Murakami Rjú: Nyakig a miszóban – Magány, emberi lélek és gyilkosság

Jó, ha az ember számára közeledik valamilyen ünnepi alkalom (jelen esetben névnap), ilyenkor lehet összeállítani a könyvek-amiket-meg-szeretnék-venni listát, és abból egy párat csak beszerez az ember. Nálam egy ilyen korai névnapi ajándék volt apámtól ez a könyv, amit igazából én magam akartam megvenni mielőtt az Ikeába mentünk várásolni, de aztán végül apu kifizette. Szóval ezt a bejegyzést szponzorálta: édesapám 😀

De beszéljünk kicsit az íróról megint előtte. Murakami Rjú 1952-ben született egy Sasebou nevű városban, közel egy USA katonai tengeri támaszponthoz. A gimnázium elvégzése után költözött fel Tokióba, azon belül Fussa-ba, egy USA légitámaszpont közelébe. Itt, még diákévei alatt írta meg debütáló munkáját, egy kisregényt “Kagirinaku Tomei ni chikai Blue” címmel, ami elnyerte a Gunzo kezdő írók díját, majd később japán egyik legrangosabb irodalmi díját az Akutagawa-díjat. Az említett kisregény egy baráti körről szól, és a 70es éveskben játszódik. Fő témái a szex, drog, rock ‘n roll, és a drogok okozta halucinációk. Alapvetően olyan témák, amik az akkori fiatalságot érintették. Murakami-nak azóta több műve is megjelent, nem csak japánul, ráadásul filmrendezés it kipróbálta, bár abban állítólag nem alkotott kiemelkedőt.

A Nyakig a miszóban regény főhőse Kendzsi, 20 éves, és ahelyett, hogy egyetemre vagy főiskolára járna, külföldieket vezet körbe Kabukicsóban, Tokió egyik rosszhírű negyedében, ahol a maga furcsa módján virágzik a szexipar. Kendzsi egyik ilyen körbevezetendő ügyfele Frank, az alacsony, túlsúlyos, ráadásul szakadtnak kinéző amerikai. Kendzsi persze nem bízik benne, amit nagyon is jogosan tesz, mert Frank csak össze-vissza hazudozik. A két férfi 3 éjszakát tölt együtt elméletileg, ami alatt Kendzsi körbevezeti Frank-et, és mindent megmutat neki, amit akar. Frank azonban igen különös figura, semmiben nem hasonlít a többi amerikaira, akikkel Kendzsinek eddig dolga volt. Ráadásul ha ideges lesz, Frank arca félelmetes kifejezést vesz fel, ami szinte lebénítja Kendzsit, és akaratlanul is eszébe juttatja, hogy pár napja egy szemétledobó helyen megtalálták egy diáklány darabokra szabdtal holttestét. Kendzsiben egyre érlelődik a felismerés, hogy Frank a gyilkos. Ezt csak mégjobban alátámasztja, hogy másnap a hírekben bemondják: egy hajléktalant felgyújtottak, és halálra égett. Előző este ugyanis Frank kifejetette Kendzsinek, hogy náluk Amerikában bizony vannak olyan bandák, akik szeretik verni a hajléktalanokat, mert élvezik. Kendzsi természetesen pánikol, de a lakásából kilépve az ajtóra ragasztva égett emberi bőrt talál, mint egy jelzésként, hogy nem szabadulhat meg egy könnyen Frank-től.

Többet talán nem is mondanék a történetről, szerintem mindenki olvassa el magának, mert nem hosszú, csak 250 oldal, ráadásul stílusát tekintve is egészen könnyen olvasható.

Ami elsőre feltűnik nekünk, hogy megismerünk egy teljesen más Tokiót, és általánosságban egy teljesen más Japánt, mint amilyen kép eddig kialakulhatott bennünk. A mű nagy része kemény társadalomkritika a modern korról, az elidegenedésről. Hiszen felmerül a kérdés, hogy ki a rosszabb, a diáklány, akinek igazából meg van mindene, mégis árulja magát, mert egy kicsit magányos? Vagy az a kínai esetleg dél-amerikai prosti, aki teljesen egyedül érkezett az országba, és aki minden pénzét hazaküldi a családnak?

A műben eléggé szépen kijönnek a kultúrális különbségek, amiket Kendzsi hiába magyarázna el Frank-nek, úgysem értené meg. Ilyenek például, hogy a japánok miért dolgoznak annyit, és az is, hogy miért annyira elterjedt a fiatal lányok körében a fizetett randevúzás. Arra is rájöhetünk, hogy mindezzel az emberek csak az ürességet próbálják pótolni az életükből, és a fiatal lányoknál csak arról van szó, hogy ők mással próbálkoznak, mint az előző generáció.

Persze nem csak a mai kort vesézi ki az író, hanem a múltat is, a vallást, és azt, hogy vajon miért is különbözik annyira Japán a világ többi részétől.

Emellett a könyv még szól az emberi magányról, amikor egy tömegben is képes vagy egyedül érezni magad, és tulajdonképpen nem lenne másra szükség, minthogy egyetlen ember (aki Kendzsi életében mellesleg a barátnője Dzsun) veled legyen. Hiszen egyetlen ember is iszonyat nagy különbséget tud jelenteni, sőt ha kell, ki tud rángatni az őrült és kusza gondolatok kavalkádjából.

A fordítás (ugyan nem tudom összehasonlítani az eredetivel) élvezhető volt, a nevek ebben a könyvben is magyar átírással vannak, mint ahogy minden Ulpius Ház által kiadott japán könyvben. Én még mindig úgy vagyok vele, hogy ez nem baj, legalább következetesek 🙂 Néhol voltak dolgok, amiket nem feltétlen érthetünk, ha nem tudjuk, hogy a japánban mennyi különböző kifejezés létezik egy-egy dologra, de ettől eltekintve semmi panaszom nem volt a könyvre.

A borító szerintem jó, bár megnéztek páran, amikor a buszmegállóban vártam, és állva olvastam 😀