogy hány epizódot adtak ki), továbbá találsz felhasználók által írt ajánlókat és ismertetőket. Szóval a MAL inkább felhasználó orientált, mint az ANN. Vannak még hasonló oldalak, pl. az AniDB, amiről viszont nem igazán tudok írni, mert én MAL-ANN kombót használok, így még sosem szorultam rá, hogy AniDB-t is használjak.

Meg kell említenem a MALUpdater programot is, melynek alapvető lényege, hogy update-eli a MAL listádat, de emellett még jó néhány infót meg lehet tudni a segítségével egy animéről. Pl. hogy Japánban adják-e még, ha igen melyik nap, hány órakor, melyik TV-n, hány epizóddal vagy lemaradva, hány epizód található meg a gépeden stb. De persze nem csak az anime listádat lehet vele kezelni, hanem a manga listádat is, bár azt nem automatikusan. Szóval ha valaki regisztrált már MAL-on, mindenképp szerezze be ezt az okos kis programot, aminek a többi funkciójáról majd beszélek még a letöltés résznél.

Mangák terén a legtöbb infó rendelkező oldal a MangaUpdates.

Visual Novelekről a legtöbb infót a Visual Novel Data Base nevű oldalon tudhatjuk meg (mellesleg VNDB már tud magyarul is), ha szeretnénk értesülni a legújabb fejleményekről ezen játékok terén, akkor érdemes követni az encubed nevű blogot.

Animés zenék terén a tájékozódás kicsit nehezebb, már ha nem csak OP/ED-ről van szó, mert azokat kiírja az ANN és MAL is. Én alapvetően ha egy Japánban még futó sorozat zenéjét szeretném beszerezni, akkor ANN segítségével felmegyek az anime japán oldalára, és ott biztosan van egy menü, aminek a neve Goods vagy Music. Ha nincs, akkor érdemes megnézni hogy milyen webcímre utalnak a linkek a menüben, mert azokat általában angolul adják meg, szóval le lehet szűrni, hogy melyik kell. A zene részlegnél pedig mindig ki van írva, hogy mikor jön ki cd-n a zene. Praktikus, hogy a számok mindenütt arab számok :3

Ha viszont nem animés zenéről van szó, akkor a legjobb választás a LastFM. Abszolút érdemes regisztrálni, mivel a legtöbb zene, amit ajánl neked a rendszer automatikusan, valóban illik a zenei ízlésedhez. Én az oldalhoz még használok egy GreaseMonkey scriptet is, a ‘Last.FM Torrentsearch Links’-et, aminek a segítségével egészen gyorsan lehet különböző torrent oldalakon és a Wikipédián rákeresni egy előadóra.

Anime

Streaming

Ha valakinek ne adj Isten ne lenne szélessávú internet kapcsolata, és nem is akarna ilyesmit (ami hülyeség, mert annyira nem drága), akkor a legjobb megoldás, ha neten keresztül nézi az animét. Meg kell mondanom, annak ellenére, hogy írok erről, nem támogatom, mert egyértelműen a képminőség sokkal, sokkal rosszabb, mint ha letöltenéd, szóval mindenkinek inkább a letöltést ajánlom. De ha valamilyen okokból mégsem tudnál letölteni, akkor íme egy pár oldal, ahol lehet neten nézni:

YouTube – figyelni kell arra, hogy az ide feltöltött legtöbb anime illegálisan lett feltéve, vagyis esélyesen egy idő után törlődni fognak.

Crunchyroll – A Crucnyhroll mostanában nagyon kezdett feljönni, és azt kell mondjam, hogy ez lett az elsődleges anime streaming oldal a rajongók között. Ennek leginkább az az oka, hogy sok Japánban jelenleg adásban lévő animét még aznap, felirattal meg lehet nézni. Ez azonban csak a tagok előjoga, az ingyenes felhasználók nem minden animét láthatnak, és ha igen, akkor is egy hét csúszással kb. A tagsági díj ha csak anime tagságit veszel, akkor havonta 1400 Ft, ha anime és J-dorama all-in-one tagságit, akkor havi 2400. Őszintén, szerintem nem éri meg, csak ha tényleg sokat meg szeretnél nézni az ott megnézhető sorozatokból.

Anime Venue – Nem teljesen streaming oldal, mivel tulképpen a MegaVideo-t használják a videók feltöltésére, de épp annak köszönhetően, hogy így bárki feltölthet, kifejezetten sok sorozathoz vannak linkek. Viszont eléggé nagy hátrány, hogy a videót én valahogy nem tudtam az oldalukon full screen módban nézni, csak ha át mentem a MegaVideo-s oldalra.

Kumby – Az előbb említett Anime Venue-höz hasonlóan ők is MegaVideo-t használnak, de náluk remekül működik a fullscreen mód, és több sorozat is megtalálható. Plusz maga az oldal is igényesebben néz ki.

AnimeSeed – Szinten MegaVideo-s, és majdnem azt írtam, hogy a legjobb oldal eddig, mivel a design szép, van link az eredeti japán oldalához az animének, és van lehetőség ajánlásokra, de sokat ront az egészen az, hogy a videó nem az oldalon, hanem egy pop-up ablakban jelenik meg. Az ilyet nagyon nem szeress >:

Van még több MegaVideo-t használó oldal is, de nem térnék ki mindre, ha valakit érdekel, keressen rá.

Letöltés

Direct Link/FTP

Egyre kevesebb direkt linkes letöltő anime oldal van, ami nem csoda, mert az ilyen letöltések szinte eszik az oldal sávszélességét, amit bővíteni pedig nem kis pénz. Minden esetre itt egy kis lista a még létező oldalakról.

AnimeEden – Regisztráció igényes, animét és mangát is letölthetsz.

FansubTV – Regisztráció igényes.

Gendou – Regisztráció igényes.

downloadsanime.com – Nem igényel regisztrációt, de az epizódok külső fájlmegosztóra vannak feltéve, szóval a linkek gyakran nem működnek.

KragaMuffin – Nem igényel regisztrációt, külső fájlmegosztót használ, és már rég nem lett frissítve, szóval esélyesen a sorozatok nagy része, már nem letölhető, de pár még bejön.

AnimeAddicts – Regisztráció igényes magyar anime közösségi oldal, letölteni is lehet tőlük, de csak azokat általában, amikhez ők készítették a feliratokat. Magyar felirat viszont rengeteg animéhez van.

Persze nem szabad megfeledkezni az Usteam-ről, ami kifejezetten nekünk magyaroknak van.

Torrent

A torrent letöltésnek rengeteg előnye van. Számomra a legfontosabb az, hogy kb fél vagy egy óra alatt lejön egy kb 300Mb-os epizód, amit nem rég adtak ki, bár néha még gyorsabban is. Emellett a torrent-nél nem probléma, hogyha le kell állítanom, valamiért a letöltést, nem vész el az addig letöltött anyag, nem úgy mint a Megaupload és a többi fájlmegosztó portálnál. Plusz még iszonyatosan nagy segítség az is, hogy a MALUpdater-nek van egy torrentkereső funkciója is, ami automatikusan észleli, ha van új epizód valamelyik általam nézett animéből, és a torrent kliensemmel kommunikálva le is tölti azt. Valamikor később írok egy kis tutorial szerűséget arról, hogyan állítsuk be a MALUpdater-t illetve a utorrentet, ha lesz időm.

Népszerű torrent oldalak:

TokyoTosho – Itt találhatók meg a legfrissebb Japánnal és animével kapcsolatos torrentek. Minden van náluk, raw, nem-angol feliratos, J-dorama, zene stb. Bár igazából tudni kell, hogy a TokyoTosho nem egy torrenttracker, hanem csak egy indexelő oldal.

NyaaTorrents – Nem mindig annyira friss, mint a TokyoTosho, de itt is megtalálható minden, és ez már valóban torrent tracker.

AnimeSuki – Itt csak feliratos animék vannak, és abból is csak olyanok, amiket angol nyelvterületen nem vásároltak még meg. Kicsit lassan frissül a listájuk.

AniRena – leginkább NyaaTorrents-hez hasonllítanám.

Manga

Web

Mint ahogy az animéknél van arra lehetőség, hogy neten keresztül nézzünk epizódokat, így a a mangákat is lehet most már interneten keresztül, egyszerű web böngészővel olvasni. Eleinte nem szerettem ezeket az oldalakat, és őszintén megmondom, még most sem rajongok értük annyira, mivel evidensen itt is esélyes, hogy egy kicsit rosszabb lesz a minőség, mintha letöltenénk (bár nem mindig), és egészen quality whore vagyok, meg hát egészen sokszor használok fel mangákból képeket, szóval számomra jobb a letöltés. De ha valakit nem érdekel annyira a minőség, akkor kifejezetten jó az oldal. Én többnyire arra használom az ilyen helyeket, hogy beleolvasok mangákba, és később eldöntöm, érdemes-e letölteni őket.

Ilyen oldalak:

MangaFox – Nem igényel regisztrációt, de a regisztrációval jár pár extra, mint pl., hogy az oldal megjegyzi, miket olvastál. Mellesleg az oldal remekül elkészített, és a design is megnyerő.

OneManga – Nem igényel regisztrációt. Design szempontjából nyomába sem ér a MangaFox-nak, viszont a képek néha nagyobb felbontásúak, értsd szebbek, bár nem sokkal. Viszont a MangaFox felülete inkább felhasználó barát, mint a OneManga.

MangaHut – Nem igényel regisztrációt. A design nekem nem jön be, túlságosan fórum érzés az egész, de maga az oldal nem rossz, a képek minősége itt a legjobb. Prémium (értsd fizetős) tagok le is tölthetnek, ami szvsz egy kicsit hülyeség, mert ez így olyan, mintha tulképpen scanlation csapatok munkáit árulnák, anélkül hogy bármennyit is visszaadnának nekik. Persze emellett a fizetősök még extra fórum funkciókat is kapnak még, és nem lesz reklám számukra az oldalon. Ez mind havi 600 Ft-ba kerül.

Több linket itt találtok.

Letöltés

Ugyan mangát torrentről is lehet letölteni, de mivel a fájlok általában nem nagyobbak 50Mb-nál, csak akkor éri meg torrentezni, ha találunk valamilyen batch torrentet, amiben az összes kötet megvan. Máskülönben ezek a direktlinkes oldalak pont megfelelnek a célra:

MangaTraders – Ingyenes, regisztráció igényes, fel lehet iratkozni a mangák rss feedjére, így tudhatod, ha új fejezetet töltöttek fel.

StopTazmo – Ingyenes, fel lehet iratkozni a mangák rss feedjére, így tudhatod, ha új fejezetet töltöttek fel.

és még pár másik oldal.

De a legtutibb még mindig az, ha rákeresel a mangára MangaUpdates-en, és a scanlation oldaláról töltöd le a mangát.

Visual Novels

A VN-nek a beszerzés legalitása alapján két csoportra oszthatók:

1. Doujin játékok, melyek neten ingyen beszerezhetők – pl. Narcissu

2. Fizetős játékok. Bár a legtöbb fizetős játéknak van ingyenes netről beszerezhető demója. (Az Umineko sorozatnak pl az első része ingyenesen letölthető.)

Az első csoportot egészen könnyű fellelni neten, bár korántsem biztos, hogy van hozzá fordítás. Mint ahogy azt már írtam a fordítás állapotáról a VNDB-n vagy esetleg a TLWiki-n kaphatunk infót.

Magát a játékot érdemes torrentről beszerezni, vagy hongfire-ön rákeresni.

A fordító programokhoz még mindig az Aoi Anime oldalán találtok információt, bár én személy szerint nem szeretem az ilyen programokat, ráadásul mostanában egyre több játék kerül kiadásra angolul, szóval szükség sincsen nagyon rájuk szvsz.

Zene

Bevallom én zenék terén teljesen áttértem a torrentezős letöltésre, úgyhogy nem nagyon tudok már DL oldalakat. Persze azért ott van még a Gendou, ahonnan mellesleg animét is lehet letölteni.

Torrent terén a leginkább a Nipponsei illetve a LosslessONE tracker-éről lehet a legkönnyebben beszerezni a japán zenéket szvsz. Ráadásul a LosslessONE nem csak animés zenéket tesz fel, hanem J-pop-ot és J-rock-ot is.

Egyelőre ennyi. Torrent tutorial meg ilyesmi majd később…talán

42 hozzászólás to “Letöltés? Hogyan? Honnan?”

  1. Garunrine július 8, 2007 - 11:41 de. #

    TE! O_O Egy nagyon pocsék napom megmentője… épp az egész világ ellenem van hangulatomban kezdtem el bóklászni a neten, még egy szóköz mögött is gonosz emberek hadát láttam, erre vhogy belebotlottam a blogodba…
    Először is nagyon jófejnek tűnsz másodjára meg ennyi fontos és értelmes infót se tud mindenki összeszedni, mint te pár sorban x) Köszönöm hogy van ez a blog, és az infókat!!!
    Légy rosz! ^_^

  2. Cherry Blossom augusztus 3, 2007 - 8:08 du. #

    Szia!
    Csak gratulálni tudok,nagyon jó az útmutatód^^
    Annyit tennék hozzá,hogy ha valaki ezek után se találja meg a mangát,akkor a http://www.vnmanga.com oldalon regisztráció után angol nyelven letöltheti amit keresett.(általában a keresett mangák többsége rajta van)
    A blogodhoz is gratula,naon jók a leírásaid^^
    Csak így tovább!

    Blossom

  3. Sunyi Nyufi augusztus 3, 2007 - 8:39 du. #

    Thx mindenki, örülök, hogy segített a dolog 🙂 Bár majd kicsit át kell dolgozni, mert a Bleckbox pl már behalt, de ezt majd csak akkor ha hazjöttem nyaralásból 🙂

  4. Sakura október 7, 2007 - 6:18 du. #

    helló! nagyon jó ez a blog és én is letöltöttem egy ilyen szövegelős játékot de angol és az nem az erősségem nem tudod hol lehet megnézni hogy van e magyarba vagy magyarítani?

  5. Sunyi Nyufi október 7, 2007 - 6:23 du. #

    Tudtommal az ilyen játékoknak nincs magyar fordítása (igazából örülhetünk, hogy egyáltalán angol van), magyarítani biztos lehetne, csak rohadt sokáig tartana, mire valaki megcsinálná

  6. Vegita-San október 31, 2007 - 10:01 du. #

    Szia !
    Láttam a ,,jelenlegi asztalod” 🙂
    és nagyon megtetszettek azok a figurák…az ikonok..azokat honnan lehet letölteni ?
    Tudod énis nagyon nagy Anime Fan vagyok 😛 és énis kerestem mindenütt ien dolgokat..de semmi :S
    Hogy hátha véletlen te tudnál..valami Egérkurzor , ikonváltoztató Dolgot.

    Amugy Király Az oldal ! igy tovább !

  7. Sunyi Nyufi október 31, 2007 - 11:46 du. #

    Gondolom a fenti menüre gondolsz… A menüt a Stardock Objectdock Plus nevű programjával csináltam, az ikonokat deviantart.com Customize Dockicon részéből szedtem össze 🙂
    Amúgy ha sima asztali ikonokat akarsz lecserélni, arra legjobb program az IconPackager szvsz. Kurzorral bevallom nem igazán szoktam törődni, mert abból pont hogy zavar, ha valami csili-vili dolog ^^’

  8. black87 november 1, 2007 - 3:17 de. #

    hohoho, a kis kedves Negima sitter csak szerintem takarja ki szándékosan a *beep* cracket? 😀

  9. Sunyi Nyufi november 1, 2007 - 3:24 de. #

    Nem tudom, miről beszélsz 🙄 XD

    Egyébként télleg nem szándékos, csak Ako épp azon az oldalon ül… Asuna pl általában a [HU] részt takarja el a lábaival a tálcán ^^

  10. reda november 1, 2007 - 5:30 de. #

    Hello
    Annyira szépen megdicsért már mindenki, hogy nem is tudom hogy mondjam mennyire örülök ennek az oldalnak xD
    Hát annyit mondhatok, hogy nekem is mosolygós lett a napom.
    Ritkák az ilyen sokoldalú oldalak.(hülyén hangzik, de igen >.<)
    Sanda gyanúm, hogy visszajáró lélek leszek. xD

  11. Sunyi Nyufi november 1, 2007 - 9:01 de. #

    Thx 🙂 Minden tőlem telehtőt megteszek, hogy sokoldalú legyen a blog 🙂

  12. Lini március 25, 2008 - 3:48 du. #

    IMÁDLAK!!
    Nagyon yoo lett a blogod, már vagy 1 hete keresek 1 mangát mostmeg egy(lehet 2 volt már nem emlékszem) perc alatt megtaláltam,hála a blogodnak,naggyon k9sze már kezdett elvonási tünetem lenni

  13. icsok március 28, 2008 - 5:53 du. #

    Néztem én is a blogot, sajna még csak jutottam ide, nagyon jó lett, szó szerint lépésről leírtál mindent, gratula hozzá. Gyakran j9v9k még vissza

  14. Nyuf május 17, 2008 - 3:20 du. #

    Hi=)
    Hasonlít a nevünk xD Először egyik bnőm kérdezte, h én vok-e Te xD azt se tudtam, h van ilyen blog… aztán végülis benéztem ide.
    Én nem szeretem, ha mindenféle becézgetést tesznek hozzá, mert a Nyuf már eleve becenév ^^
    Naon tetszik a blogod, csak így tovább !!! ^^
    És most ennek is pl naon örülök, mert kerestem egy animét, amit nem tudtam honnan letölteni. És TaDaaa… megtaláltam, szal naon Köszi!

    \^^/

    bye =^.^=

  15. Sunyi Nyufi május 17, 2008 - 8:50 du. #

    Örülök, hogy mindenkinek segíthettem ^^ Majd valamikor ha lesz időm rá, akkor update-elem kicsit ezt az oldalt, mert néhány hompage már nem él ^^’

  16. Dmi június 5, 2008 - 3:38 du. #

    Zenékhez én még ajánlanám a http://www.gportal.hu/animemusic oldalt naon jó oldal , szinte minden zene megtalálható ott 🙂 és én köszönöm neked hogy létrehoztad ezt az oldalt nélküled nem találtam volna meg a Kanokont 🙂 THX
    bb

  17. Seidouki július 16, 2008 - 12:32 de. #

    Mangákhoz tudom javasolni még ezt az oldalt:
    http://www.onemanga.com/

  18. Tenshi szeptember 14, 2008 - 9:23 du. #

    Szia! Azt szeretném megkérdezni, hogy a Nana teljes magyar feliratát honann tudnám letölteni? Már mindehol néztem de semmi…Kérklek segíts:)

  19. Geryon október 4, 2008 - 9:26 du. #

    Szia.
    Nem tudod hol tudnám megszerezni a Cowboy Bebop (gyári) DVD-t?
    Ha valami nyilvánvalót kérdeztem, akkor bocsi:P

  20. Geryon október 4, 2008 - 9:27 du. #

    … a mozi filmre gondoltam …

  21. Dareka október 31, 2008 - 9:27 du. #

    Szia, én is figyelem a jelenlegi asztalodat,(is) és nagyon szeretném megtudni hogy a jelenlegi (2008.10.25.)-ei asztalodon látható cpu, memória, merevlemez grafikon, diagnosztika és időjárás melyik programmal érhető el, és ha kell hozzá valami plugin azt honnan szedted le? Lészszives segíts mert utánanéztem de nem jöttem rá :S

  22. Sunyi Nyufi október 31, 2008 - 9:33 du. #

    A prgoram neve Rainmeter, és egy bizonyos HUDVision skin-t használok vele 🙂
    Ha tudsz angolul, akkor itt egy link egy leíráshoz, hogy milyen dolgokból hoztam össze az asztalt. Lehet, hogy megírom majd magyarul is, de egyelőre nem volt kedvem hozzá ^^’

  23. Dareka október 31, 2008 - 9:45 du. #

    Köszönöm szépen a választ, és minden elismerésem az oldalért.

  24. Morti november 14, 2008 - 11:16 du. #

    Hello!
    Sztem is tök király a blog! 🙂
    Nem tudom mennyire segítek, de én még hozzátenném, h aki keres egy jo feliratos oldalt annak tom ajánlani a http://animeaddicts.hu/news.php?news
    oldalt.
    Én a legtöbb feliratomat onnan szedtem le.
    (ha volt mar ilyen kom. akko sry XD)

  25. Yume január 13, 2009 - 9:03 de. #

    Gratulálok az oldaladhoz, mert nagyon jó és nagyon hasznos! Ha rossz kedvem van, mindig fejövök ide és elolvasok pár hozzászólásod, utána mindig jó kedvem lesz!

    Köszi!

  26. Akira február 4, 2009 - 6:54 de. #

    Hali!
    Anime soundtrack ügyileg ajánlanám az “Orosz Angyalt”! Személy szerint az összes anime OSTm innen van, és imáádom:

    http://www.tenshi.ru/anime-ost/

  27. terika február 8, 2009 - 2:17 du. #

    Akartam én is írni a onemangát, de látom már valaki írta. Majd egyszer nehogy azon kapd magad Nyufi, hogy tilos lesz letöltési útmutatót is csinálni és beperelnek a jogvédők. XD

  28. Sunyi Nyufi február 8, 2009 - 2:44 du. #

    Az egészen lol lenne 😀

  29. vian május 26, 2009 - 2:56 du. #

    hali én arra lennék kiváncsi h. honnan szeded a nana részeket?
    pls válszolj

  30. Sunyi Nyufi május 26, 2009 - 7:42 du. #

    torrentscan + usteam kombót tudom ajánlani

  31. KatsuraKotonoha június 30, 2009 - 11:53 de. #

    Nekem megvan a School Days Mágikus részei!

  32. Krisz július 26, 2009 - 11:23 de. #

    Helló, mire a végére értem az olvasásnak eléggé megduzzadt a firefoxban a kedvencek száma. Köszi a segítséget, mert bár régóta nézek animéket, a mangákra még csak mostanában kaptam rá, így jól jöttek az oldalak.

  33. Enilla szeptember 15, 2009 - 4:03 du. #

    Sziasztok! Lehet, hogy nagyon gyökér vagyok de a tenshi.ru zenéit hogyan tölthetem le? Mert nekem csak kidob egy quicktime playert, de le nem tudom tölteni, pedig a Nodame cantabile OST-jéért már vagy egy éve epekedem!! Előre is köszönöm a választ! 🙂

  34. egy rajongód augusztus 29, 2010 - 3:33 du. #

    Szervusz!
    Hát, nem is tudok mit írni. Eddig, soha nem néztem animét (legalább is azt hittem, bár gyerekkorom kedvence a holdtündér volt) és véletlenül facebook-on megláttam egy videót. Megtetszett. Most megtaláltam melyik is az a mese, és a GOOGLE Hozzád vezetett. Csak gratulálni tudok és sok erőt kívánok a folytatáshoz. Esetleg nem adnád meg MSN/e-mail címedet. Szívesen venném.
    Tisztelettel:
    egy friss rajongód

    • Sunyi Nyufi augusztus 30, 2010 - 8:19 de. #

      Örülök, hogy tetszik az oldal 🙂 Email-címem a gravatar profilomom fellelhető, de az msn címemet így totál ismeretlennek azért nem adom meg, ha nem baj 🙂

  35. ITIKE november 3, 2010 - 8:08 du. #

    köszike

  36. Aka-Misa január 10, 2011 - 6:14 du. #

    Valaki nem tudna segíteni? School Days-hez nem találok magyar feliratot. Honnan tudnék letölteni?

  37. Barbiiii február 8, 2011 - 1:50 de. #

    Sziasztok!
    Én a Nana mangát szeretném megkapni valahonnan, nem csak a magyar részeket, hanem az angolt is! Kérlek, ha bárkinek megvan, írjon!!!! Köszönöm

  38. Horse június 20, 2011 - 12:14 de. #

    Ciao! BAKABT még egy kitűnő torrentforrás. Minden torrentjük moderált ÉS seedelt.

Trackbacks/Pingbacks

  1. Hi everybody! :) - FTP-Anime Forums - december 27, 2008

    […] politics, languages, computers, animes, mangas, music, etc. I found this site on a hungarian anime blog. I have not really favourite anime, but my favourite anime characters are Asa Shigure and Menchi. […]

Hozzászólás a(z) Morti bejegyzéshez Kilépés a válaszból